Oscar összepakolt és eltűzött Erbilbe, inkább ma, mert ki tudja nyitva lesznek-e az ellenőrzőpontok holnap. Mindenki bejött, csak a kábel maradt a terepen geofonostól. Ott töltik a következő három napot, mivel ugye a legnagyobb ünnep érkezik holnap és három napon át nincs munka. Persze közlekedés sincs, leálltak a biztonságiak is, így marad a villa nekünk, látogatást tehetünk a nappaliban (ami most iroda), felkereshetjük a fürdőszobát, benézhetünk a budiba vagy egyszerűen mindenki visszahúzódhat a szobájába.
Vacsi...
Hanna már otthon van, Oscar utazik, Basil is hazamegy ma, bár ő keresztény, így hát maradok én. Meg a mayree :)
Állítólag van ahol hétfő van ma. Hát itt szombat. Holnap pedig vasárnap lesz, és még két napon át azután is. Majd szerda, kb. 3 napon át, a többiről egyelőre nincs elképzelés, de minek is lenne? Úgy akarom ahogy lesz! :)
Akkor hát Eid Mubarak minden barátomnak, már aki érti ugye, a többieknek: pihenj, folytasd tovább! :)
Settenkedek az ebédlőben (reggeliző perpill ugye) a tálaló fém pitlik mellett, persze mostanra már üres mind, se rántotta, se tükörtojás, se virsli, se semmi, csak a sor végén a műanyag zárt tartóban kornyadozik még pár tenyérnyi, rombusz alakú helyi kenyérke. Este még friss volt mind, most már csak maradék, amit a reggel hatkor kivonuló srácok meghagytak. Elvágok egyet félbe a nyikaszáj bicskámmal (tantó formájú, na), és elindulok a hűtő felé, közben arra gondolok hogy jó-jó a Kiri meg a nevetőtehenes sajt, de most úgy az 51. nap után már kissé unalmas. Valami finomat, valami sárgát, valami.... valami nagyot vizionálok...
Nyitom az ajtót és - se villámlás, se mennydörgés, se fanfárok mennyei zenéje -, egyszerűen ott egy épp csak megbontott csomag Cheddar szeletelt sajt. Nyammm!
Na, én így teremtek... se fák, se kövek, se bokrok, se idegbajos apró mütyürök, amelyek előbb utóbb felforgatnak mindent, vagy halomra lövik egymást - többnyire az én nevemben ugye -; csak boldogságosság!
Épp most néz le ránk, épp félig telt, épp elég fénye van ahhoz hogy árnyékot vessen. Leültem az ebédlő sátrat körbeölelő homokzsák sor tetejére, és arra az arab családra gondoltam, akikkel nem is olyan régen futottunk össze.
A papának volt munkája, Erbilben a köztisztaságiaknál dolgozott, amíg egy hete vagy hogy -emlékszünk- nekirontott a belügyminisztériumnak pár öngyilkos barom. Azóta megszigorították az ellenőrzést minden checkpoint-nál, és most arabnak lenni kurdisztánban nem épp szerencsés dolog. A legkevesebb hogy mindenkit eltávolítottak Erbilből, és nem sok esélyük van átjutni az ellenőrző pontokon sem.
Azóta napról-napra élnek. Van úgy hogy kerül valami az asztalra, de olyan nap is akad amikor semmi. Ahhoz hogy a gyerekek tanuljanak pénz kellene, pénzt itt csak az tud keresni akinek van autója, de ahhoz is pénz kell, catch-22. Megmutatta szegénységét, minden vagyonát, és miközben pucolta a tőlünk kapott narancsot, eleredt a könnye. Mi sem tudtunk mit mondani, és amikor beültünk az autókba akkor hoztuk magunkkal egy csomót a bánatából, persze nem hiszem hogy ezzel könnyítettünk valamit is a vállára nehezedő súlyon.
Pár fotó csak...
5:20, megszólal Oscar beszélő órája és papagájhangon ismételgeti még akkor is, amikor a talpam a puha szőnyegre ereszkedik és a nadrágomért nyúlok. Tea, rántotta, fogmosás után még egy ellenőrzés a garminon, oké, minden feltöltve, Trimble zsák és ebédes tatyó, kilépek az épületből. A páncélozott Toyoták már kigördültek innen, balra a nyitott ebédlő ajtaja, jobbra a geofizikus mókusunknak felállított ketrec látszik, szemben pedig majd kell a nap, ott a mecset mögött:
Előbújt a parkolóból a műszerkocsi is (népszerű nevén a RECORDER), előtte pózol Shewan aki kiviszi a terepre és segít Jamesnek, az észlelőnek:
Szabad a pálya, indulhatunk.
Beugrok Luke mögé, ő a mai védőangyal (mellesleg paramedic szóval nem csak egyszerű puskás ember) és kigurulunk Oscart követve:
Lekanyarodunk a műútról a folyó felé, ideje van az inicializálásnak.
