Work van, babám!

Nem is kicsi.
Összevetve a "nagy" 3D mérések vibrópontjaival, ahol 50-60 ezer pont már szépségesnek számított, itt közel négymillió van még hátra úgy, hogy már lelőttek több mint 400 ezret, ami kb. azt jelenti, hogy nagyon de nagyon az elején járunk még a projectnek.
Azt már ne is említsem, tőlünk nyugatra a 2-es számú csoport (mi vagyunk az 1-es) dolgozik félig a szigeteken, Abu Dhabi északi részén, félig a tengerben. Ezen felül tőlünk délre laza 240 km-nyire, majdnem a miénkkel megegyező nagyságú területet döngetnek a kínaiak, szintén a helyi állami olajcégnek.
Szóval, franc aki Teslát vesz, egyelőre, hadd morogjon az a V8 vagy V12!

No de nem ilyen egyszerű a dolog - mikor volt az a szeizmikánál? -, mivel a kutatási terület jó része városokat érint, azok épületeivel, közműivel és nem utolsósorban lakóival, akik azonnal rendőrt hívnak itt, ha valami furcsát észlelnek, főleg éjszaka. Mi pedig magyarázkodhatunk az ügyben, hogy miért mozog és csörömpöl a csillár a sötétben - elvesztegetett idő.
És akkor még nem beszéltünk a sejkek elszórtan fel-felbukkanó palotáiról (és a hozzájuk tartozó hatalmas területekről, amelyek fásítva, gyönyörűen parkosítva vannak), vagy a rezervátumokról, ahol teve, gazella, sőt muflon is akad.
De az igazi fájdalom a seggünkben - hogy angolos legyek - nem más, mint egy bazi nagy katonai terület, minden hozzávalóval együtt, úgy mint városok, kiképző központok, laktanyák, repülőtér, gyakorlótér, lőtér, ilyen tér és olyan tér, mifene.
Ez még hagyján, de nem mehetünk a területre pénteken (hétvége, szünetel a háború ugye), nem mehetünk, ha magas szintű látogató tartózkodik ott, vagy épp azért nem mehetünk be, mert csak.
Utóbbi azért mindig megoldódik valahogy, mert előbb-utóbb találunk magasabb rangú emberkét mint a kapus százados, de általában csak 2-3 óra elvesztegetett idő árán, aminek a levét a kábelesek isszák meg. A vibrók napi 10 ezer felett lőnek, szaladni kell elöl-hátul a terítéssel, ebben a zipperben 31 vonalat tol és 31 vonalat húz egy vibró sáv, mindegyik 21km hosszú és 25 m-enként geofoncsoport. Lehet számolni :D.
Két napja megtaposták a harckocsik a kábeleinket, ezzel szép kis fölfordulást okoztak a munkában - a kárról nem beszélve. Emellett a katonai területen kívül is oda kell figyelni arra, hogy merre topognak a lelkes csapatok, előttük folyamatosan szedegeti a UXO brigád az elpotyogtatott kézigránátokat, lőszereket, fel nem robbant tüzérségi cuccokat.

Igaz, a sivatag sem jobb, egy-egy homokvihar után menteni kell a kábeleket, geofonokat a rácsüccsent homok alól:

A markoló leszedi a homokot, és amikor már csak vékony réteg takarja a kábelt, akkor a srácok kihúzzák. Egyszerű.
Eddig 6700 darabot mentettek meg.
Statisztika.

Persze az útcsinálás sem egyszerű itt, nagyjából 12 m széles nyomot, átjárót kell vágni a homokdűnéken a dózerek segíségével ahhoz, hogy két hét múlva még legyen legalább 3 méternyi belőle, és ne temesse be teljesen a szél által mozgatott homok. Ott a távolban látszik is valami ebből, jobbra tőle pedig teve csapat vonul:

Persze ezt nem lehet szavatolni, folyamatosan mennek vissza a dózerek és ilyenkor "recut" szerepel a napi litániában, a termelékenységi rész alatt. Azért itt nem olyan komoly a homok, mint mondjuk a Szaharában volt, egyedül is elboldogul az útcsináló egy nyomon, persze 6 darab dolgozik egyszerre, különböző területeken.

Csak hogy képben legyünk, Algériában, a Szaharában 18 dózerrel dolgoztunk, de az igazi homokozóban volt olyan eset, hogy 56 járta a táncot.

Itt azért az utakra is kerül homok, szerintem a 140-es megengedett sebesség mellett tuti összerántja a seggét mindenki, amikor előzés közben feltűnik valami ilyesmi a belső sávban.

