Mocorgunk

A Land Cruiser csak három hónapos, újszagú, vagy illatú... hm, inkább utóbbi. A napellenzőkről még nem szedték le a gyári fóliát. GPS, tracker, rádió, fegyvertartó beépítve.
Elindulunk, a biztonsági srác rádión tartja a kapcsolatot a másik ugyanígy berendezett Toyotával, abban lapul a nehézfegyverzet. Halkan informálja őket a jobbra-balra látható "gyanús" dolgokról. Kikanyarodunk Erbilből, irány majdnem kelet. Mellettem Oscar a venezuelai geodéta folyamatosan beszél, egyik témáról úgy vált a másikra hogy észre sem veszi az ember még akkor sem ha rá figyel. Én csak bólogatok -közben figyelem a garmint hogy épp merre járunk, mikor érjük el az első vonal tervezett helyét-, közben azért néha arra gondolok, hogy micsoda öregasszonny lehetne belőle:)
A folyó előtt belefutunk leendő lakhelyünk főutcájába. A városka neve, mintha csak a Vuk-ból lépett volna ki valamelyik szereplő: Kalak. Nem állunk meg, lekanyarodunk dél felé. A hídnál épp elkészült a hatalmas halat formázó szobor, vagy emlékmű, vagy mi a túró.... szimbólum, na! Biztosan ez a kisváros jelképe is, mi más lenne, hiszen Kurdisztán második legnagyobb folyójáról van szó, amely kissé délebbre szalad bele az első számúba, ami ugye -maradva meséskönyveknél- a Micimackóból léphetett volna elő: a Tigris.
Kissé visszaugrom az időben, és a város-hal asszociáció eszembe juttatja Kiskunmajsát: milyen baromi jól mutatna a főtéren egy hatalmas sündisznó** :))
A folyóval párhuzamosan haladunk majdnem dél felé (nem dél felé, hanem dél felé, bár az is igaz hogy dél felé is:)), a jobb oldalon öntözött földek, parcellák, sok zöld, bab vagy borsó, aztán gyümölcsfák, ajj! A műút másik oldalán kopár lankás dombok kísérnek bennünket egy ideig, de aztán kisímulnak azok is, itt nem lesz gond. Hanem a földek... pár négyzetméteres kis területek, a vibró után nem sok marad... bízunk abban hogy lesznek utak, vagy legalább ösvények.
Bekanyarodunk az első kavicsos úton, egy sor nehéz teherautó jön szembe hatalmas porfelhőket kavarva, súlyosan megrakva sóderral. A kapáló ember földje után a másik fő akadály ez lesz, az építő embert ellátó rengeteg kavicsfeldolgozó földje. Odatelepülnek a folyómeder mellé, mert tudják hogy a kanyarokban lapakolja a folyó a terhét. Itt egymást érik a bányák, viszont utak kígyóznak mindenfelé épp emiatt, kerülgetik a maguk vájta gödröket amelyekben összegyűlik a talajvíz és kis tavak pettyezik be a vidéket, és ez jó nekünk. Zötyögünk egy jó ideje, elérjük a folyót, cigiszünet.
Leballagtam a vízhez és hoppá, egy vörös szitakötő :)