A srácok felrakják a mágneses talpra a GPS antennát azért, hogy amíg a kitűzendő pontokhoz érünk, addig oldja meg a problémáját a referencia jelet küldő műholddal.
A GPS műholdakkal semmi gondja, azokat pillanatok alatt elkapja, de ez az OmniSTAR... Ez olyan mint az oltárhoz készülődő menyasszony, kell vagy 20 perc amíg elindul:
A műszerkocsit terelgettük az első pozíciójába, ott rácsatlakoznak a leterített kábelek, beindul a GPS-e, a rádiója, kommunikálni kezd a vibrókkal és ha a vonalon minden geofont felébresztett, mindegyik virgoncan figyel rá, kezdődhet a tánc, vagyis a felvételek készítése. Itt elváltak útjaink:
Éééés ez már az első pillanat ott, ahol megáll az idő, Oscar, a segéderő (egyelőre ő cipeli a zsákot), az aknakutatók csoportvezertője, valamint a háttérben két sofőr. A dombtetőn a távolban pedig a jószeműek felfedezhetik az OPF figyelő kocsiját (a mégjobb szeműek pedig a bal felső sarokban láthatják Buddhát, amint elhúz egy unikornison.
Persze ehhez előbb randevúzni kell jónéhány vodka-naranccsal. :
Na, inkább a virágok felé fordultam, itt a folyó mellett zöld a vidék:
És mire felnéztem, a macik már a málnásban tevékenykedtek, sőt megérkezett Mr. FEL is, vagyis a Front-End Loader, amit nem szabad szószerint fordítani:
Minden megoldódott, helyükre kerültek a dolgok szépen, hiszen azért jöttünk ide (tegnap a helyi geodéta nem jutott dűlőre a falu miatt eltolandó pontokkal). Indulhattunk befelé, a srácok pedig folytatták a másik vonalon a napi ezmegazt.
Mi kikeveredtünk nagynehezen Saffiyaból, északnak fordultunk, majd nyugatnak és épp jókor érkeztünk vissza a parkolóba, mert már ebédhez harangoz... ööö... óbégattak a szomszédban.
Úgy tűnik ma kihangosították az előadást, nem csak a hívogató részt élvezhetjük hát. De már fél egy is elmúlt - tűnt fel a tudatalattiban, hiszen kiismertük a szomszéd szokásait - és még mindig mondja, mondja, mondja... Illetve nem is mondja, mert nagy beleéléssel kiabál, üvölt, habzik, érteni nem értem azt, hogy miről van nagyba' szó, de valaki rettenetesen le lett szidva az hétszentség. Ez itt nem úgy megy, hogy boruljunkleésköszönjükmeganagyjóságábanránkszórtganét, hanem ez harcos és kiabálós: hogyazaretkeslábúiszapbírkózóléggitárosjóédes féle dörgedelem, ahogy a hangokból kiveszem. Még az irodában is hallatszik a légkondi és a Guns N' Roses ellenére. A végén azért elhalkul és az utolsó mondatok már máshoz szólnak... nem mérgesen...
15:07 és épp kezdi megint: hatalmas az isten... hataaaaaaalmaaas az iiiiiisteeeeeeeeeeen*...
Mintha az ott fent (vagy mindenütt) nem lenne tisztában a dolgaival. De most legalább szépen szól...
Pár napja az aknakutatók belerongyoltak valamibe, felhívták a figyelmet arra hogy nagyon ne mászkáljon el senki a megjelölt nyomról. Itt épp egy kisember nagy malaccal pózol:
Aztán visszalépve az időben (most kaptam fotókat) pár pillanat a terepről, így dolgozunk itt. No és nem kihagyva a struccállatott sem, aki/ami szemmel láthatóan érdeklődő fázisban van épp, de nagyon:
- Struccok? Hogy az ördögbe kerülnek ide struccok?
- No mindegy, menjünk, fedezzetek!
- Struccok! Vigyázz támadni akar!:)
Most pedig, kezdődik a nap, ideje van egy teának (kávé az még nem :))
De Róbert Gida frissen levetette a zubbonyát, és Malacka most már odafigyelt Fülesre, boldogan, és mosolyogva megfogta a zubbony rá esõ sarkát Füles mellett, aki odasúgott neki: – Én nem mondom, hogy most éppen baleset történhetik. Mert különös dolog ezekkel a balesetekkel. Soha még nem történt meg, hogy mielõtt a baleset megtörtént volna, valami baj történt volna. Csak éppen akkor.
