... valamikor, valahol a Nílus deltájában.
A tábort körülvevő árok innenső felén, az ajtómtól talán 10 méterre egy csacsi áll. Hátára szürkés vászondarabot terítettek, fehér fejét egykedvűen lógatja, látszik, megszokta már a várakozást. Egykedvű nyugalom a csendben.
Az árok túloldalán aratnak: szikár, barázdált arcú apa a megszokott arab hálóingben, fejére tekert színes kendővel - törölközőnek nézném-, mellette tizenéves forma fia farmerban, pólóban, mindketten mezítláb. Derékban hajlanak, megmarkolnak egy köteg rövid szárú búzát, sarlóval levágják az aranysárga kévét, aztán maguk mögé hajítják. Súlyos, párás a levegő, koszos felhők ülnek fejmagasságban és nyomják lefelé az egészet, olyan, mintha valami furcsa nehéz ködben lebegne minden, szürkületbe vesznek a távoli eukaliptuszok, datolya pálmák, vályog viskók.
Forró katlanban lebegünk, minden lélegzetvétel nehéz, és érezni a falu felől idekúszó füst kesernyés illatát. Porzik a főtéren a fekete rögös talaj, elkelne már egy kis eső, de csak izzad a levegő, nem akar eleredni. A mosoda trélerben mindhárom takarító srác ujságot olvas a nyitott ajtó mögött: egyik a mosógépeknél, másik a vasalóállvány mellett, harmadik a szárítógép tetején ül, mélyen belemerülnek a hírekbe. Békés nyugalom, álmosító csend.
Két tréler között a fonott nádfotelben főszakácsunk teázik, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kis dunsztosüvegből kortyolgat mindíg, most valami méregerős fekete kemikáliát. Jó arab szokás szerint nyújtja felém, de mutatom a bögrém, én is ilyesmiben mesterkedem. Mosolyog, bólint, és mond valamit franciául. Az ebédlő elektromos szamovárjánál megkutyulom a teát, vágok hozzá valami piskótaféléből: kétféle tészta, a sötétbarna egészen finom, a világosabb mogyoró pedig színben illik hozzá.
Mire visszaérek a lakókocsimhoz, az aratók haladtak vagy húsz métert, és megjelent a marokszedő lány is, bebugyolálva tetőtől talpig ahogy illik, csak ovális arca és kézfeje világlik ki a sötét vásznak közül, no meg a bokája villan néha, ő is mezitláb van. Nézem őket, és emlékszem, a mamámnál is így arattak hajdanán: a férfiak kaszával vágták a rendet, a nők pedig mögöttük kötötték kévébe a levágott búzát, árpát, rozst.
Lehettem vagy nyolc éves, én hordtam a közeli forrásból a vizet: arrafelé homokos a talaj, és az akácfák érnyékában kristálytiszta, jéghideg víz fakadt. Megmerítettem a befont demizsont, vártam, amig megtelik, majd odaballagtam az aratókhoz, körbekínáltam a tikkasztó forróságban, aztán elvonultam az akácfa árnyékába a demizsonommal, amit ott akkurátusan betakargattam mindenféle kockás kendőkkel, és vártam, hogy mikor szólítanak ismét. Néha én is ittam, és ha eszembe jut, most is szomjazom azt a tiszta, hideg vizet...
Nézném őket még, de dolog van, beértek a fiúk, hát becsukom az ajtót, 23 fokra állítom az egyik légkondit, hideg neonfény, a laptoban Led Zeppelin CD pörög, lassan a végére ér, de újra kezdi majd, ma ez megy folyamatosan:...
If there's a bustle in your hedgerow, don't be alarmed now,
It's just a spring clean for the May queen.
Yes, there are two paths you can go by, but in the long run
There's still time to change the road you're on.
And it makes me wonder.
Your head is humming and it won't go, in case you don't know,
The piper's calling you to join him,
Dear lady, can you hear the wind blow, and did you know
Your stairway lies on the whispering wind.
And as we wind on down the road
Our shadows taller than our soul.
There walks a lady we all know
Who shines white light and wants to show
How everything still turns to gold.
And if you listen very hard
The tune will come to you at last.
When all are one and one is all
To be a rock and not to roll.
And she's buying the stairway to heaven.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)