Indulunk tovább, még mindig követve a folyót és belefutunk egy falucskába, ami ugyancsak egy rajzfilmből lépett ki: Szaffiya a neve :) Igazi kurd falu, gondozott, leaszfaltozott utcák, takaros házak, apró boltok, csend és nyugalom. Az egyik nyitott kapun át belátunk az udvarba, pickup áll ott, a kapu előtt szőnyegen, kurd népviseletben könyökölve fekszik két ember, intünk nekik, ők pedig visszaintenek, ahogy magunk mögött hagyjuk a helyet.
Még több kavicsbánya húzódik délen, de itt is találunk egy utat, épp az egyik vonalon, naccerű. Elkanyarodunk nyugat felé, hm, itt egy kis falu, arabok lakta és a biztonságink szerint egyszer innen hátbalőtték az egyik őrmesterüket. Bejelölöm a térképen pirossal, megy az aknamezők mellé majd a jelentésben. A srác szerint a másik két falu sem biztonságos, abban is arabok laknak. Francba, azt hittük eddig hogy a folyó túloldala lesz mizerábilis csak!
Ecsetelem a megoldást, egy sniper balról, egy jobbról, kb. 60 fokos szögben, aztán ha valami mozdul akkor... tetszik neki az ötlet.
Már a műúton haladunk ez délről visz be Erbilbe,persze először ellenőrző pont, ezzel a kocsival ez síma ügy, semmit nem kérdeznek csak intenek, mehetünk. Elhúzunk egy autószalon előtt, a biztonsági srác megjegyzi, ide egyszer el kell mennünk. Csuda kocsik állnak bent, még Szaddam valamelyik limuzinja is látható.
Este pedig: szusi! A wasabi istencsászárosat rúg a szájamban, a gyömbér rózsaszín ahogy szeretem, no és mennyei a hal, rák, meg a többi. Majd kifigyelem honnan hozzák, bár ma már nem gond itt akármilyen éttermet találni. Erbil rohamléptekkel fejlődik, emlegetik második Dubai-ként is. Bezony! :)


Ó és mégvalami, ezt leszállás előtt fotóztam, épp elrepültünk Amediya fölött, no akkor ott a terület alattunk, az a rész ahol a partizánok matatnak. A fotó szuvenyír Luinak :)

És még valami: jobbulást :)


Ja és mégegy: múúúzika :)



**Ha valaki látta a város címerét, talán észrevette a sünit... nem véletlen került ám az oda! Egyszer éhinség idején rengeteg embert mentett meg. Hogyan, hogyan... hát sütve. Ja hogy most egy kecske látható a címeren?! Hm... hát ugye, az sem rossz :)

Idegenlégió (sos)

"Öreg bakák tudni vélik, hogy valahol a sivatag legmélyén igenis létezik a Sárga Garnizon! Csodálatos város a sivatagban, szökött légionisták alapították, királyuk egy őrült amerikai milliomos, aki állandóan fejleszti ezt a titkos várost. Van ott minden: pálinka, rádió, gyönyörű fiatal nők, villanyvilágítás és bagó dosztig, csak nehéz eljutni oda. A legtöbb légionista nevet rajta, tudja, hogy mese. Ugyan miféle élet fakadhatna a sivatagból?" (P.Howard, alias... :))


A hely neve Shangal, kis poros erődítmény a szaharában, körülötte az elszórt pálmafák alatt pár agyagviskóban 8-10 arab család éldegél. Hogy miből, az kérdéses, mert a pálmafákon kívül itt semmi nem marad meg. Köröskörül barnássárga homokhegyeket borzol a könnyű esti szél ameddig a szem ellát, sőt felteszem azon túl is.(1) A csapat nemrég érkezett egy kimerítő menetgyakorlatról, porosan, fáradtan ücsörögnek a fal tövében, várnak amíg a tizedes leadja a jelentést a kapitánynak.(2)
A nap rég mélyvörösre festette a nyugati égboltot, mire mindenki lepakolhat a szálláson. Fürdés, majd tiszta egyenruhába bújva felsorakoznak a konyha előtt. Megkapják a szűken mért fejadagot és a csajkákkal elvonulnak a kint felállított asztalokhoz.(3)
Csend. Aztán előkerülnek a vízipipák, az édesített dohány, és halkan beszélgetnek a fiúk az erőd belső udvarán.(4)
Vannak témák amit kerülnek, még óvatosan körbejárni sem illik, ilyen a család, vagy az hogy miként kerültek ide. (5) Lassan elül a könnyű szél is, a csillagok ragyognak már csak, és amikor felemelkedik a hold hogy fényt gyújtson a homokdűnék fölött, alvó katonákra néz le, miközben hangtalanul elvonul felettük. Csak az őrök kísérik útját, fel-felpillantva a hosszú strázsán. Az erőd négy sarkán posztolnak és rendületlenül figyelik a közeli dűnéket, láthatatlan veszély lengi körül a helyet, érzik ezt mindannyian, figyelmük nem lankad, kezük a fegyveren...(6)