Este fél kilenc környékén megszólalt a szirénának kinevezett duda és a szakaszos vinnyogása támadást jelentett (a folyamatos az ugye tüzvanbabámot). Mindenki fölugrott és a lépcsőházban gyülekezett, befutottak a biztonságiak, a doki a nagy zsákkal és fölhúztunk az emeletre, majd lopakodva a tetőre. Itt Irakban a házak lapos tetősek és méter magas fal fut körbe a peremen. Annak vetettük a hátunkat és közben két kérdés motoszkált bennem. Az egyik az volt, hogy vajon a Kalasnyikov lőszere átüti-e ezt a falvastagságot? Az acélmagvas tuti, a többi csak mondjuk 50 méterről, oké. A másik pedig az volt, hogy ha a sötétben ide földobnak egy kézigránátot, akkor mi a szart csinálunk? Igaz, úgysem látjuk addig, amíg oszlásnak nem indul, akkor meg már úgyis mindegy, tehát ez is okés. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy éles helyzetben az egy szinttel alattunk található tetőn a fal és a víztartályok közötti rész ezerszer biztonságosabb (bár van egy olyan sejtésem, hogy matematikailag tökmindegy mennyivel szorozzuk a nullát).
Dez vázolta a helyzetet, vannak ugye ők öten, plusz kb. tíz helyi puskás ember. Aztán érkezik a segítség, több helyről is, de az kb. 30-40 perc, addig kell kihúzni itt. Ez is okés, csak legyen elég lőszer.
Néztem felettünk a csillagokat, azannya, de hideg a fényük! Ekkor realizálódott bennem az, hogy itten bizony már hűvösre fordult az idő így estefelé, az egy szál póló és rövidnadrág nem elég. Persze napok óta nem dugtam ki az orrom sem reggel, sem este és azért az idő halad, augusztusból októberbe léptünk és amennyire tudom, a legmelegebb cuccom az egy hosszú ujjú ing.
A riadót lefújták, csak gyakorlat volt. Hetente legalább egyszer megejtődik, merugye ismétlés a tudás anyja (apja ismeretlen :)).
Oscar azért beöltözött másnap, standard geodéta szerelés, iraki túlélésre méretezve :)
Ma pedig ma van. Negyed órája érkezett a hívás, hogy az ellenőrző pontokat lezárták, a déli falvak lelkes ifjúsága (és nem annyira ifjúsága is) az utcákon, és ha a kormány nem teljesít valamiféle - gondolom szokás szerint légből kapott - kérést, lőnek arra aki odavetődik, pompás. A csoport nagy része ott dolgozik lent délen, nem elég az, hogy néha a struccok is megkergethetik őket, akkor még ez is. Persze a csapat maradékának is oda kellene jutni valahogy, mert a folyó kettészelte, de északon már felszabadult kábelekre, geofonokra és egyéb, a fekete mágiához használt cuccokra most a hármas vonalon lenne szükség, de nagyon.
Tenni persze nem sokat tudunk, várunk. Teázunk. Kávézunk.
Híres mondatok a South Parkból. De ez itt a valóság (már ha hiszünk a mátrixban... öö vagy nem?), és bizony a strucc támadott. Előszőr még sikerült elrétíteni attól a szándékától hogy megkóstolja Oscart, de azt is csak úgy hogy Gee jól fejbe kólintotta a kalasnyikovval. Erre a segéderőt kezdte kergetni az autó körül, akinek szerencsére sikerült beugrania a kocsiba és a madár - vagy ördög vagy mi ez- feje koppant a golyóálló ablakon.
Ekkor megint Oscarék felé indult, és ennek már a fele sem volt tréfa, hiszen akár életveszélyesen is megsebesíthet egy embert a csőrével, lábával, szárnyával. Gee előkapta a Glockot és beledurrantott kettőt a földbe, a lövések hangjától aztán megtorpant a dög és elvágtatott a bokrok között, huh!
Állítólag - nem tudom a brit tudósok megerősítették-e -, de ha egy embert lát a strucc, akkor nem támad. Ha kettőt, akkor sem. Ha tömeget, attól eldurran az agya. Hogy ebben mi a logika, hát a fene tudja, főleg hogy kitekertük a Black Jack nyakát és poharakba fogjuk épp föl a kifolyó aranysárgásbarna nedűt (felteszem egy havi fizetésem egy törött sliccgomb ellenébe, hogy a nők pontosan ismerik ennek a színnek a nevét, sőt felteszem, nem csak ezét, de minden árnyalatáét is). Körbeöleli a jégkockákat, ettől lelassul, aztán lehül és ezzel lelassít időt, teret, anyagot, szellemet.
Mindenki a szobákban lóg a neten, vagy kint vízipipál az ajtó és az ebédlő közötti részen.
Öten ücsörgünk még itt
már csak hárman...
ketten...
Johnny Cash is elmegy lassan
én maradadok csak itt a Garminokkal
és egy zene.
Ha 12 után pár perccel lépünk ki az ajtón, akkor végigzengi az imára hívó dallamos jajgatás azt a pár métert, amelyet meg kell tennünk az iroda és az ebédlő között, bekúszik utánunk a tálaló pultokig és az asztalnál mellénk ül pár percre.