(Sasszeműek kifigyelhették az út mentén - na jó, közepén - a lámpa oszlopokat. Hogy mikor és kinek világítják ki a gyér forgalmú utakat, rejtély.)

Persze a munka nem itt kezdődik, hanem a geodézián. A kapott tervek alapján innen indulnak ki reggelente a brigádok (szigorúan ima és kis agyserkentő beszéd után) és az alábbi GPS szerkentyűkkel oda helyezik a geofonpontokat jelölő karókat, ahol a geofizikusok azt megálmodták. Vagy nem, de arról tudni fogunk, mivel rögzítik is a kitűzött pontok koordinátáit. Mivel főleg pakisztáni vendégmunkások dolgoznak, nem nagyon van gond azzal, hogy ki mikor megy szabira, haza a családhoz, legalább egy évig. Nem könnyű...

(Nem mellesleg a geodézia az egyik lelőhelye a jóféle lavazzából készült kávénak, ott bújkál a kis szerkentyű a sarokban)

A következő lépésben a geodéták kitűzte pontokat megrohanja a kábeles nép, geofonokat telepítenek adott geometria szerint (itt négyzet), a geofoncsoportokat összekötik kábelekkel, a kábelekre mindenféle woodoo dolgokat kapcsolnak, amelyek képesek szűrni, vágni, erősíteni a geofonoktól érkező jeleket, kommunikálnak egymással, a műszerkocsival, szóval teszik a dolgukat. Ezek az úgynevezett geofonvonalak árkon-bokron át egyenesen haladnak, hacsak olyan akadályba nem ütköznek, amit muszáj kikerülni. Ilyenkor kerülnek.

Utak fölött is áthatolnak.

"Paradicsom, bősz káposzta meg nem állít" - dalolta a költő, persze valamiféle tengert emlegetve.

Miután a geofonok telepítve vannak, a vonalak készen állnak, színre lépnek az egyszerűen csak "pénzcsinálók"-nak nevezett pénz csinálók, vagyis a vibrók. Mivel 16 darab dolgozik elszórva egy 21 km széles területen, nem tudtam elcsípni egyet sem munka közben, de a tartalékok a táborban pihennek. Róluk van nagyba' szó, ők a felelősek azért, ha a stelázsin csörögni kezdenek a befőttek és lekvárok. (A szervíz kocsijuk látható a másik fotón)

Itt a vibrók 24 órában dolgoznak a hét, a hónap, az év minden napján, a mérés nem áll le egy napra sem (na jó, szilveszter másnapja ünnep nekünk, a ramadan vége ünnep nekik, olyankor egy nap azért ki szokott esni).

Azonban azért, hogy az eddig felsorolt szorgos tevékenységeknek értelme is legyen, kell még valami, ez pedig a műszer. Bocsánat, a MŰSZER.
Ide futnak be a geofonok jelei a kábeleken, persze szépen összegezve, sorbarendezve, csomagolva ahogy illik, ő vezérli az egész zenekart és rögzít minden rezdülést, hogy aztán a feldolgozó központban majd jól kiszámolják az adathalmazból azokat a pontokat, amelyeket összekötv szép, 3 dimenzóban jelenik meg az, ami alattunk rejtőzik, valahogy így:

Balról jobbra haladva látjuk az akkumulátor töltő kocsit egy csomó akksival (a terepen napelemek is rásegítenek a villanyszámlára). Aztán a generátor kocsi jön, árammal látja el az itt lebzselő népeket, előtérben egy toi-toi (mert tojni necesse est), majd a műsz bocsánat, a MŰSZER a mindenféle kommunikációs cuccaival.

A befutó kábelek

A referencia GPS az előtérben

Ki itt belépsz...

Vigyázó szemetek...

A titok az ablakon túl...

Ezzel -elvileg- a terepi résszel meg is volnánk, persze nem teljes a kép, de ne menjünk bele részletekbe, a fő a lényeg.
Azért az sem utolsó szempont, hogy mindehhez jó képet vágjon az ember gyereke, távol otthontól. Ééééés mi hiányzik ehhez? (Na jó, az is, de most másra gondoljunk)
Igen, a kaja. Minden nap akad steak, csirke, hal, tészta, merugye eléggé nemzetközi az internacionálé itt: angol, kanadai, amerikai, horvát, lengyel, indiai, pakisztáni, nepáli, sri lankai, egyiptomi, francia, szaudi népek lakják a tábort, egyik ezt nem eszi meg, másik azt. Egy átlagos vacsi így néz ki:

Sőt, mindig lehet kis echte curryt organizálni a legénységi konyháról, emellett pedig a péntek (vagyis a hétvége) hagyományosan bbq nap a szeizmikánál, de ugye nem főzhetünk, ezért arról is a catering cég gondoskodik. Az utolsón istenien omlósra sikeredett bárány szolgálódott föl.

