2023. május 6., szombat

Premium Economy, avagy a csóriseggűek biznisze

Visszajövődtem Angolába.

Közben azért csodás helyeken jártunk, mint pl. a füzérradványi Károlyi-kastély (piknikkosár kötelező, a kávézóban isteni a süti, a pogácsa és a kis pizzafalatok és van szabaduló szoba is!)



Repüljünk!

Az én drágámtól szülinapomra egy premium economy upgradet kaptam az Air France Párizs - Luanda járatára (sóher a cég, turistán utazunk ehhez a projecthez, de legalább lounge vouchert azt kapunk), lássuk mi is az!
Először is Sky Priority lesz a jegyünk, annak minden előnyével. Na jó, ez abban merül ki, hogy nem kell megvárni a beszállásnál a a tömeget, haladhatunk a bizniszen utazókkal.
A következő szembetűnő dolog az volt, hogy viszonylag kevés a foglalható hely, összesen három sor, 2-4-2 szék elrendezéssel.
Előttünk a biznisz, mögöttünk a turista részleg, persze szeparálva.
Az ülések is fixen szeparáltak egymástól, vagyis oldalfaluk van, így nem lóg bele a szomszéd könyöke a vesénkbe, ez már egy naaagy plusz a szememben. Emellett nagyobb a lábtér, nagyobb a kijelző (jár hozzá távirányító is) és jobban dönthetők az ülések, más a takaró és a párna, előttünk pedig lábtartó is helyet kapott:
Beszállás után a részleg kap egy "főnököt", hozzá fordulhatunk, ha bármilyen óhaj-sóhaj felmerül az út során. A lábtartó mellett balra látható rekeszben welcome drinket találunk egy fél literes ásványvíz formájában (már elfogyott mindkettő).

Etetés:
Ugye - legalábbis nálam - kardinális dolog! A menü hasonló a turista osztályon felszolgálttal, bár akadt néhány extra, valamint itt üvegből készült pohárból kortyolhatjuk a bordeauxi vöröset, nem papírból.
Az út során többször jöttek, hol nasit, csokiválogatást, hol italokat kínáltak.


Ennyi...
Ja, még valami: volt előre néző kamera, érdekes módon a függőleges vezérsíkra szerelve (eddig csak a gép orra alattival találkoztam más típusokon). Ez most egy Airbus A359 Jet volt, korábban mindig Boeing 777-es járta ezt az utat.
Luandába érkezvén:



Hogy megéri-e a 369 eurós felárat?
Valamivel kényelmesebben utazhatunk és ha ez szempont, akkor mindenképp. Én nem tudtam kihasználni igazán a szék adta lehetőségeket, mert egyszerűen nem voltam álmos, a többi pedig -összevetve a turista osztállyal - nem igazán vágott földhöz. Persze ha még rádobok 400 eurót, utazhattam volna bizniszen, de nem csak a cég, én is sóher vagyok: azt inkább pittolettóra költöm. :)




Ps:
Valami történhet(ett) az erfransznál, mert az ügynökünk csak ezt az utat találta, visszafelé már ezt sem, majd megint a csúnya Brüsszelen keresztül kell hazajutnom, egy kinshasai megállóval. Már most is a Dubai-n keresztül történő jövést-menést szorgalmazta, de az upgrade miatt nekem ez volt jó.
Legközelebb viszont - bármennyire utálom - valószínüleg arra kell jönnöm, persze az még odébb van...



Zene!!!