Érdekes, ahogy az uborkát bekeverik gránátalmával, bár pár napja a csíkokra vágott salátalevél zöldjét pettyezte pirosra rengeteg kicsi buborék. Ma eléggé pórisara sikeredett az ebéd, de hát itt a vacsora a fő attrakció (na jó, most is akadt rántott csirke, leves, szósz, sültkrumpli, rizs, kuszkusz és még pár egzotikus ezmegaz, de szaladás van, beindultunk mint Katiban a gyerek, ez már majdnem a nyomás fázisa).
Aztán meg nagyon mennénk már haza, a negyvenedik nap után Jézus is elunta magát a pusztában, pedig még ilyen csodálatos ebédet sem kapott, erre felteszem egy havi fizetésem (na jó, nem kaptam hanem én válogattam össze, mármint a kaját :))
Még ha ez lenne a legnagyobb gondunk... :)
Tegnap az egyik vonal déli végén a biztonságiak beparáztak, és addig nem mehettünk tovább amíg be nem rongyolt a könnyűlovasság, OPF képében. Az OPF az az olajmező rendőrség lelkes alakulata, vigyázásban segítenek úgy, hogy feltelepülnek a környező dombokra ott ahol dolgozunk, és figyelik a területen történő mindenféle mozgást. Puskatávcsövön keresztül persze.
Ha kimegyek a külső tusolóba, itt fölöttünk a dombtetőn is ácsingózik egy, na ezt most lekaptam, de nagyon:
Azzal viszont még nem oldódott meg a helyzet, hogy többen lettek, mert nem célszerű 2 óránál tovább adott helyen tartózkodni, ugyanis ennyi idő alatt összeszerveződhet a rosszfiúkból egy csapat és akkor lehet hogy elkezdődik valamiféle FPS játék, csak ugye nem virtuális szinten.
Olvasom a napi hírekben, hogy Egyiptomban élessel lőttek. Éles lőszer. De miért éles? A késnek, kardnak van éle, ennek szegénynek meg csak hegye. Ha pedig ez éles, akkor a nem éles az életlen? Á, más a logika, azt úgy hívják hogy: vak. Na most ha a lövedéket nem tartalmazó a vak, akkor az ölésre alkalmas az meg a látó? Ráadásul az éles az lőszer, a vak pedig csak töltény, bizonyám, kedves tv néző gyerekek.
Angolban live-nak nevezik azt, amit nálunk élesnek, vagyis angolban azt jelenti az a fajta lőszer, hogy élő. Ellenben a vak, az blank, tehát üres, valamit kihagytak belőle. Végülis a vakból is hiányzik valami, mondjuk a látás képessége, vagy maga a szemgolyó, brrrr.... ha már belemászunk a dologba.
Szerintem az éles az íj és nyíl korába mehet vissza, vagy onnan jöhet, ahol éle volt a nyílhegynek, nem csak hegye. A tompa, gyakorlásra használt pedig... ööö... öö... hát az volt a nem éles, és így lett belőle... öö... szencségit, nem lehetne most akkor kávézni inkább? Naugye!:)
Különben is, ott lent délkeleten lesz még 3 vonal vég és egy keresztbe haladó parádés. No de az még odébb van, és aztatat majd meglássuk, ahogy a vak ember (töltény) is mondta (aztán belegyalogolt a meszes gödörbe).
De ez már egy másik történet. Lesz :))
Addig is egy másik mese a bohócról és az ő szerelméről:
Ez üt! És rúg! :)
A helyi lájtos jajjgatómisés cukrozott-tejporozott egyenkávémixek közé beugrott ma ez, és szétcsapta őket a szélrózsa minden irányába de úgy, mint atomvillanás a pongyolapitypangot... vagy mondjuk -maradva a realitásoknál- mint elefántfing a lepke kalapot, vagy esetleg a nullás lisztet.
Még mindig csak óvatosan kortyintgatok belőle... üt, na! :)
Így hajnali 11-kor :)
Zenére nem is tudok gondolni, csak valami éktelen, világot körbeszaladó vigyorgásra:
Majdnem Cofi-fi, mert az mintha emlékeztetne valamire (létezik egy Tofi-fi nevű szörny... vagy azt csak álmodtam?), de simán Cofi Cofi ez az új cucc, ami úgy tűnik, hogy az itt Kurdisztánban egyeduralkodó Mahmood (sic!) Coffe (and tea of course) egyeduralmát szeretné megtörni, vagy legalább kis szeletkét lecsípni a tortából. Mert hát lássuk be, ha szar is a kávé, ki tudna ellenállni egy ingyen bögrének per csomag? Na ugye...