Aztán... jön az este, legalábbis azoknak, akik nappal tették a dolgukat.
Sivatag, csend, békesség.

Hopp! Még valami: itt is volt ám nyúlünnep. Igaz, olyan kis moderált, de volt:

Zene!

Tevék földje

Tényleg az.
Nem csak arról van szó, hogy tevék kisebb-nagyobb csordái (hm... nem tudom mi a helyes kifejezés, de tejet adnak ők is, szóval akkor...) bóklásznak föl és alá a homokon, hanem komoly tenyésztésről, valamint a versenyzésre való felkészítésről is.
Az igaz, hogy nem a városok közelében, de az utak mentén elszórtan nagyon sok tevenevelde látható, ahol a majdani teve ügetők hírességei nőnek fel.
(Kocsiból, menet közben...)

Aztán a sivatagban is elég sok ilyen -hogyis mondjam- létesítményt láttunk, távol az utaktól, igazi nyugalomban:

(Az utolsó fotón speciális kandúrok várják hölgytevék látogatását, ha hirdetnék magukat, akár az is lehetne a jelige: "innen élménnyel feltöltve távozol, bééééjb".)

Akadnak itt olyan verseny tevék is, amelyekért millióat kérnek, és nem mongol tugrikra gondolok.
Épp a minap futott bele a geodézia egy fél hektáros bekerített területbe (mi az? 2x2 méteres bekerített terület a sivatagban? homokozó), ahol a két méter magas drótkerítésen belül csak két dolgot láttunk: homokot és 12 darab tevét.
Permitmenünk (ő egyeztet a föld- és egyéb tulajdonosokkal azügyben, hogy bemehetünk-é, kábelt, geofont pakolhatunk-é, vibrálhatunk is é, vagy csak ezt, esetleg azt, vagy egyiket sem) beszélt a tulajjal, mert azért itt nem mászunk át kerítéseken köszönés nélkül.
Kiderült, hogy a 12 tevéből három darab értéke 12millió dirham (kb. 3 misi in dollár), másik négy pedig 3-4 milliót kóstál. Mármint egyenként.

Egyébként nagyon nyugis állat a teve, akkor amikor nem dühös. Épp mint az ember.
A hímek nem tűrnek meg másik hímet a hozzájuk tartozó lyányok közelében, néha emberre is fújni kezdenek. Ilyenkor -nem tudom miként- de megnő a nyelvük, oldalt kidugják a szájukból és félelmetes hangokat hallatva közelednek.
(Épp keresztezi egy csapat az üzemanyagos kocsink előtt az utat)

Emellett nem felejtenek. Így aztán ha valaki kiskorában rosszul bánt vele, jobb ha pár száz méterre távolabb vonul aludni a felnőtt tevéitől a sivatagban, mert az bosszút áll. A harapása nagyon erős, ezt megtapasztaltuk Irakban, amikor a geofonokat úgy roppantották el és belezték ki, mint mókus a vékony héjú diót.
Ha megtámad a teve, egy dolgot tehetünk: futás, közben dobáljuk le egyenként a ruháinkat. Ekkor mindegyiknél megáll és dühözen megrágja, közben abban reménykedhetünk, hogy előbb múlik el a haragja, mint kifogyunk a ledobni valóból.
(Az egyik bulldózer nyomunk közelében)

Sírni is épp úgy tud, mint egy ember, ha épp okot adnak rá, háttal állva szinte megkülönbözhetetlen, ráadásul a könnyei is ugyanúgy potyognak. Ezért aztán nagyon balga az a teve tulajdonos, aki mondjuk úgy vágja le a kis tevét valamilyen okból, hogy az anyja azt látja. A síráson túl ekkor nem hajlandó többé enni, inkább ő is elpusztul...
Mit lehet elmondani még?

Tejet adnak. Marokkóban az egyik geodéta srác állandóan kunyerált a teveterelő tevésztől (juhász nem lehet ugye) és bőszen kínálgatta mindig, de ügyesen hárítottam: felnőtt korában egyetlen állat sem iszik tejet, főleg nem egy másik állatét.
És a szőrük. Tunéziában pöpec teveszőrből készült köpenyeket lehetett venni (Spielberg innen merítette a Jawa cuccot), amely távol tartja a skorpiókat. Sátrak anyagába szőve is kifejti eme kellemes hatását.
Ezt a sok okosságot persze nem a nővérem mondta, hanem egy tevés idegenvezető még valamikor szilvafa koromban, Tunéziában, szóval az ő felmenőit kell emlegetni, ha esetleg valami nem úgy van.

Ma délután, mintha csak tudnák épp miről van nagyba' szó, megjelent egy csapat a táborunk mellett is:

Most pedig, nyugalom...

Homokozó, Emirátusok

Hey Douglas Adams, we feel you!


Merugye akár így is kezdhettem volna, ha már egyszer utazunk.
Arthur...
Dubai.
Számtalanszor megjártam már, azon túl pedig (vagy abba is beleértve), 3 évig itt volt az irodánk és innen pattogtunk Baszrába, Erbilbe, Bagramba, vagy épp Iszlamabadba, esetleg Muscat volt a cél.
Emlékszem a legelső utamra -ki ne emlékezne ilyesmire-, 2003-ban repültünk Pakisztánba, hogy aztán a törzsi területeken, Wazarisztán környékén kóbászoljunk, kaptatva hegyekre fel, csusszanva völgyekbe le. Egyszer még helyi hacukába is beöltöztünk, mert a biztonsági főnök attól tartott, hogy 9/11 tiszteletére majd jól megtámogatnak minket a tenoristák.
Mit volt mit tenni, magunkra húztuk a hálóinget és a derékban kb. 2m bő hálónadrágot (ügyes madzag szépen összehúzta a derekunkon, szóval nem esett le szaladás közben sem) és úgy parádéztunk. Meg kell adni, baromi kényelmes öltözet, ráadásul a kis hegyi falvakban is jobban elfogadtak minket.
Itt épp egy ilyen falu vezetőjével partyzunk szürcsölve a kecsketejjel megfejelt finom teát, középen a kölcsönbe kapott AK (püpecül, finoman olajozva, tele tárral ahogy illik), a baloldalon a sofőröm.
A tárgyalás célja az volt, hogy ne nagyon lőjjenek ránk, ha nem muszáj.

Akkor megálltunk Dubaiban egy teljes napra és elhatároztuk, hogy kicsit megismerjük.
Elsősorban a tengerparti rész érdekelt minket, kivitettük magunkat taxival és uccu.
Az első feltűnő dolog számunkra az volt, hogy jó-jó, villák, meg pálmák, de baromi foróság vesz körül bennünket, a második pedig az, hogy nincsen járda. Ebből azonnal jött a következtetés: ki az a hétszarvú ökör, aki itt sétálna napközben, vagy akár éjszaka, miközben izzad mint az állat a magas páratartalmú levegőn, ráadásul látnivaló sem akad igazán?
Mármint rajtunk kívül?
Senki.
A taxik, a buszok (a buszmegállók is), a metró (na jó, földfeletti) minden légkondis, még az áruházak parkolóiban is nagy ventillátorok finoman permetelt vízzel szelelnek.
2012-ben repültem ide másodszor, annak már leírása is akad, átlagosnál jobban érdeklődők katt IDE.
Ugyanígy 2012 volt az az év, amikor sokat jártam itt, ha valaki van olyan elvetemült, keresgéljen az akkortájt íródott dolgok között, talán még fotókat is talál Afganisztánról.

Szóval Dubai, megint.
Mára már van közvetlen járat, és nem csak a Wizz Air-re gondolok. Ferihegyre érve a busz már ott parkolt:

Elindultunk, örömmel konstatáltam, hogy két hazánkfia (hogy pontos legyek az egyik hazánklánya volt) is szolgált a járaton. Szokás szerint Emiratus gépen az előre néző kamerát szoktam figyelni, legalábbis a fel- és leszállás során, hát ha szólni kell a pilótáknak, hogyizé, teee... kicsit jobbra ha lehetne. Itt az info képernyő is látszik.

