Zakho, Kurdisztán.
Hetek óta egy ablaktalan irodában - oppárdon: suite a becsületes neve - tüsténtkedek, ami áll ugye egy szobából, amiben ahogy illik ott a ruhás szekrény, szép és kényelmes bőr kanapé, tükör, plazma tv (nem plazma, de az olyan jól hangzik: lapos, na, és néha rádugom a HDMI kábelét a laptopomra és úgy mozizok :)) pár asztal, éjjeli szekrénymicsoda és egy hatalmas franciaágy.
Van ablak is, de azt vastag sötétítő függöny takarja, értelmét nem látom elhúzni, mert egy kb. 3x4méteres aknába látok be.
Vagy ki.
No ez az irodám, a suite (lakosztály, hehe, így hívják) másik részében két ágy, nappali, konyha a tartozékokkal, az pedig David, vagyis Mari néni birtoka, a QHSE irodájával egyetemben:
Persze mint már említettem a Mari néni csak fedőnév (nekem Lábas volt a fedőnevem az ellenállás alatt), és felesége is van, aki Kambodzsában elefántokat ment épp.
A két "irodát" tolóajtó választja el egymástól.(A kávéfőző gép is az ő térfelén található, így aztán néha gyalogolnom kell, ellenben a fürdőszoba tőlem nyílik, szóval... :))
Mivel itt nem igazán történik érdemleges dolog - már ha a munkát nem számítom annak (nem számítom annak) -, gondoltam ideszúrok valamit a másik oldalról. Egyébként ennek még talán haszna is lehet, ha teszem azt valaki épp Kairóban jár.
Ugyan 2006-ban történt mindez - és nem volt pár hosszú karakter a gépemen akkoriban, juszt sem javítok bele -, talán ma is használható leírás, ott lassan változnak a dolgok.
Tehát 2006- ban járunk, április 6-án, 14:30:25-kor
Kairóóóóóóó
Mielött elindultunk ide, gondoltam elugrom még a Grand Mall-ba,
kellett valami kis apróság (10 kiló csoki), mert azt itt a pálmafák
alatt nem nagyon találtam még. Az áruház (hm, 4 emeletets bevásárló
központféle), itt van Maadi-ban, nem messze az irodától. Mivel menne
mással az ember itt, mint taxival, -egyébként is, ha Kairóban jársz
a taxit ki kell próbálni, felejthetetlen élmény lesz....
A Sofitel mögötti toronyházak egyikében (szép buzirózsaszin)
található az irodánk, a 14. emeletrõl pazar kilátás nyilik az
alattunk kanyargó Nilusra, a folyón túl a távolban látszanak a gizai
meg a sakarai piramisok is, ha a pára vagy a por, vagy mindkettõ
engedi.
A sarkon velünk átellenben van egy pizzéria, egyet fizet kettõt kap
marhaság, aztán mellette volt egy MALEV logós utazási iroda is,
újabban nem látom a magyar feliratot.
No, ebbõl az irányból folyamatosan hömpölyög a kocsisor, és majdnem
minden negyedik-ötödik szerkentyû -mit ad isten- taxi. Könnyû
felismerni õket, mert mindegyikük fekete fehérre van festve, és bár
különbözõ kocsimárkák lennének, de az évek, évtizedek folyamatos
utcai harcai oly módon hatottak evolúciójukra, hogy szinte mind
egyformának tûnik, legyen az születésügyileg Peugeot, Lada, vagy
Renault.
Kocsit fogni egyszerû, mivel a sofõr már messzirõl kiszúrja a
tétován nézelõdõ turistaformát, és mutogatva invitálja a járgányba.
Nekem elõször egy fiatal versenyzõ jutott, mondom: Grand Mall,
vigyorog, és kitesz egy sarokkal odébb valami banknál...
