Számot vetettem magammal

Van még nekem itt a sivatagban:
fél üveg Erõs Pistám
negyed XL-es Gulyáskrémem (csípõs)
fél nagy Majonézes tormám
háromnegyed Pikáns English mustárom (hogy ezt minek hoztam?)
majdnem fullos Pirosaranyam (csípõs)
fél doboznyi Lipton Green Labelem
negyed doboznyi Sir Morton Earl Greyem
egy bontatlan 300g-os Milkám
félig telt Sharidan's-em
negyven napom

Hát ennyi az én gazdagságom.



és...

Ninja kiképzés

Tényleg szép helyen álltunk meg ma reggel:

36 fokot mutatott a kocsihőmérő hétkor, Viktor a bulldózermechanikus autóján bűvölt valamit, körülöttünk homok és csend, csend, nagyon mély csend, az az igazi, madárhang és légyzümmögés nélküli csend.
Sétáltam kicsit, mezítláb, a homok még kellemesen hűvös volt.

Hallgattam a csendet, amit csak néha tört meg a javított kocsi fel-felharsanó kürtje és rögtön utána Viktor máltai káromkodása. Francér nem szedte le az akksi sarut, nem értem. Inkább mindig összerezzent amikor véletlenül megérintette a kürt vezetékét: BÉÉÉÉÉÉÉ!!!! MARIA%+*/%!+"^^!!!!
(a BÉÉÉÉÉ!!! a duda veszett óbégatása, a MARIA%+*/%!+"^^!!!! Viktor felcsattanó anyázása, nem értettem belőle többet csak a Máriát, hiába, na, a máltait nem beszélem:))

Kinyitottam a mi Land Cruiser-ünk ajtóit és végigfeküdtem a hátsó ülésen. Gyenge szellõ érkezett délrõl hogy felvegye a harcot az egyre fokozódó forrósággal. Mivel épp jól álltam meg a kocsival, akadálytalanul szaladt keresztül a nyitott ajtókon: a lábamnál be, a fejemnél ki.
Már nem is tudom hányadszor hallottam felcsendülni a BÉÉÉÉÉÉ!!!!MARIA%+*/%!+"^^!!!! párost, el is halkult bennem, mert élveztem a szellőt, köszöntem neki hogy hűt, álmodoztam, amikor hirtelen egy gondolat szaladt át rajtam: le kellene venni a napszemüvegem.
Még bennem csengett a gondolat vége, amikor halk surranó nesz ütötte meg a fülem, ahogy valaki a homokon közeledik. Pár pillanat múlva a biztonságunkért felelős katonák sofőrje állt fejjel lefelé fölöttem, hogy főzhetnek-e teát, meddig maradunk.
Persze hogy, mondtam neki, hiszen megtanulta az ember: fííí sáj, fíí zien, máfi sáj, máfi zien.***
Na tehát, azért kellett levenni a szemüvegem, mert nem illik úgy beszélgetni valakivel, hogy az rejti a szemeinket. Legalábbis itt, emberek között.

Ha tehát valamit éreztek, bármi legyen is az, ne hezitáljatok hanem kövessétek a belsõ hangot. Tudja mit tesz annélkül hogy gondolkodnia kellene rajta, hát ti is tegyétek. A gondolkodás megöli a tetteket. Csak csináljátok amit éreztek. Ez volt az elsõ lecke ;)


***Nyers fordítással, egyiptomiul: Van tea, van boldogság. Nincs tea, nincs boldogság.
Zene!

Húazannya!