Megnéztem két és fél filmet, jött a szokásos kajacsomag, és már nyekkentünk is a 3-as terminál betonján.
A vízum, csomagok felvétele sima ügy volt, a shuttle busz viszont az orrunk előtt húzott el, mint megtudtam az ott toporgó sri lankai fiataltól, aki Colombóba utazott.
Aztán azt is megtudtam, hogy másfél év után indul épp hazafelé meglátogatni a családját, de egyelőre ugyanabba a szállodába tartottunk*, az elkapott következő busszal.
Reggel reggeli az átlagos etetőhelyen, megpakoltam istenesen a tányérom:

Felugrottam a szobámba, kutyultam egy kávét, lecsuktam a bőröndöm, aztán a hallban vártam a sofőröm, aki pontosan 8-kor érkezett úgy, ahogy a könyvben írva vagyon.
Mint kiderült, ő pakisztáni srác, és másfél órás útnak nézünk elébe, a szemerkélő esőben.
Imádom az esőt a sivatagban. Egyfajta nemistudomhogyanmondjam, de jó érzéssel tölt el, bár sok hasznot nem hajt ott: pillanatok alatt beissza a homok és volt nincs.
De akkor is: imádom azt az érzést, amit megmozgat bennem és imádok sétálni alatta, vagy csak állni és néha felfelé nézni. Nem is értem még itthon sem, látva a sok, esőben nyakát behúzva szaladó népeket. Mintha félni kellene ettől, ehhh!...
Elvégre egyfajta csodája ez a világnak, a csodákra pedig minden gyerek fogékony.
Legalábbis én így gondolom...

Átvágtunk Dubain, a megszokott tornyok és daruk látványa számomra már nem izgató, de azért jöttek elő az emlékek, kiszúrtam az egyik sarkon a Tim Hortont (jahajj, az a Creamy Chocolate Chill!) az egyik sarkon, rácsodálkoztam erre a metró mellet épülő izére (jobbra tőle a piszkafa hegye is látszik):

Elkaptam a szálloda tetejét, amibe anno azért nem engedtek be egyszer, mert póló volt rajtam és nem ing.

és a reklámot

Aztán már az erőművek környékén gurultunk, irány Abu Dhabi, mert most ebben az emírségben vendégeskedünk majd pár hétig. Különben is, Dubai csak egy felfújt lufi, Abu Dhabi a szürke eminenciás, mint tudjuk. Sokan nem tudják.

Jó egy óra múlva lekanyarodtunk a hibátlan, majdhogynem nyílegyenesen futó többsávosról (négy oda, négy vissza) délnyugatra, ahol a tevére figyelmeztető jelzést komolyan kell venni.

A sivatagban rengeteg teve tenyésztő kis - hogy is mondjam - manufaktúra található, pár bódé, lakókocsi, generátor, egy kút, kerítések, itatók, árnyékot adó tetők, a bakter és slussz.
Elvégre a teve igénytelen, mint a Trabant.
Persze, mint megtudtam, a teveversenyeken induló egyedek értéke több millió is lehet.
Dollárban.
A zárt helyen tartott értékes tevék mellett rengetegen bóklásznak csak úgy, mindenféle felügyelet nélkül. Mi is magunk mögött hagytunk jó néhány, mint pl. ezt az út mellett sertepertélő csapatot:

Aztán balkanyar, és már ott is állt a két tábla, mutatva, hogy megérkeztünk.

A távolban számtalan lakókocsi, autó, tartály, vibrátor, antenna és egyéb kiszolgáló cucc mutatta, hogy bizony ez tényleg az ARGAS UAE 1-es kutatócsoportjának a tábora, amely, meglepetésemre még a Google Maps-en is látható, elég ha rákeresünk a zöld feliratra:

Bepakoltam ... öö... ööö... szétpakoltam, ahogy illik az iroda/szobámban:

Megejtődött az első ebéd és bár konyhánk nincs - egy catering cég gondoskodik rólunk (jáj, nehogy balesetet szenvedjen az a drága autó idefele jövet) -, a menű tűrhető (értsd: extrahiperszuperződ, összevetve azzal a gasztronómiai Hiroshimával, amit a kínaiak követtek el ellenem Ghánában), szóval: jó lesz ez!
(Arról nem beszélve, hogy mint kiderült, a kb. 400 munkásunk nagytöbbsége pakisztáni és indiai, az ő konyhájukról pedig bármikor lehet kis curryt organizálni!).

Hinnye! A vacsora is extrahiperződ (különös tekintettel a tejszínes bélszínre), és még annál is pöpecebb néha, jelesül péntekenként.
merugye régi szokás ez az isten háta mögötti területeken táborozó szeizmikánál, hogy azon a napon (arab hétvége ugye) BBQ-t tartunk. Itt az egyik szaudi nagyágyú (ne feledjük, az ARGAS onnan származó cég) prezentálja ezt - ok miatt azt sem sütögethetünk mi-, és épp halas cuccra esett most a választás a nemzetiségi sátorban:

So far so good, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna angolul.
Addig is, amíg megtanulja: zene! :)






*Most hallottam, hogy mi történt Colombóban :(