(1) A hely neve tényleg ez, majdnem Szentgálnak ejtik, de mégsem. Az is igaz hogy sivatagban van, de ez nem homok, hanem agyag/kő sivatag. Ja, és nem erődítmény hanem egy poros, csendes kis falu a semmi közepén, ha bekopipészteli valaki ezt a gugliörszbe akkor láthatja is felülről: 35° 17' 17"N 045° 10'47"E
Arról tényleg nincs fogalmam hogy miből élnek itt... semmi nem terem meg a kopár dombokon, csak valami rövidszárú, csenevész búza.
(2) Gyakorlatilag a terepen dolgoztak a fiúk, geofonokat telepítettek vagy szedtek föl, kábeleket fektettek, vagy vibrátorokat vezettek. Azért porosak ám! És a napijelentést is le kell adni :)
(3) Na jó, felsorakozik, de a vacsora (és az ebéd, meg a reggeli is) büfé (oppárdon: svédasztal) jellegű, mindenki azt szed és annyit amennyit akar :)
(4) Bérelt kétszintes villa, magas betonfallal körülvéve. Iroda, konyha, étkező és háló is egyben, amolyan előretolt erődnek is elmegy.
(5) Francokat kerülik ezt a témát, de az olyan macsós lenne :)
(6) Na jó, van aki ilyenkor szkájpol mert jobb a vétel a mobil neten, az is nagy szó ezen az isten háta mögötti helyen. Őr pedig tényleg akad :)



De ha már eddig eljutottál... no akkor egy valódi erőd, hogy mégis ne csak elképzeljük, de lássuk is milyen volt egy igazi, egy légiós, egy sivatagi... Sif Fatima a hely neve, Algériában (hol másutt?) található. A koordinátái... á, minek az? :)

Először is a homok... a sivatag ugye abból áll:

Aztán az utak ilyesmi formák a sivatagban, vezetni rajtuk még csak-csak, de gyalogolni... pokoli:

Így néz ki a kis templom szerűség, inkább mecset ahova kijártak -gondolom- a helyi katonák imádkozni. Persze az is lehet hogy kocsma volt, pálinkát mértek itt meg bagót, és hajnal felé asztalon táncolt Fatima a kigombolt zubbonyú katonákkal....
A távolban látszik az erőd, azonban volt itt valami más is, valami fontos: balra a völgy leglaposabb részén egy ásott vízkút bújt meg, mára már kiszáradt persze:

Az erőd belső udvara, a fal egyben a lakó - és egyéb helyiségeket is magába foglalta, praktikusság szem előtt:

Lépcső a fal tetejére... hányszor felfuthatott itt az őrség... (no és kb. ugyanannyiszor le is :)):

Lőrés... az első fotón látható mecsetre -vagy kocsmára- és a sivatagra látott innen a légiós...:

Egy másik ablak... másik kilátás...:

És a mérete a helynek, a kocsikhoz képest jól látszik... képzeljünk el 200 arab sivatagi harcost körbe...:

Hát így...

Coffe surprise imdb-vel

Reggel.

Amikor lecsukott szemmel hátradöntöd a fejed azért, hogy a bögréből a Gourmet Café Latte utolsó kortyát magadhoz vedd és kiélvezd teljesen az ízek csodálatos harmóniáját,
ebben az áhitatos - hiszen valami épp elmúlik - pillanatban lebegsz, mint hófehér pihe a gyengéden símogató szellő karjaiban,
miközben finom kávéillatú füstoszlopok emelkednek körülötted és körbefonnak, elandalítanak
és ekkor,
pontosan ekkor,
hirtelen valamit érzel a nyelveddel,
a szajpadlásoddal,
valami megtöri a békét,
valami oda nem való,
mi a.... váááááááááááá!!!!!!!!!
és akkor
a pillanatnyi megdöbbenést követően
(még a pánik előtt szerencsére)
a nyelveddel kitapintod,
hogy azok bizony citrommagok
a tegnap esti teából.