Csak egyetlen Land Cruiser árválkodott a táborban, szóval nem volt mese, azzal kellett menni. Nem mondhatnám hogy igazán gond volt vele, csupán a légkondi nem mûködött. (Innen korallpiros hófehér kagyló nem tesz pikírt megjegyzéseket, jó?)
Majd letkerjük az ablakot és nem állunk meg, bíztattam Kerryt a kanadai indián csopvezetõt, mire õ: hajrá! igazi férfiaknak nem is kell légkondi! Ebben maradtunk, miközben a kapu felé gurultunk a 46 fokban. Kitöltöttük az annyjanevemeddigmradminekjött ide passzoló nyomtatványát, bugrott hozzánk Viktor a máltai szerelõ a kis szerszámos ládájával, bejelentkeztünk rádión a journey managementnél, elrebegtük hova megyünk és mikorra várjanak a bablevessel, összeszedtük a katonáinkat, aztán uccu neki irány észak, itt jönnek a tengerészak csatakiáltással nekilódultunk a dûnéknek.
A lehúzott ablak tökéletesen mûködött, fél órás tekergés a homokon és megtaláltuk a bulldózereket amelyek átjárókat vágnak a homokhullámokon kelet-nyugat irányban, egymástól durván 160 méterre, párhuzamosan.
Itt persze a szokásos 50 fok fogadott minket, de Viktor gyorsan megavította az egyik dózer üzemóra számlálóját, aztán már indultunk is vissza. Dél felé vettük az irányt és egy régi nyomot követve minden gond nélkül kikeveredtünk a placcra, ahonnan aztán már csak egy gilisztaugrásnyira fehérlettek a tábor konténerei.
Amikor kiszálltam hogy az 1 bar alá vitt guminyomást visszatornázzam a normális értékre, akkor éreztem csak hogy a 44 fok és az enyhe szellõ milyen hûvös a -letekert ablak ide vagy oda- felforrósodott kocsi után. Avagy minden relatív...

A csirke curry olyan finom volt ma is, hogy bepisiltem volna tõle ha nincs helyette inkább orgazmusom! :D

...

Jövő levél:
Szól a zene, ja ...
De az éngemet nem annyira érdekölt, csak hogy maga mit mível ottan!
Látom, nemcsak maga hüe ottan!

Menő levél:
Gondolja hogy normális itt soká bírná?
Az meghülyülne.
Nekünk ilyen gondunk má nincs :D

50 fok

árnyékban.
Persze nincs árnyék, de azért fotóztam.
Magam:

Azt mondják, ha egyszer megjelensz valahol akkor a jelenléted örökre ott marad a hely levegõjében, illetve nem is a levegõben mert szellõztethetsz, de az akkor is ott marad. Van erre valami jól csengõ szó az okosoknak, engem nem érdekel. Persze más nem láthatja azt a mozgó ködszerû emlékképet, emlékfilmet, nevezzük aminek akarjuk, csak te és az aki ugyanakkor ott volt abban a teremben, szobában, autóban, bármiben. Ugyanígy csak õ láthat téged ott azon a helyen újra és újra, örökké, legyen az szoba, kert, autó vagy egy kilátó nyitott teteje.
Ezért hát hiába tudom hogy itt 7000 éve emberek éltek, hiába érzem még mindig a tábortüzek füstjét, látom a lábnyomaikat, hallom a hangjukat de lefotózni nem tudom õket, és az arcuk is idegen.
De ha újra visszamegyek oda, arra a helyre, akkor újra látom ahogy a szél belekap a hajadba és újra azt kívánom hogy bárcsak megállna az idõ.

Raindrops keep falling on my head...

Ma délelõt pofánvágott bennünket a homokfal, amit forró orkán tolt maga elõtt felborítva, elsodorva mindenünket, ami nem volt lekötözve.
Az irodám lépcsőjének felső fokán álltam és épp fotóztam a bevezető homokviharban kifelé induló autókat, amikor wííííííííííííípaffbumm bevágódott az áldás, így csak beugrottam az ajtón és pffffff... huh, az annyáját nekije!
Aztán becsomagoltam a fényképezõgépet, számítógépeket, plottert, nyomtatót, no és legfőképp a kávéfőző masinériát, mert már ömlött mindenhonnan a púderfinomságú por. Kint valami sötét leves fortyogott és rázta a konténert de veszettül, tökre úgy, mintha mi lettünk volna a sárgarépa valami többtíz köbkilométeres babgulyásban.