Annyival jobbak az előző úriembernél, hogy itt keveréket találunk a plasztik bödönben: Chocco Mocha, French Vanilla, Irish Cream (ezt teszteltem tegnap ugye) és Hazelnut. Ez utóbbi a zöld/fehér tasakkal és a felülnézetes csészével (megjegyzem mindegyik zacsin ugyanaz a fotó szerepel, pedig hát más színű (kellene hogy legyen) mindegyik) tök úgy néz ki, mint valamiféle zanzásított Knorr leves.
Jobban körbeolvasva feltűnik a producer neve is: Manzar, vagy Manzaro, ha az R végén a kunkort O-nak vesszük. Nnna, most már mindent tudunk, illetve azt még hozzáteszem hogy az imént kipróbált French Vanilla ízén is sokat dob egy kis óvatosan csurgatott, jó ujjnyi Chivas...
Asszem olyan a whiskey (vagy a Stroh rum) a kávénak, mint a Ghost Pepper a leveseknek: bármilyen szart egyforma szintre emel... (na most ha ezért a beszólásért megkövezne valami kávé guru, azt hiszem vigyorogva tűrném :))
Erbilbe úgy tűnik normalizálódott a helyzet, most viszont a fiúkat tartóztatta föl valami puskás csapat a szokásos szlogennel: ide aztán egy tapodtat sem! Jóvanakkó, ha nem hát nem, megyünk máshova.
Pókerarc. Mert azt azért mégsem mondhatjuk hogy basszus, ez a hely itt a vonal közepén (amikor a nyugati felét már be is mértük) nagyon fontos, erisszetek má' be, heeee! Majd miután mindent tudnak és megegyezés születik köztük és a permit man között, akkor bemegyünk, addig máshol görbítjük a teret.
Hm... sci-fi... Erről jut eszembe ez a régi vicces fotó, ahol az egyik pógár -nagyjából- azt mondja a másiknak, miközben a marsjárót hesszelik hogy: ugye nekünk egyáltalán nincs olajunk?:
Ami, elnézve a NASA ügyködését ma már nem is olyan vicces: ezek szeizmikáznak! Na jó, rengeteg mindenre jó ám az, amit mi ki tudunk deríteni, de azért mégis...:
Csak remélni tudom azt, hogy nem olajat keresnek... Merugye ahhoz, hogy az keletkezzen, ahhoz fauna kellett hogy létezzen, a flóra csak szénhez elég... A tojás és tyúk kérdését most nem is említem!
Mert ha ott volt fauna, akkor vége lesz a karneválnak... előbb, vagy utóbb...
Először három öngyilkos merénylő indult a pokolba autóstól mindenestől, aztán a negyedikről is hírt kaptunk, majd felrobbantottak egy mentőautót és most hatnál tart a számláló, Erbilben. Lövöldözésről is hallottunk. És sok halottról.
Minden ellenőrző pont zárva, ezért a vendégeink Erbilből itt rekedtek. A srácok bejutottak terepről, hála az ezredes fiának aki velük volt. A Korek mobilhálózata lekapcsolva, internet nem megy*.
Kiderült hogy miért van a tetőn puskás ember. Az ezt megelőző éjszaka néhányan settenkedtek a környéken, és ugye minden akciót reakció követ...
Várunk.
Kávézunk... Eddig az arabica volt terítéken, aztán kipróbáltam egy Irish Cream Coffe mixet, de a fene a pofájukat: a whiskey-t nekem kellett beleönteni... osztakkó tanájjam ki mennyit? Hát... adtam neki, rendesen :)
Most azt hiszem kipróbálom azt a svájci csodát. :)
Ez zene... a titkokról...
* eddig, most az megjött.
The official news:
ERBIL, Kurdistan Region
A total of five explosions targeted the General Security Office building along 60 meter street in Erbil around mid-day today. The death toll reported from security forces has varied from 2 to 6 deaths and there are reports at least 18 people have been injured. But the Governor of Erbil, Newzad Hadi, reported that 4 security forces had been killed in the tragic attacks.
Rudaw has discovered that the attackers detonated one bomb and then came in disguised as medical personnel, showing that the attack was well coordinated by the perpetrators. An ambulance was also used in the attacks laden with explosives and was the fifth explosion that took place near the security building. Plumes of smoke could be seen above the city near the building, and when Rudaw English approached the site, another explosion occurred and fire streamed into the air and the shock wave moved through the streets. Men, women and children could be seen running for their lives as the explosion took place when Rudaw English was on scene.
As soon as the explosion occurred, gun shots could be heard and cars reversing in an attempt to escape the chaotic situation. Security forces were also able to diffuse another car bomb before it could be detonated, according to reports.
Sporadic gunfire could be heard along the streets near 60 meter road as Asayish forces clashed with unknown armed men.
Security forces have issued a warning to all citizens in Erbil not to get close to the explosion areas and also all transportation into and out of Erbil, the Kurdish capital, has been halted. Those injured in the blast have been taken to West Hospital.