Este
Nézem ezt a The hunger games című izét...
Imdb-n kapott 7.2-t, csak tudnám mire föl. Igaz, szerintem nem sokat tévedek akkor, amikor úgy gondolom, több a panellakó mint az erdőlakó a szavazók között.
Először is: sétafikálnak az erdőben, mintha a Rákóczi úton korzóznának: kigombolt dzseki lóg rajtuk.
Ez erdőben nagyon praktikus: beleakad mindenbe, amikor hirtelen futni kell, ha pedig harcolni, akkor még rosszabb.
Az, hogy védelmet ad, eszükbe sem jut.
Aztán annyi sütnivalójuk nincs, hogy éjszaka bekenjék a képüket. Jóvan, mondjuk nem Swarcin és Rambón nőttek föl merugye ez a történet már a jövőben játszódik, na de azért akkor nem lesz majd olyan, hogy józan ész?.
No és ráadásul visítoznak, ha épp ahhoz van kedvük. Erdőben? Ember! Még ha nem is vadásznak rád, akkor is: csöndben... halkan... értem?
Ennyivel már bőven túlteljesítette nálam a "hagyjam a francba" kategóriát ez a mozi, de a nappaliban itt lóg a falon épp velem szemben a két méteres képernyő, a kanapén túl, ha nem nézem is, hallom. Brrrrr!
(Na jó, egyetlen mentségük az, hogy olvasták a forgatókönyvet :)


Ehhh... Mozi,kedvenc őrmesteremmel:

Ma

Irak lett végülis az első befutó, nemhiába, ékes bizonyíték ez arra, hogy működik a mantra :)
(Az más kérdés, hogy erre vágytam legkevésbé, de hát amit adnak, azt el kell fogadni.
Ha már egyszer kértük.
Ez pedig ékes bizonyíték arra, hogy működik a karma :))

A jó hír az, hogy szaporodunk, újabb két magyarral bővül a cég, emellett pedig három régen látott sráccal is összehoz a sors (Libanonból, Szíriából és Horvátországból érkeznek), illetve néggyel, ha a megrendelőtől akkreditált Stefant (Germany) is beleszámolom.
Igaz, hogy most mint szupervigyor ül majd a nyakunkon, de ismerve őt nem golyószorítósdit fog játszani. Egyébként ő volt az, aki minden országból valamiféle különleges facsemetét vitt haza amikor csak megtehette, hol térképtokba rejtve, hol zokniba dugva, mivel ugye ezekre van valamiféle kiviteli tilalom. Vagy beviteli?

Ma megkukkantottuk a terveket, egyelőre térképen.

Kissé bonyolítja majd a dolgokat az a tény, hogy a területet és azzal együtt a vonalakat kettészelő folyó egyben amolyan határféle is: keletre találhatók a jó fiúk, nyugatra pedig a másképp jók, vagy másoknak jók, a mi szempontunkból mindenképp rosszak.
(Hm... minden attól függ melyik oldalon állunk... nem a folyóra gondolok :)).

Most pedig.... nagy levegő... francba a windóz 8.1-gyel, rakhatom vissza a sima nyócast, szencség a bótba!!!

Addig is, zene by Mariska :)

Summer...

...time

Pest

Jó néha fölmenni (föl... ez is milyen idiotizmus :)) és élvezni az utak elképesztő minőségét: újra terepen érzem magam! Mintha a kurdisztáni hegyekben döcögnék dózer vágta hepe-hupákon, vagy Algériában a Szaharában csak úgy toronyiránt a homokozóban. Csupán annyi a különbség, hogy a sivatag többnyire sokkal simább. :)