Másodszorra egy öregúr áll meg, neki is elmondom hova, mási, mondja,
ami olyan rendbenként értelmezhetõ, és elindulunk. Hátul törékeny
mami ül, igy nyugisan megyünk az egyirányú utcákkal tarkitott
villanegyedben, csak a kapaszkodót kell markolnom, de cefetül. A
kormányon látom, hogy ez bizony LADA volt a vizözön elött, de az öt
centi vastag vedlettmacskasegg forma sárgás mûszõr eltakar minden
más dolgot a mûszerfalon. Még pár veszett kanyar, és a mami kiszáll,
szokásos hosszú búcsúzkodás, szerintem valami rokon lehetett.
Aztán az öregúr rám vigyorog, és elindulunk. Ezeken az autókon lehet
hogy nem látszik a mûszerfal, össze-vissza horpadt a kaszni, este
nem világit a lámpa, de a motor meg a fék nagyon jó, szóval keine
pánik - ahogy mondaná egy kedves ismerõsöm- ha beindul a sofõr...
Mert az aztán beindul... Beszélgetünk, ki honnan, hova mit,
miegymás, közben nyomja a gázt meg a féket, majdnem két keréken
kanyarodunk, már nem elég a majrévas, be is kell támasztani. A
letekert ablakon túl kellemes a levegõ, néha rikkantani
lenne kedvem ahogy a hajamba kap a menetszél, meg is tenném, ha nem a helyi
nyekergõs zene szólna a rádióból, hanem Wagner, vagy legalább is
Stones...
Hogy könnyebben eltársalogjunk a sofõrrel, itt van pár arab szó,
amivel még barátságosabbá tehetjük az amúgy is kedves népeket:
tamam, ami annyit tesz, hogy jó, kojisz, ami annyit tesz, hogy jó,
zien, ami annyit tesz, hogy jó, miamia, ami annyit tesz, hogy jó
(esetleg a behi-t is megértik, ami tunéziaiul tesz annyit, hogy jó).
Na most ha ezek elé tesszük a kullu szócskát (tunéziaiul kulsej),
akkor a jó minden jóra változik, ezeket variálva már elindulhatunk.
Ha magasabb szintû élvezetekre vágyunk, akkor a bszorah bszorah
szapora használatával gyorsabb haladásra ösztökélhetjük a sofõrt.
Ha beszaráskörnyéke lenne a dologból, szaporán mondogassuk, hogy
húbazdmeg!, ám ha a sofõr erre nem lassit, akkor a bráhá bráhá
segiteni fog - feltéve ha helyesen artikulálunk :)
Az öregúr hozta a formáját, próbált megfingatni de én csak
vigyorogtam, hanem amikor egy háromsávos körforgalomhoz értünk, és
miközben ellesett az orrom elött jobbra, egy suff (ezt figyeld) után
bevágott balra, szembe a három sávban összevissza szambázó kocsik
elé, akkor nekem is megvolt a zabszempróba, fõleg amikor egy
bazinagy ezüstmetál Cheerokee gallytörõvel, csörlõvel, vonóhoroggal,
kénköves istennyilával felszerszámozott lökháritója elhúzott az
ablakom elött...
A Jeep sofõrje vagy nem is látott bennünket, vagy
összehugyozta magát, de mi megúsztuk, és már ott is voltunk a Mall
elött. Ilyenkor nem illik a taxiórára nézni, én korábban a
recepciónkon a biztonsági õrtõl kérdeztem hogy mostanság mennyi a
tarifa az áruházig, õ ötöt mondott, szóval adtam tizet. Ami ugye
durván egy menü ára itt a McDonaldsben...
A Mall különben jó hely, mindjárt a bejárat mellett van egy
süteményes, de olyaaaaaan!.... barátosuram... azok a kis falatnyi
kosárkák, krémmel töltve, gyönyörû eper a tetején, a marcipánnal
töltött tunéziai datolya, a krémes, habosbabos sütik, torták...
tiszta orgazmus.... de ezt már nem mondom el :)
Akkor:
És most: