2023. május 16., kedd

Ez+az

A múlt heti két álmatlan éjszaka után lassan tényleg vége az esős évszaknak. Hivatalosan már jó egy hónapja, de mikor érdekelte az a természetet, hogy az ember mit gondol róla?
Van annak magához való esze. Ha úgy gondolja majd egyszer, úgy leveti a hátáról az emberiséget, mint porból felugró elefánt a rajta masírozó hangya rajt.
Vagy valami ilyesmi.

Álmatlan azért volt a két éccaka, mert úgy verte a tetőt a zuhé, mintha tízezer dobos akarná egyszerre megdönteni a Guiness 1 perces kihívását (asszem most 2370 ütés/perc a rekord, amit egy akkor 11 éves ausztrál fiú állított fel, na jó, két kézzel.)
Valahogy így:



Csak aztán beszállt a villámok ura és azzal együtt jött ugye a mennydörgés is. Faszán kiegészítette az eső dübörgését, plusz jobbnak láttam, ha kihúzom a tápegységeket a konnektorból.
Egyszer még ki is rohantam megnézni mi az ábra, mert akkorát csattant az egyik villám után az ég, hogy azt hittem, vagy a cigánytábor, vagy a robbanóanyagraktárunk ment az égbe, de nem. Sőt, a 25 méteres antenna tartóról is jött a wifi.

Ezen a héten nyugi volt, csak pár kövér cseppet izzadtak a felhők, de egyre több a felhőtlen éjszaka. Mióta itt vagyunk ebben a táborban, nem sikerült meglesnem a Dél Keresztjét, ami ugye ott függött az égen a Futila beach-i bungaló ajtajával szemben, úgy este 9-10 tájékán.

-----------

Meeting (ez - sajnos - csak angolul vicces):
- How many marsh geophoes do you have, fifteenhundred?
- No, we don't have that much.
- So how many do you have?
- One thousand and sevenhundred.


-----------

Pillanatkép, amint a management a jacuzziban dagonyáz:



-----------

Hidak és lépcsők:



--------------

Aztán meg fúrunk, faragunk, még mindig, de lassan közeleg azért a vég:



--------------

Rövid hír:
A Titanic elsüllyedt.

Kicsit bővebben:
A nevét szerencsére nem mi akasztottuk rá, hanem a konstruktőre.
Lehetett egyfajta sejtése a jövőről, és ugye ha neki - mint szülőnek -, nem volt bizodalma gyermekét illetően, vagy épp ellenkezőleg, pontosan tudta azt, hogy mi fog történni, a legmegfelelő nevet választotta.
Egy dologban bízhatott: itt nincsenek jéghegyek.
Végülis a vesztét nem is azok okozták, mert tényleg nincsenek.
Miután lekanyarodott vele a vontató motorcsónak a folyóról a lápvidék felé, letörött a vontatókötél rögzítése, és bár ott az áramlat már nem volt túl erős, nekisodorta egy fának.
Így aztán az egyik oldalával felakadt a fatörzsön, de ugye a víz tolta volna tovább, ezért egyre magasabbra került a fa felőli oldala, végül a rápakolt fúrócsövek, generátor, szivattyú, mifene kupaktanácsa egyhangúlag úgy döntött, hogy nem kapaszkodik tovább, inkább leckét mutat fizikából a kétlábúaknak és nemes egyszerűséggel feborította az alkotmányt (majdnem tákolmányt írtam, véletlenül).

U.i.: Semmi vész, levonva következtetéseket a megtapasztaltból (a tapasztalás, mint tudjuk: drága kincs), már készül az újabb vízenjáró, neve egyelőre ismeretlen.

---------------

Lassan itt a tél: hosszabbodnak a napok.
Érdekes látni azt, hogy amiről tanultunk, az tényleg a valóság itt, a déli féltekén is. (És igen, ellentétesen forog a víz, amikor lehúzom a budit!)

Ugye a Föld tengelye (ami körül forog) szöget zár be az ekliptikával (a keringési síkkal, vagyis azzal a síkkal, amelyen a Nap körül mozog), emiatt aztán nem egyformák az évszakok az északi és a déli féltekén, hanem épp ellentétesek:



Mint említettem, az esős évszaknak elvileg vége, de még (vagy már?) látható áldásos (vagy "áldásos") hatása, a fa fellépők az ajtók előtt meggombásodtak:



A fő-fő utca úgy tűnik elnyerte végső formáját, ennyi zöldet kaptunk:



-------------

Emlék:



'97telén, Szíriában (itt már a Baker Hughes megvette a cég papírjait), ebéd, így:



------------

Lótusz gyökér.
A kínai térfél egyik csemegéje, hot-pot estén, köretként(?):



Ez pedig sokkal póriasabb, de az enyém volt:



-----------

Az éjjeli bátrak (gy.k. őrök) sátrakat kaptak. Jelenleg 102 vigyázza a nodokat három mérési vonalon, mert úgy tűnik, hogy a kis vályogfalvak haladó ifjúsága rájött arra, hogy mindegyikben akksi lapul. Emellett a Bluetooth modul és a led is tetszik nekik valamilyen oknál fogva (érdekes módon a GPS nem).
Emiatt aztán előszeretettel gyűjtik be azokat a terepről, sőt most bukott meg az egyik melósunk, aki el-eladogatott néha ezekből...



Az egy dolog, hogy nem olcsó mulatság egy ilyen szenzor, de ami igazán értékes, az ugye a benne tárolt adat, amit a kihelyezése után összegyűjt, mivel akár 30 napig is képes "életben" maradni és figyelni minden kis zajra, a talaj minden rezdülésére.
Aztán amikor egyszercsak arra ébredünk, hogy eltűnt 50-100 darab, azt már nagyon de nagyon megérzi a a csoport...

-----------

És végül, de nem utolsósorban:
Mára keksz és csokiszállítmány érkezését agnosztizálta (vagy prognosztizálta, esetleg diagnosztizálta, ezzekkel a külföldi kifejezésekkel mindig hadilábon állok, de azért csak berakom, hátha intelligensebbnek tűnik az írás) a campboss (na tessék... táborfőnök?), hát várok...
Addig is, ZENE:

2023. május 6., szombat

Premium Economy, avagy a csóriseggűek biznisze

Visszajövődtem Angolába.

Közben azért csodás helyeken jártunk, mint pl. a füzérradványi Károlyi-kastély (piknikkosár kötelező, a kávézóban isteni a süti, a pogácsa és a kis pizzafalatok és van szabaduló szoba is!)



Repüljünk!

Az én drágámtól szülinapomra egy premium economy upgradet kaptam az Air France Párizs - Luanda járatára (sóher a cég, turistán utazunk ehhez a projecthez, de legalább lounge vouchert azt kapunk), lássuk mi is az!
Először is Sky Priority lesz a jegyünk, annak minden előnyével. Na jó, ez abban merül ki, hogy nem kell megvárni a beszállásnál a a tömeget, haladhatunk a bizniszen utazókkal.
A következő szembetűnő dolog az volt, hogy viszonylag kevés a foglalható hely, összesen három sor, 2-4-2 szék elrendezéssel.
Előttünk a biznisz, mögöttünk a turista részleg, persze szeparálva.
Az ülések is fixen szeparáltak egymástól, vagyis oldalfaluk van, így nem lóg bele a szomszéd könyöke a vesénkbe, ez már egy naaagy plusz a szememben. Emellett nagyobb a lábtér, nagyobb a kijelző (jár hozzá távirányító is) és jobban dönthetők az ülések, más a takaró és a párna, előttünk pedig lábtartó is helyet kapott:
Beszállás után a részleg kap egy "főnököt", hozzá fordulhatunk, ha bármilyen óhaj-sóhaj felmerül az út során. A lábtartó mellett balra látható rekeszben welcome drinket találunk egy fél literes ásványvíz formájában (már elfogyott mindkettő).

Etetés:
Ugye - legalábbis nálam - kardinális dolog! A menü hasonló a turista osztályon felszolgálttal, bár akadt néhány extra, valamint itt üvegből készült pohárból kortyolhatjuk a bordeauxi vöröset, nem papírból.
Az út során többször jöttek, hol nasit, csokiválogatást, hol italokat kínáltak.


Ennyi...
Ja, még valami: volt előre néző kamera, érdekes módon a függőleges vezérsíkra szerelve (eddig csak a gép orra alattival találkoztam más típusokon). Ez most egy Airbus A359 Jet volt, korábban mindig Boeing 777-es járta ezt az utat.
Luandába érkezvén:



Hogy megéri-e a 369 eurós felárat?
Valamivel kényelmesebben utazhatunk és ha ez szempont, akkor mindenképp. Én nem tudtam kihasználni igazán a szék adta lehetőségeket, mert egyszerűen nem voltam álmos, a többi pedig -összevetve a turista osztállyal - nem igazán vágott földhöz. Persze ha még rádobok 400 eurót, utazhattam volna bizniszen, de nem csak a cég, én is sóher vagyok: azt inkább pittolettóra költöm. :)




Ps:
Valami történhet(ett) az erfransznál, mert az ügynökünk csak ezt az utat találta, visszafelé már ezt sem, majd megint a csúnya Brüsszelen keresztül kell hazajutnom, egy kinshasai megállóval. Már most is a Dubai-n keresztül történő jövést-menést szorgalmazta, de az upgrade miatt nekem ez volt jó.
Legközelebb viszont - bármennyire utálom - valószínüleg arra kell jönnöm, persze az még odébb van...



Zene!!!

2023. május 4., csütörtök

'lária, 'lária, Malária

'Cilia, 'lária, you're breaking my heart
You're shaking my confidence daily


Ördög tudja miért épp ezek a sorok ugrottak be - néha jobb nem tudni dolgokról - Simontól és Garfunkeltől, de Ceciliát lecserélve így is énekelhető.

Többnyire ugye a sivatagokat jártam, és ott nem igazán jellemző a szúnyog, bár a kajás kocsink hozott néha egyet-kettőt. Persze azok nem érték meg a békés öregkort, ha érted mire gondolok.
Aztán nagyhirtelen ki kellett szaladni Pakisztánba, és az ahhoz szükséges orvosi vizsgálatok során a László kórházban a járványtudós megnyugtatott minket: Wazarisztán magasan fekszik, oda nem megy fel a szúnyog.
Feljött.
Csak ugye akkor már késő volt, mert - bár 2003-at írtunk -, a helyszínen található gyógyszerek nem védtek az ott repkedő szúnyogokkal érkező kis genyák ellen, kellett volna valami más is, de az nem volt beszerezhető.
(Nem megyek bele abba, hogy miként dolgozik a négy-(egyesek szerint öt-)féle parazita, akit érdekel, ott a wiki és a google.)
Így aztán amikor meghalt az egyik fiatal hegymászónk, emellett a sofőrünk néha csak úgy összehányta magát, valamint kissé körbeszaglászva kiderítettük azt, hogy a csoport (kb. 600 ember) 90%-a vagy épp maláriás, vagy maláriás volt már, hirtelen megfogalmazódott, megtárgyalódott és elfogadódott a követendő policy: a jó szúnyog a halott szúnyog.
Ehhez tartottuk magunkat.

Egyébként is, normális helyeken nem javasolják a szervezetünk gyógyszerrel való tömését (én meg is szoktam veregetni a vállam azért, mert sosem volt szükségem semmiféle szerre), persze a panellakó ha kiszabadul a természetbe, szedje csak.
A lényeg a megelőzés, mivel általában a malária megelőzésére alkalmazott gyógyszerek ugyanazok, mint amelyeket a betegség kezelésére használnak.
Kiemeltem, mert amikor először utaztam Ghánába, akkor a nemzetközi oltóközpontban a doktornő ugyan felírta a Malaron-t, de megnyugtatott: ha bekapnám a bajt, ugyanezzel fognak kezelni, csak napi sokszoros adagolásban.
Hát akkor minek szedjem?
Prevenció kéremszépen: hosszú ujjú ing/nadrág, szúnyogháló, permet a bőrre, nem flangálunk iccaka, oszt jónapot!
Odané' micsoda pöpec mágneszáras háló került az ajtóra!



A ghánai tapasztalat: Paul bácsi szedett valami vackot, mégis bekapta, mert nem törődött a prevencióval, nekem kutya bajom se lett a több mint egy év alatt.

Itt Angolában egyébként nem a Malaron a favorit, hanem a Coartem, ez állítólag az egynyári ürömből kivont artemisinin felhasználásával készül, tehát mondhatjuk: természetes anyag.
Amíg a Futila Beach bungalóiban laktunk, napi szinten folyt a hadakozás éjjel, nappal. Egyfajta sztálingrádi csataként éltem meg azt az időszakot, én voltam az oroszok, a szúnyogok pedig a folyamatosan rohamozó németek.
Akkor írtam is erről, a linkre kattintva még elérhető: LINK

Végülis győztesen kerültem ki a csatából, nem úgy, mint néhány srác, akik - mióta itt vagyunk - bőszen szednek valami szert, ami nem baj (nem az én májam megy tönkre ugye), csak ott követik el a hibát, hogy bíznak is benne.
Így aztán esténként rövidujjú pólóban, rövidgatyában és strandpapucsban ücsörögnek a "HSE alley" két oldalán, whiskeyt szopogatva és nem törődve a prevencióval.
Szerencsére azért nem gyakori a megbetegedés, ebben nagy szerepe lehet annak, hogy érdekes módon viszonylag kevés itt a szúnyog, annak ellenére, hogy most épp 5104 méternyire ülök az Óceántól és kezdünk kifelé futni az esős évszakból.

Végül jöhetne néhány jótanács azoknak, akik ilyen helyekre utaznak, de az elmarad, pontosabban ott búvik a lényeg abban, amiről itt hablatyoltam, illetve a LINK-en.
Még egy dolog: egyesek szerint a napi 1 deci gin elfogyasztása pár nap után hatni kezd, a bőrön történő illatanyagok kipárolgása elriasztja a szúnyogokat.
A probléma számomra ezzel első blikkre az, hogy nem szeretem a gin-t, bár volt idő, amikor egy-egy Hendrick's becsúszó szereléssel levett a lábamról. :)




Zene!
('Cilia helyett szigorúan: 'lária!)


2023. március 19., vasárnap

Back to the Future

Majdnem jó a cím, csak a vége Futila, pontosabban Futila Beach.
Ott éltünk, dolgoztunk, ettünk és aludtunk több mint 3 hónapon át, néha még most is eltöltünk egy-egy éjszakát a bungallókban olyankor, amikor úgy érkezünk, hogy tele a tábor és a váltásnak addig nincs helye, amíg a társa el nem húzza a csíkot hazafelé, a jól megérdemelt szabira.

Megérkezve, az első dolog a putrim megkeresése volt, ez az, a szélső soron, jobbra pedig az emeletes az ebédlőnk.
Hm... hányszor léptem ki esténként az ajtón, hogy rácsodásítsak a Dél Keresztjére, mert innen jól látszott, úgy este 9 óra tájékán.
Aztán a parkoló, most tele van, hétvégén ugyanis nem csak a szállóvendégek vehetik igénybe a medencét, éttermet és bárt. Szombaton és vasárnap bárki beülhet csobbanni, aztán enni egy jót, leereszteni a fáradt gőzt...
Leballagtam az óceánhoz, szerettem itt sétálgatni a reggeli kávé után, vagy napközben, amikor a halászok dolgoztak. A hullámok sustorgása a bungallómig hallatszott, esténként az ringatott el, mint 2011-ben Marokkóban, amikor Akhfenirben béreltük a parti motelt, ahol még ennél is közelebb volt a víz.
Ez Akhfenir, a motel felső emeleti kávézójából:
Itt is az Atlanti dorombolt:
Ez pedig Futila:
Aztán rendeltünk, naná, hogy mindenki a kövön sült bélszínt, nem kell mondanom, miért...*
Én a blue változatot szeretem, épp csak megkapatni a vajon, egy kis kéreg és NYAMMM!
Még egy utolsó pillantás az óceánra, majd indultunk vissza a táborba, ahol este rák volt a vacsi, megint.
És a naplemente esmét szépre sikeredett...




Zene! Öööö... film...
(... bár így történt volna.)




*Hát azért, mert a táborban unalomig ismertek az ízek :)