Aztán a tömeg... Londonban az Oxford Streeten sétálva reménytelen sziklákká váltunk a Niagara sistergőn dübörgő közepén és semmi esélyt nem láttunk arra, hogy a partra keveredjünk. Csak néztük a körülöttünk zúgva, bőgve özönlő tömeget és megegyeztünk abban hogy a hírt, miszerint egy kisbolygónyi tömeggel rendelkező üstökös közelít 624ezer km/sec sebességgel a Föld felé és kb. 2 perc múlva letarolja azt, meglehetős örömmel és boldog megnyugvással fogadnánk.
Végül aztán kimenekültünk a Hyde Park sarkára, felültünk a kő (vagy műkő?) fal tetejére szemben a lófej szoborral és most a Himalája valamelyik sziklájának képzeltük magunkat. Ezermilliótizednyivel jobb érzés mint a Niagarában állni, ezt mindenki elhiheti. Ha én mondom. Vagy ha Ő:)

Ó és a kávé... 100% arabica :)

(Igen, az a zöld folt az a lófej orra :))

Valamint történt még két filmnézés is: Az első a Harakiri
Régóta, nagyon régóta ott lapult a polcon, várva a mai napot... Nem volt könnyű.
imdb

No és végrevégrevégre sikerült sort keríteni a Falling Down megnézésére is (ez még nem a jövő évtől nem kötelező magyar nyelv tanítás következménye, de akár az is lehetne... hm, a nyelv az nem fontos, de a hittan az na elmennek a tetvesribanckurvarohadtanyjukba és akkor még finom vagyok és nőies!).
ez is imdb



Most akkor:



(P.S: A korábbi mantrába(n) pedig kezd egyre erősebbé válni az Afganisztán... sejj! :))

Gyorsizé

Nem gyros izé! :)
(Hűűűű de meleg van :))

Hazaestem, aztááán a forgatókönyv:
Avi: London.
Rosebud: London?
Avi: London.
Avi's Colleague: London?
Avi: Yes, London. You know: fish, chips, cup 'o tea, bad food, worse weather, Mary fucking Poppins... LONDON.

No és mint említettemvolt végigtrappoltuk a Harry Potter hogyankészültön a Warner Bros. studió területén:

aztán felugrottunk a London Eye-ra:

és az utolsó estén ott feküdtünk a Hyde park majdnemzöld füvén és jött a Start me up, majd sorban utána a többi, hajj!

Egy nap break, majd 1436km a kerekekbe, Erdély, Székelyföld... Tusnádfürdő, Szent Anna tó, Parajd, Kolozsvár, Nagyvárad... nahát az olyan szép hogy kár lenne valami fotóval elrondítani...

És végül de nem utolsó sorban a repülőnap, wáááóóóó!

Most pedig jöhetne az Illés: Júliára várunk,
persze nem Júliára, hanem arra hogy mi kezdődik előbb, mantrázzuk hát:
Irak vagy Tanzánia,
Tanzánia vagy Irak,
Irak vagy Tanzánia? :)

Ezt...

... mindenkinek látnia kell.

Nem fogja mindenki érteni, sőt, lesz olyan is akit egyenesen untat...

De olyan ez, mint Exupery nyitott és/vagy csukott óriáskígyója: van aki látja és van aki nem.
Kit hibáztathatnánk azért ha látja?
Vagy azért ha nem?
Na ugye :))

Nézzétek: (Én most épp utazom, ez egy időzített bejegyzés :))

A leghosszabb nap...

Mindig a mai :)
Viszont!
Ellenben!
Mégis!

Aha, aha, ahaaaaaaaaaa

Doors

Avagy ajtók...
Nyílnak, csukódnak, elzárnak valamit, megmutatnak valamit...

Lay beside me, tell me what they've done
Speak the words I wanna hear, to make my demons run
The door is locked now, but it's opened if you're true
If you can understand the me, then I can understand the you

Lay beside me, under wicked sky
Through black of day, dark of night, we share this pair of lives
The door cracks open, but there's no sun shining through
Black heart scarring darker still, but there's no sun shining through
No, there's no sun shining through
No, there's no sun shining

What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?

Yeah What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?

Come lay beside me, this won't hurt I swear
She loves me not, she loves me still, but she'll never love again
She lay beside me, but she'll be there when I'm gone
Black heart scarring darker still, yes she'll be there when I'm gone
Yes she'll be there when I'm gone
Dead sure she'll be there




Lay beside me, tell me what I've done
The door is closed, so are your eyes
But now I see the sun, now I see the sun
Yes, now I see it

dalok, csak dalok :)

dalok, amelyek képeket idéznek fel, egy emlékkönyvből, melyet magunkban hordunk...


End

Rain man

A reggeli fények átszűrődtek a sátor szigetelésénél keletkezett réseken, sejtelmes félhomályba burkolva az egész világot, vagyis a sátorvasra akasztott fogasokon lógó ingeket, dzsekiket, a négy ágyat, és a padlón heverő cuccokat. Lui türelmesen várta a 7 órát... persze ennek alapvetően két oka lehetett, melyekre előző este hívtam fel a figyelmét:
a) az egyik kocsinkat tartsa bent mert ki szeretnék menni megnézni mit is mind nyeletlenkednek (ajj az a misimackó :)) a terepen a dózernyom felderítők.
b) ha hét előtt felébreszt akkor megölöm, megverem, felnégyelem, halálra csiklandozom és végül de nem utolsó sorban nem adok neki a majonézes tormából.
Mindent elintézett, és felöltözve, az ágyán fekve várta azt a pillanatot amikor a tabletjén a digitális vekker hangtalanul elüti a hetet, ezzel jogot formálva arra, hogy bármilyen módon de lelket verjen belém. Persze nekem meg ketyeg a belső órám, így hát hét előtt előtt öt perccel felnéztem.
A többiek javában mojoltak a laptopokon (Fernando az otthoniakkal beszélget, Kistow is, vagy pasziánszozik mint rendesen), ma a geodézia nem megy sehova, nincs értelme 4.5km-t begyalogolni a hegyekbe, dolgozni fél órát és 4.5km-t kigyalogolni a hegyekből. Fontosabb hogy a dózerek utat csináljanak oda, és sikerült valamiféle elvi helyet találni az összevissza dobált hegyek, csúcsok, szakadékok között, legalábbis a műhold fotókon.
A szépen megrajzolt nyomot felraktam az egyik Garminra, azzal reggel hatkor kiügetett Mohamed, hogy találkozzon az aknakutatókkal. Ezután (illetve miután megreggeliztek a terepen, mert ez amolyan szertartás vagy mi az ördög a bombataposóknál) együtt elindulnak keletre, majd szép ívben lekanyarodnak délre, majd még szebb ívben elkígyóznak nyugatra, hogy aztán elérjék a 116-os vonalat és akkor már túl vannak a nehezén, onnan síma út... ööö... fás domboldal vezet a völgybe, dél felé. Út majd akkor lesz, ha a dózerok(rek) elkészítik. Olyan szép tervnek tűnt. Minden esély megvolt rá, hogy dugába dőljön.