Reports of families of victims in the attacks could be seen near the attack sites, but now all areas have been cordoned off as security forces stabilize the area. It is unknown who is responsible for the attack, but it has shocked the Kurdish community, a Region that has been relatively peaceful in the years following the 2003 U.S.-led invasion of Iraq. - See more at:itt
Vagyis inkább úgy gondolnám, hogy ha nem is mindenkitől, de legalábbis a szúnyogok nagy részétől elnézést kérek, ugyanis rájöttem arra, hogy nem ők okozzák azokat a kis piros viszkető foltokat a bőrömön. Mivel leginkább a muslinca méretű és sivatagokban feltűnő, tűzlegyekre hasonlító kis szemétládát figyeltem meg tegnap.
Lekűzdötte magát a karomat borító szőr között a bőrömig, hagytam, figyeltem mi lesz. Mert ahogy Cseh Tomi mondotta: írónak a tapasztalás felettébb drága kincs
Ahogy leért, olyat harapott belém, hogy egy neszea%$$#@(>?*(*@!zanyád kíséretében azonnal átküldtem a saját másvilágára. (Gondolom hogy van ezeknek is valami ilyesmi, nem csak az embereknek. Sőt, akkor már a lovaknak, madaraknak, legyeknek, aztán ugyanígy a köveknek, fáknak, virágoknak és vécéülőkéknek is. Micsoda igazságtalanság lenne ha a mátrix többi lakója számára nem létezne menyország? Vagy pokol.)
Most pedig, kávé! Melyiket válasszam?
Na jó, legyen arabica, ha már így mindenki arra szavazott! :)
Szóval szúnyogok... hallgassátok...
(De azért ne nagyon bízzátok el magatokat, úgy kábé egy méteres körzetemben.) Én szóltam ;)
Luke szülinapi tortája istenesre sikeredett, valahogy még egy sárga rózsa is kerülődött rá (milyen frankón használom a befejezett múlt időt, ugye? :)).
No ehhez már csak kitekertük az egyik chivas nyakát és jobb híjján a kávés cucc mellől organizált fehér műanyag poharakba kapta az anyagot az, akinek nem volt saját edényzeti felszerelés. Istenes party kerekedett az ebédlőben, mert Andy most érkezett szabiról (Kanadából) és hozott jóféle reptéri vásárfiát :)
Mostanra elültek a népek, csak a légkondi zúg itt nekem jobbra fönnt, még olvad a jég a bögrémben (leoldotta a Woodford a kávényomokat, úgy 3-4 centi magasan :))
Aztán az előbb bejött Dez egy daliával és közölte a főnökkel (oppárdón, a Főnökkel) hogy mától lesz őr a tetőn, ollállá - ahogy a dokink mondta volt pár pohár whiskey-kóla után.
A legény az előírásnak megfelelően jobb kezében vitte a Kalasnyikovot, balban a tele tárat, merugye irodában nyista töltött fegyver, még az kéne hogy itten megbotlik aztán lekaszáljon valakit, vagy valamit. Jól orrba is nyomnám :)
Erről Charlie, a máltai barátom mondása jut eszembe: ha otthonról jövünk és lezuhan a gép, semmi gond, pihentünk, élveztük az életet eleget. Az a kitolás ha hazafelé zuhan le, itt szívtunk a sivatagban hat hetet, mennénk bele a jóba és tessék, legfeljebb annyit tudunk mondani, hogy basszameg a vörös seggű ördög, vagy még annyit sem. :)
Egyelőre nem tudjuk mi az oka a tetőre telepített puskásembernek, de a papucsot odatámasztom este az ágy mellé, oszt nagyon fültövön csapom azt, aki a jelszót nem tudja és megpróbál belépni az ajtón! :)
A .44-es Taurus magnum mély dördülései, hatalmas villanásai, csuklót csavaró fölfelé ugrása, istentelen hátrarúgása, az öt lövéses sorozatok utáni égett lőpor sza... illata a levegőben, kicsit édeskés, kicsit kesernyés, orrodba tapadós...
A lőtérről kilépve csendes alkonyat fogadott.
Aztán a pályán ráálltam pontosan százra, légkondi kikapcsolva, minden ablak lehúzva, tető kinyitva, 25 fok és a százezerrel dübörgõ Tankcsapda:
Szabadon...
Nem volt egyszerű százon tartani a 200 lovat, de sikerült és élveztem ahogy a hajamat borzolja a könnyű menetszél. A Hold párától piszkoshalványnarancs sarlója hol a sztráda jobb-, hol a bal oldalán lebegett, pontosan egy tenyérnyire a horizonttól - tudom, megmértem. Szórakozottan néztem a mellettem elhúzó kocsikat, mosolyogtam, mert láttam az időt. Úgy gondoltam, hogy azért rohant mindenki, mert időt akart nyerni, közben pedig nem is tudtak arról, hogy épp most veszítik el. Azt is, és a csillagokat is.
