2023. március 9., csütörtök

500

Megtörtént az 500. robbantás.
Vagy 500. felvétel, 500. lövés, ki hogyan gondolja.
Végre elértük azt, amit december végére kellett volna elérnünk, van öröm és boldogság, a maradék 500 viszont még hátravan. Bár az esős évszak már nem dolgozik olyan veszettül, sajnos a területen keresztülvágó folyó - szép egyébként - északi és déli részén áll a víz, és senki nem tudja megmondani azt, hogy mikor húzódik majd vissza a medrébe.
Emellett táplálja a másik nagy problémát okozó képződményt, a mocsarat, amelyen rengeteg mérési vonalunk halad át. Ahogy megfigyeltük, még mindig legalább 100 méterrel kiterjedtebb minden irányban, a mélysége pedig duplája annak, amit még októberben feljegyeztünk.

Néhány fotó a felderítő brigád által, ma készítve:
Tehát 500 lövés (itt most ez robbantást takar), az 500 felvétel, napi 30-40 átlagban, szebb napokon 80, a nem annyira szép napokon pedig nulla, vagy a szakadó eső miatt, vagy épp sztrájk miatt.
Persze jött a karácsony is, majd az újév, aztán a kínai újév, bár ezek igazán nem nyomtak a latba, az eső az, ami leginkább hátráltatta eddig a csapatot.
És ugye a mocsár...
A kettő összefügg.

Az 500 "lövést" az 5 méterenként kihelyezett (talajba szúrt) nodok figyelték, minden egyes robbantásnál attól jobbra is és balra is 6-6 km hosszúságban füleltek folyamatosan, és rögzítették minden rezdülését a talajnak.
Nodok a dobozban:
Nodok a doktornál (ezek egyszemélyben geofont, GPS-t, adatrögzítő és tároló elektronikát tartalmazó kis kütyük) :
Aztán másfajta nodok, ezek azok, amelyek lemerülnek a mocsárba és ott figyelnek:
Persze előtte illik őket tesztelni, nehogy a behatoló víz tönkretegye őket és ne végezhessék el a munkájukat:
Itt pedig már dolgoznak a harveszterek, a "betakarítók", avagy az adatkombájnok, mert nem elég elpukkantani a fúrólyukba letöltött dinamitot, a nodok által rögzített adatokat ki kell olvasni, hogy aztán azok tovább haladjanak az adatfeldolgozó központ felé:
Istenes partit rittyentett a csoport vezetése, a country manager is tiszteletét tette, és a fő fogás most is mi más? Rákállat:
Ó, és itt is látható a Vénusz és a Jupiter együttállása az északi égbolton, mert mostanság ezzel van tele a net, tessék! :)




Zene!
(Többnyire utálom a feldolgozásokat, de ez...)