Aztán, amikor összecsapott a nyugati lovashadsereggel a déliek szürke tábornoka, akkor, abban a kis szünetben sikerült elrohanni a szobámba és az ágyamra huppanva, lehunyt szemmel hallgattam tovább a háborgást, miközben a konténer dülöngélve ringatott, később pedig megérkeztek a súlyos esőcseppek, és egyre szaporább dobolásba kezdtek a fém tetőn.
Nem tudom mennyi idő telt el így, de éreztem, hogy már nincs por a levegőben, csak tiszta eső, és már nincs szél, csak a csata hullái hevernek a döglött, égnek meredő lábú lovakkal keveredve, mint Isaac Babel Lovashadseregében.
Kinyitottam a szemem, felkeltem és a beállt csendben láttam, hogy Ali - a kirendelt régészünk - ott ül egy kábeldobon és élvezi a csendes esőt...

... így hát lesétáltam a lépcsőn és odaültem mellé.
Néha nem kellenek szavak, hát hallgattunk nagy-nagy egyetértésben...

Stephen King

Christine

"- Nézze, fiam, maga fiatalabb annál, hogysem el tudná fogadni mások bölcsességeit, de megmondhatom: a szerelem nagy ellenség. (...) Bizony. A költõk örökké félreismerik a szerelmet. Sokszor szántszándékkal. Mert a szerelem nagy mészáros. A szerelem nem vak. Ohó, korántsem. Inkább kannibál, és olyan a szeme, mint a sasé. A szerelem rovarszerû. És örökké éhes.
- Mivel táplálkozik? (...)
- Barátsággal. Barátságot zabál."

bolyongásaim

Homoklegyek.

Alig nagyobbak 1-2mm-nél, fehér szárnyukat becsukva mászkálnak a karodon, a nyakadon, keresve a helyet hogy beléd marjanak.
Ami utánuk marad, csak annyiban hasonlít szúnyogcsípésre, hogy bepirosodik, megduzzad és legalább 4-5 nap kell ahhoz, hogy teljesen eltűnjön.
Igaz az is, hogy nem viszket annyira, viszont elfertőződhet.
Hirtelen ellepték a sivatagot. A táborban még istenes, de kint terepen ahogy kiszállsz az autóból, egyszerre több ezer ront rád.
A ma délelõtti vihar kisöpörte őket valahova délkeletre, de a karomon egy-két duzzadt foltot látok még.

HA ELHAGYNÁL...

Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?
(Váci Mihály)

Megnéztük a filmet

Jön velem a kutya ahogy kimegyek, nem tudja miért, vagy hova indulunk, de jön, hiszen egy falka vagyunk.
Itt most támad fel a szél, de még gyönyörűen csillagos az éjszaka.
Csend van, csak a Hair-bõl szól egy dal halkan, és csak egy mondat kering körülöttem, bennem: Te miért élsz?
Buta fordítás, bár talán mégis igaz...



We starve-look
At one another
Short of breath
Walking proudly in our winter coats
Wearing smells from laboratories
Facing a dying nation
Of moving paper fantasy
Listening for the new told lies
With supreme visions of lonely tunes

Somewhere
Inside something there is a rush of
Greatness
Who knows what stands in front of
Our lives
I fashion my future on films in space
Silence
Tells me secretly
Everything
Everything
...

pam-pam

Bementem ma a pláza könyvesboltjába mert hátha találok blue-ray filmeket, egy ideje azt keresgélek mindenhol, már csak azt...
Kérdezem a jó negyvenes plusz 10-től:
- Esetleg találok én itt Blue-ray filmeket?
Visszakérdezett:
- Az ki, valami rendezõ?
Elmagyaráztam...