Mert ha valaki 170 fölött száguldozik akkor nincs ideje arra hogy felnézzen, az útra kell koncentrálnia de nagyon... időt nyer, miközben időt veszít, jó ez így, hiszen egyensúlynak kell lennie.
Mivel lelassítottam az időt, most nyugodtan szemlélődhettem, magamba szívhattam az este minden csodáját, fényét, illatát. Az előttem haladó kocsik piros kétsoros gyöngyfűzérként ragyogtak a sötétben, a szembejövõk pedig szemkápráztató ezüst füzért alkottak ameddig a szem ellátott. Frissen kaszált fű illata csapta meg néha az orrom, valahol Székesfehérvár alatt pedig épp a sütőből kivett porcukros fahéjjas tekercset is éreztem. Aztán balra fordulva megpillantottam egy csillagot, hát felnéztem a nyitott tetõablakon keresztül az égre, és igen, ott ragyogtak, ott sziporkázott mindegyik mint akkor, valamikor régesrég...
Hm... fenn a Lővérekben... érezni a fű illatát, hallgatni a tücsköket és az éjszaka neszeit, miközben hanyatt fekszel a hálózsákban, két karod a párna és lassan rád ereszkedik az éjfél utáni hűvös pára, megborzongat egy pillanatra, ugyanakkor olyan érzéssel tölt el mintha otthon lennél, jó meleg kandalló mellett, forró teát szürcsölve egy téli estén... Élvezni ezt a kettős érzést és elmerülni a távoli és mégis oly közeli csillagokban, lélekkell végigtapogatni a tejutat, minden zeg-zugába bepillantani, minden apró részletébe belefeledkezni, álmodni, felemelkedni ...
Nem luxuskondenzátor! (Nem is moszkvicsslusszkulcs!!!)
Stefan ügyködött épp valami olyasmin ami arra hajaz, hogy aztán ha elegendő banánhéjat, üres kólásdobozt, csokipapírt és egyéb szemetet pakolunk bele, akkor elteleportáljunk innen egy előre beállított helyre, a megadott időpontban. Legalábbis ez volt a terv, mert tegnapelőtt este óta nincs vízűnk és ez most már kezd kellemetlenné válni.
Legfőképp azért, mert délutánra állítottam be a borotválkozással egybekötött hajmosást, vagy fordítva. Hordtuk a szemetet, pakoltunk mindent ahogy írva vagyon, a szerkezet prüttyögött, zöld és piros ledek pislogtak bíztatóan (bár a piros nem volt annyira bíztató, de azért azt is annak vettük):
Már ott tartottunk hogy az időpontot és a helyet választjuk ki, amikor -mint rendesen- beütött a krach (nem a film, azt eléggé lehúzták). Illatokat éreztünk. Csábos illatokat. Naggggyon csábos illatokat... Elszaladtam hát meglesni és mit ad az ég?! Namit?!!! BBQ lesz csirkéből, birgéből éééééés -tadadadaaaaam!- halból (valami istentelenül isteni pácolással):
Még időben leállítottuk a teleportálási előkészületeket, hiszen egyhangú döntés született: maradunk! :)
A luxusfluxuskondenzátor persze nem kért a halból, ellenben hosszan motyogott magában az utazásról, kissé duzzogó felharmónikusokkal. Annyit értettünk belőle csak, hogy "na majd legközelebb bekaphatjátok". Persze ügyet sem vetettünk rá, kihúztuk a villanydrótot, rácsuktuk a fedelet és szaladtunk illatolni, csodásítani: hal!
(Egyébként pedig időrengés lehetett, mert ma vettem észre azt, hogy elcsúsztak a napok: csütörtök helyett pénteket írunk!)
Ma ismét találtak pár cuccot a terepen az aknakutatók, többek között egy ilyen 82mm-es aknavető gránátot. Ilyet próbáltak Afganisztánba Lui fejére pottyantani, de 100m-re elvétették:
Néha beindul a vezérhangya és akkor kiengedi az ember a gőzt. Néha egyszerre indul be mindenkinél, vagy egyvalakinél beindul és aztán jön a láncreakció, mindegy is, az eredmény ugyanaz: feje tetejére áll a világ.
Azzal kezdődött hogy az operation meeting után -ahol kiderült hogy elég nagy nyomás alatt van mindenki ok miatt- Uros kinyitotta a slivovicás palackot és rendesen kiadagolta a poharakba, bögrékbe, csajkákba a matériát. Ütött mint állat. Aztán Stefan elővezette a Basil által leszállított Heinekeneket, majd beindult a batyusbuli, ki mit hozott otthonról.
Került szerb füstölt sonka*, horvát házi paprikás kolbász**, svájci sajt***, brazil szárított marha****, mexikói tequila*****, lett ricsaj, kimitszeret, hogyankészül, melyikalegbüdösebb, ésígytovább. Egyedül az első számú és a második számú téma nem került terítékre. Ki tudja miért... :)
halk...
egyre hangosabb...
belép a dob dam, dam, dam, dam... Oh the heads that turn...
Make my back burn
And those heads that turn...
Make my back, make my back burn...
Itt már fölveszem a telóm, Oscar az, ott állnak a 7-es vonalon hogy kitűzzék a műszernek a vibró referencia pontot, de az aknakutatók még nem tűntek föl. Az órámra pillantok, 6:40, na a reggelit lekéstem - fut át rajtam. Megnyugtatom, hívom Hannát (Barbara nincs itt... sem Tom és Jerry... jééé, talán kurd volt a jóember?) mert tudom hogy vele ott toporog egy csapat a Ronco-tól, átirányítás, megérti, mennek. Oscar again, jönnek, nyugi, várj, mire befejezném már látja őket a kavicsos úton zötyögni. Gyorsan leteszem, mielőtt belekezdene a guetemalai tirádába. Nagyon szép a hely ahol él a folyóparton, egy hatalmas híd ível át ott a Rio Dolce-n (Rio Dulce-nak írja a net) mielőtt az (újabb) tóvá szélesedne, ott a kis sziget a rengeteg madárral amiről a nevét kapta és az óceán csak 30 perc innen:
Beleugrok a cuccomba, beleszóróm a mokkát a bögrémbe, irány az ebédlő forró vízért és falni valami könnyűt, valami sósat, valami édeset, valami egyszerűt. Upsz, 6 legény ül a sorba rakott székeken, okítás folyik épp, új segéderő érkezett kivenni részét a történelem eme szeletkéjéből.
Óvatosan leellenőrzöm a szamovárt mert ma nem jegeskávéra vágyom, oké, forró, zutty a bögrébe, elosonok hátra egy doboz Kiri sajttal és török egy kis kenyérkét a barnásából.
Közben szünet az okításban, kérdezem a srácokat -hála annak a marxista istennek mindegyik fiatal, huszas éveinek elején járhat- beszéli-é az angolt valamelyikük, vigyorogva rázzák a fejüket, no nem baj, a számokat ismerjék az nekünk elég lesz.
Hét óra alig múlt és beindulnak az események: a falu -a másik ahonnan lőni akartak ránk és eddig nono zóna volt- megegyezett valamilyen formában a biztonságiakkal és mehetnek a fiúk scoutolni most azonnal, minden átszerveződik, telefonok, rádió hívások, egyeztetés, piff-paff-bumm!
Hirtelen minden a helyére kerül... Erről beszéltem tegnap, nem? :D (Ráadásul Oscar is marad úgy, hogy szólnom sem kellett, haha, intéződik, intéződik minden ahogy kell, a galaxis fordul, lassan/gyorsan ahogy kell, örvények, fekete lyukak, csillagködök, csillagok, bolygók, lények és emberlények, om mani padme hum, nyíííha :))*
Kedves Légy! Megértem hogy szeretsz, ezért libbensz hol a kézfejemre, hol a karomra, hol az arcomra, az orromra, aztán megint a kezemre és így tovább, gyengéden érintgetve, csiklandozva, de még egy ilyen akció és úgy baszlak pofán az idekészített szép piros nyelű légycsapóval, hogy aztán a kutyaszart sem fogod élvezni soha, de soha többé. Ugyanez vonatkozik a kávés bögrémre, a laptopomra, az idekészített narancsra és egyáltalán, az egész másfél méteres körzetemre.
Van nekem szerelmetes szerelmem, ebbe a körbe csak Ő léphet be, csak Ő érinthet, csak Ő..., remélem értve vagyok. És most (Snatch, a kocsmai jelenetből): Now...fuck off!!!
Pár hónapja megejtették a kötelező HIV tesztet és azután megkaptam a rezindens kártyám, nem kell már vízum, jöhetek-mehetek Isten hírével (egyelőre semmi hír tőle, de ki tudja, hátha...). Ma pedig drogtesztre lettem önként kijelölve, jelentem negatív az eredmény (legalábbis a gyorscsíkok azt mutatták, a labor később jön majd). Persze hogy az, hiszen nem olvasok otthoni híreket (na jó, szőr mentén azért, de mielőtt elszállna az agyam, abbahagyom). Tuti telenyomnám magam minden szarral attól az eszement tombolástól ami otthon megy...
No, erről ennyi elég is, azt hiszem. Illetve még valami: már csak a terhességi teszt hiányzik és komplett vagyok :)
Egy bögre forró csoki hamár Aklü úgy írt róla, és mivel a net szokás szerint vacakol, ma este mozi.