Na most utoljára szólítom föl itt ezt a legyet: ha nem hagyja abba a csiklandozásom, én orrba verem! (Igen, hangsúly meg minden a Brian életébõl lopva, ott ahol a domboldal, Jézus beszél a sajtkészítõkrõl és közben a nagyorrút froclizza épp egy másik nagyorrú)
A pók már rácseszett, francé' nézett ki úgy, mint egy fekete özvegy?! A sarokban punnyadó nagy, hosszúlábúakkal semmi gond, mert (feltételezem) õk a szúnyogokat lesik, nade a nagyszõröspadlónosonókat garfieldosan szoktam meggyőzni arról, hogy ezt itten ebben a formában mégsem...
Na és akkor ma ez a kaszáspók vagy mi...

Ha valaki nézte volna a holnapi idõjárást: lemostam az autót, úgyhogy...
Ha valaki nézte volna a holnapi horoszkópját: lemostam az autót, úgyhogy...



Zene!




Vagy tánc:

Nélküled...

Vettem ma Aszófőn egy üveg vászolyi muskotály cuvée-t, 2007 IRSAI OLIVÉR - OTTONEL.
MUSKOTÁLY, a Fodorvin családi pincészetben (Anno 1858) 12.5% V/V, Minõségi Félédes, huh micsoda mágikus jelek ezek, bor, nekem aki csak az öt puttonyos (vagy hat) Tokaji aszút ismeri és csak azt hajlandó bornak elismerni (na jó, csak azt tudnám feledni, azt a franciát...)

Persze nem véletlenül tévedtem ma be a pincészet csodás borpanoptikumába, de nem ám: feladatom volt ott nekem.

És a szlalomban harmadik lettem, nem mintha jelentene ez valamit azon kívül, hogy harmadik lettem a szlalomban, de aztán gyönyörűt láttam, édeset...
Megrészegített, mint az a fel nem bontott üveg a címkéjén olvasott és elképzelt "muskotályos illat- és zamatvilággal rendelkező, maradék cukrot tartalmazó" bor.


Elmerengve...

Éééééééés

igen, megtaláltam őt! Az Impeial War Museum-ban a Holokauszt kiállításon az auschwitzi rámpákon a vagonokból kiszállva akadt egy nő aki kirántotta az egyik SS tiszt pisztolyát és átküldte a másvilágra, majd egy másikat is, aztán a saját halántéka következett. Beleszerettem.

oldás és

Lassan egy éve cipelem Doktor Zsivágót az autó hátsó ülésén de nem tudtam átadni, gondoltam ma megnézem, gondoltam hamár akkor oroszul. Rosszul gondoltam...
Legalább orosz akcentusa volt az angolnak, vagy legalább olyan oroszos, vagy legalább néha.
De a színek a képek a formák, ejj, majdnem festhetnékem támadt, vagy legalábbis öt másodpercenként kinyomtatni a plazmáról a szkrínshotokat és kitapétázni a szobát, a házat, a világot.



Jövõ héten azt gondolom elmegyek Auschwitzba.

Na mer'

Röviden:
Legyen különleges.
De hiszen minden nő az!
Na jó, de nem nőiesen különleges, hanem különlegesen különleges.
És az milyen?
Fogalmam sincs.
Hát akkor?
Majd tudom én azt.

Bővebben:
Azt mondja nekem ma a zűrhalyóm miközben együtt reggelliztünk (valami bounduelle vörösbab csípős mexikói mártásban-t melegített nekem, ő pedig kakaót vajazott kaláccsal, amelyre még vastagon pakolt abból a finoman folyós házi kajszi dzsemből), szóval azt mondja:
- Ha nem különleges, akkor mitől lenne az?
Éppen azon gondolkodtam -immár nem először- hogy mi az ördögöt művel a kakaóval (szigorúan házitejből, frissen készítve - na az sem volt egyszerű eset amíg olyat találtam neki), na és a többi mindennel, közben a sötétebb szemű babokat válogattam mert azért nem voltam elájulva ettől a reggelitől, valljuk be. De ma reggel a lét lépcsőinek úgy a 8. fokán ébredtem, ami nem is olyan rossz főleg ha figyelembe vesszük hogy mennyi pintytojást kellene egymás mellé rakni ahhoz, hogy hazáig érjen a sor.
A babválogatás, a kakaó hovatűnés és a pintytojások valami nagyobbra cserélésének és az ezzel együtt járó darabszámcsökkenés függvényének kidolgozása közben a csendben -amit csak a finom, alig hallható és elegánsan kivitelezett kakaó szürcsentések törtek meg pontosan 7.874474110447888133475 másodpercenként (ja, ez a kedvenc száma)- szinte mellbevágott a zűrhalyóm kijelentése:
- Ha nem különleges akkor mitől lenne az?
Először a tojás méretváltozása következtében kialakuló mennyiségi változófüggvény kidolgozását hagytam abba, aztán a kakaóhovatűnés fontos kérdését ejtettem, majd két láthatóan sötétebb bab villáratűzése után (bevallom ez utóbbi már csak időhúzás volt) felemeltem a fejem, átnéztem a bőrrel bevont kormányon (három színű cérnával varrot, ezt kiemelte a zűrhalyóm az átalakulása után, hm, valamiféle büszkeséggel a hangjában), rá a műszerfalra mert oda sejtettem a vizuális szenzorainak egy részét, és azt mondtam:
- Az nyilvánvaló.
Olyan hangot hallottam mint amikor ember orrán száján visszaprüszköli az éppen beszippantott kakaót, majd modoros köhécselés és torokköszörülés után azt mondta (barokkos, de pergamenszagú kiejtéssel):
- O!
Így, rövid o-val. Tudtam hogy magyarázatot vár, de juszt sem szólaltam meg, kerestem a következő sötétebb színű babot.
És hirtelen rájöttem... tudja mit keresek, és azt is tudja, hogy mikor remeg meg az antrlenom, csak azt nem tudja hogy miért.
Zavarban voltam... mert azt hiszem én sem tudnám megmondani mikor és miért érzem meg a különlegeset... Ezért hát azt mondtam neki, tudod mit? Megyünk lőni, kipróbálhatod a plazmavetőd új ikergenerátorainak hűtését különböző üzemmódokban!
Csörömpöltek az étkészlet darabjai ahogy lesöpört mindent, csukta a renillantronokat, és már emelkedtünk is a cirrokumuluszok felé, amelyek ilyenkor nem is olyan megszokottak a Zöldfoki szigetektől északnyugatra, közben pedig felrakta kedvenc alvósutazós zenémet:

Unalmas hétköznap

Tegnap lement a netünk és csak most jött vissza.
Itt így megy ez, mondaná Vonnegut.
Fél óra és ki kell rongyolnunk a sziklák közé az indonéz kollegával, elbújni valami szakadékban és hűdebalesetesnek tettetni magunkat, mert medevac gyakorlat lesz (asszem ez a medical evacuation lesz angolul, magyarul pedig hááát... találj meg és mentsd meg az életem szerű izé).
Viszek sok paradicsompürét, minden csupa vér lesz...
Szegény doki, még nem tud róla, hehe. Gyakorlatilag senki nem tud róla csak a QHSE (ezt nem bontom ki) manager és mi, illetve majd a rádiószobában ülő srác, akinek megsúgom hogy 9:15-kor elveszti velünk a rádiókapcsolatot, de nagyon.
Ez is része az itteni "férfias játékoknak".


Indulunk, gyerünk iPod, hadd szóljon a Metál! Lika



Now I lay me down to sleep
Pray the lord my soul to keep
If I die before I wake
Pray the lord my soul to take

Munka

A 30 tonnás vibrátor 400 lóerős turbódízelje magas fordulaton üvölt, a méteres és gyorsan forgó ventillátor a képembe vágja a hűtőjéből áradó forró levegőt és felkavart port, ahogy méltóságteljes lassúsággal gördül hatalmas, ember magas és trabant széles kerekein a következő pont felé.

Ülök a homokdűne peremén a korábban kitaposott fotelszerű bemélyedésben és nézem, ahogy megáll a dög, a hidraulika lassan leengedi a talpat, ezt az asztal méretű 15 centi vastag fémlapot, hatalmas erővel sajtolja a homokba, mind a négy kerék megemelkedik, már a teljes gép súlya ránehezedik erre a 3-4 négyzetméternyi felületre, majd beindul a számítógép vezérelte bonyolult elektrohidraulikus rendszer és az egyszerűen "tömegnek" nevezett hatalmas fémtömb egyre gyorsuló ütemű függőleges mozgásba kezd, 5-10 herzről indul és felfut 80-ra, vagyis a végén egy másodperc alatt 80-szor mozdul föl és 80-szor le, ha valaki lemaradt volna erről fizika órán.

A tömeg keltette energia átadódik a közel 30 tonnával nyomott fémlapra, az pedig a talajba küldi a rezgéshullámokat, amelyek szétszaladnak minden irányba valahogy úgy, mint a vízbe hajított kő keltette tovagyűrűző hullámok. Persze általában 4 vibrátor gurul liba...ööö... öö... vibrátor sorban, hogy megtöbbszörözzük az energiát és a korábban említett elektronika gondoskodik arról, hogy mind a négy gép pontosan egy frekvencián "üssön". Nem egyszerű dolog... hiszen a felfutásnak is tökéletes szinkronban kell lennie...
Rezeg minden körülöttem, a homok, a kövek, a seggem. Emlékszem, amikor először álltam egy ilyen nagy dudu mellett és rákezdte, akkor majdnem világgá szaladtam, mert fogalmam sem volt mi történik, de ugye az emberbe programozott ősi ösztönök nyüszítenek néha, hogy: de most aztán futááááááás!!!
Ebben a pillanatban emelkedni kezd a liftoszlopokon a talp, mivel az elektronika leállítja a rezgést és már gördül is tovább a monstrum a következő pontra, amelyet a vezetője kiválaszt a tőle jobbra fent látható GPS nagy, közel 30 centis képernyőjén. Dolgoznak a "money makerek", minden egyes megállás és vibrálás dodót jelent, a havi benyújtott számlánk eléri a három és fél milliót (dollárban), most ez megy 9 hónapon át...

Huh :)))

Na meglátogattam az edzőtermünket.
A vacsi három szelet natúr lazac, pár jégsaláta francia mustáros öntettel (buzisan hangzik, de fini), főt tojás és camember, de azt hiszem sültkrumpli is megbújt ottt valahol, bár azt ha kérdezi valaki, úgyis letagadom
Szóval felmásztam a lépcsőn, szerintem ez az első akadály, csak épp senki nem beszél róla, aztán beléptem az ajtón.
Első blikkre Gary a gyalogló gépen gyalogolt, Tarek az evezőpadon húzta, de piszkosul, így hát tüzetesebben körbenéztem.
A légkondi kellemesen tartotta a hőmérsékletet, fényárban úszott minden. Az ajtóval szemben állványon különböző méretű, ilyen fényes nyelű izék (súlyok, vagy mi a csodák, mint megtudtam) kapaszkodtak sokféle méretben. Leemeltem a legkönnyebnek tűnőt és hozzámértem a bal tenyeremben tartott narancshoz, de utóbbinak szebb a színe gondolattal vissza is raktam.
A terem (ez tulajdonképpen egy nagy és hosszú és magasra emelt, kerekeken guruló konténer, ha kívülről nézzük) másik végében mint valami kitárt karú szörny ágaskodott egy sötétszürke fémszerkezet, mindenféle rudak meredeztek százféle irányba és súlyok lógtak rajta és párnázott részek is voltak és kísértetiesen hasonlított egy olyan 7-800 évvel ezelőtti kínzó alkalmatossághoz, mint amilyet unatkozó várurak állítottak fel azért, hogy mindenféle s/m dolgokat műveljenek (vagy csak nézzék). Gondolom ha beleül az ember azok a karok elkapják és sosem szabadul, brrrr.
Volt aztán ott egy szivacsos bőrrel bevont hosszúkás pad, egyik végén kerek súlyzók és valami kivehetetlen szerkezet, no az nem tűnt veszélyesnek, óvatosan ráültem és kérdeztem Gary-t hogy ez mi az ördög és mit kell rajta csinálni nő nélkül, mert úgy azért el tudtam volna képzelni ezt-azt. Például a terpeszben szembenüléses póz nem minden foteban valósítható meg, ez ugye nyilvánvaló.
Néztem kicsit a srácokat és közben észrevettem azt, hogy levesnek még mintha maradt volna hely ott lent, picit oldalt, jobbra. Erre rögtön meglódult a szívem az ebédlő irányába, mit tehettem, követtem, hiszen szív nélkül nem élet az élet.
Most pár napig büszkélkedhetek azzal, hogy meglátogattam a gym-ünket, hihi - gondoltam miközben felfelé szaladtam az ebédlő jól ismert lépcsőin, és a nyíló ajtóban szembe találtam magam Krisztával a skót geofizikus lánnyal, huh!
Ma volt ki és berepülés, de nem tudtam hogy ő még visszajön, mindenesetre most van egy nőnk a táborban. Hajj, Cseh Tomi de énekelhetné most hogy "végreszereztünkegyállandónőt"
Igaz hogy három karcsúbb kijönne belőle, de mégiscsak kellemesen muzsikáló hangot hall az ember és ha nem fordul hátra, akkor akár könnybe is lábadhat a szeme bármilyen morc hadfinak, így öt hét után hogyaszongya: nőőőőőőőőőőőőő




Zene!

Igen

Egy jó film és egy jó zene. Ki akarhat többet?



And if I told you that I loved you
You'd maybe think there's something wrong
I'm not a man of too many faces
The mask I wear is one

Ingerszegény

(Helyesebben: ingerszegény szerű)

A dolgok változnak ahogy előre sohasem hátra, Iraq halasztódik mert maradni kell. A csendes nap itt áll felettünk (kék ragyogás a sárga homok felett), forró tea (Green Label) és narancslekvár, ma 9-en elrepülnek hazafelé én pedig még egy extrát maradok majd, napi 50 dodóért ami szintén extra, számolgassunk csak: nem veszik semmi hiszen itt úgy jön a szabadnap hogy dolgoztál egy napot? No akkor kerestél fél nap szabadot, így négy hétre visz a vonat majd, ajajj, az a fekete vonat :)
Tegnap este a fényes Hold alatt a parkoló kocsikat néztem, sej a mi lobogónkat fényes szellők fújták, a sok mélypiros (vörös?) dune flag halkan mozgott, csapkodott, lobogott a breezben a lustán hajladozó hosszú fehér műanyag rudak végén, magasan az autók fölött.
Homokban tekergéskor ezek a kocsi orrára szerelt zászlók már akkor figyelmeztetik a szemből érkezőt amikor a kocsi még nem is látszik, mert ugye ha már látszik akkor késő Nincsenek útburkolati jelek a sivatagban, hát mindenki arra megy amerre tud (dehogy arra amerre akar, az majd később lesz, de jónéhány kerülő után azért csak el lehet jutni bárhova - vagy nem :)).
Múlt évben történt is csattanás, a kaja beszállítónk kocsijára nem raktak ilyet mert minek... Bang!

Hála a jó időnek megjelentek a skorpiók, hamarosan érkeznek a viperák is
Tehát elmondhatjuk hogy ma -a zajokat leszámítva- minden csendes, békés és nyugalmas.
Vihart sejtek...

Jön Linda...