Két bundáskenyér és egy tükörtojás, hozzá tea, majd a kötelező net és kávé után mi is kigördültünk a sorompó alatt, tisztelgett a katona, mi vissza és jobbra kanyarodva elindultunk Amedi felé. A korai nap még csak nyújtózkodott, leengedhettük hát az ablakokat, élveztük a szelet és gyönyörködtünk a hegyekben.
Elhúztunk Szaddam lányának "palotája" mellett, fenn messze és magasan a hegytetőn látszott a papa háza is (vigyázó szemetek...). Befutottunk a kisvárosba, Quadisba, na itt lehet echte Magnum jégkrémet organizálni, éééés -többek között- cseresznyét is a zöldségesnél. Imádom!
Emlékszem arra az időre amikor először indultunk Tunéziába egy hat hónapos munkára és a cég által felkért szakértő, Axman Ági milyen jó tanácsokkal látott el bennünket a piacon történő vásárlással és gyümölcsfogyasztással kapcsolatban: csak neumagnolos víben áztatott datolyát, szőlőt, ilyesmit szabad... még narancsot sem... és így tovább. Szegény, a trópusi betegségekről mindent tudott, de -mint bevalotta- a sivataghoz lövése sincs, gondolta hát: ami megfelelő az üvegházban, az működik a homokozóban is.
Persze nekem aztán mondhatta, mert én születésemtől fogva ha megláttam a poros úton egy félig rágott almát, vagy akár csak egy almacsutkát (minden attól függött persze hogy épp mennyire voltam távol egy egész almától), akkor azt fölvettem, leporoltam és befejeztem azt amit az előző gazdája meghagyott. Az is teljesen természetes dolognak számított nálam, hogy a természettel történő iterakciók során keletkezett horzsolások, vágások és egyebek vérzéseit rászórt porral, homokkal csillapítottam. Az ugye mindig kéznél volt és mit tudtam én akkoriban a tetanuszról? Semmit :)
Nem volt ez másként Tunéziában sem, ahogy megvettem a piacon a szőlőt, datoját, fügét, gránátalmát, mandarint, egyebeket: már zabáltam is. Legfeljebb akkor törölgettem meg az ujjaimmal kissé ha annyira porosnak tűnt, hogy az már bekavart volna az ízvilágba :)
Egyetlen egyszer történt meg az, hogy Józsi barátom odanyújtott nekem egy üvegpoharat, benne neumagnolos vízben ázó datolyákkal, és jó szívvel kínálta, vegyek. Gondolom a "Vidd innen mert lehánylak!" hatott rá, mert többé ilyesmi nem fordult elő. Itt az ebédlőben is utálom a mosott szőlőt, addig nem nagyon tudok vele mit kezdeni amíg papírzsepivel szárazra nem törlöm, legalább is annyira hogy ne lássam a vizet. Ja, és a tiszta szagot is utálom (nem igazán tudom megmondani milyen az, de utálom :))! És azt is amikor a takarítónő elmossa a kávés bögrém! És még azt is, amikor felmosnak, fúú, na azt nagyon utálom! Ez van :)
Ma is csak fölkaptam a kiadagolt szép fekete cseriből két csajkányit, körbekínáltam a kocsiban a srácoknak, aztán: hajdemo, tovább! :)

Nemsokára lekanyarodtunk a műútról és bevetődtünk a hegyek közé. A nap meglehetősen rázendített, a sofőr bekapcsolta a légkondit és felhúzta az ablakokat. Egy órányi zötyögés után megtaláltuk a dózereket, épp autópálya készült:

Az aknakutatók ambulanciás kocsija is ott ácsorgott egy fa alatt, elmondták merre járnak a mieink, úgy tűnt minden a legnagyobb rendben. Ha pedig minden a legnagyobb rendben, akkor tök fölösleges itt bambulni, irány vissza Amedi, mert ebédidő lesz hamarosan. De azért még egy fotó, Lui és az egyik sofőr :)

Felhajtottunk a sziklatetőre épült városba, sajnos az ősi falakból alig maradt valami, a házakból semmi, viszont wise man még élt itt néhány, legalábbis az amelyik elkért 25 ruppót az ebédért, ami a sofőrünk szerint nem ért többet 10-nél. Annyi baj legyen :)
Amikor visszaértünk a táborba és kipakoltunk a kocsiból, levettem az övemről és neki adtam a Gerber multikésfogómifeném, nagyon örült ennek. Én pedig annak örültem nagyon, hogy ő nagyon örül, tehát teljes volt az örömünk. :)
Vacsorára mustárostejszínes halfilét pakoltam a saláta mellé, no és egy kézzel készített, gyúrt hambi pogit, hozzá ahogy illik sült paradicsom karikákat és sült hagymát. Aztán később megjelent a török laktanya felett egy magányos repülő, a víztartály fölött épp ráláttunk ahogy forgolódik:

Később áthúzott felettünk, és mindenkinél megszűnt a net... no comment...
Azonban... és nem mellesleg, ellenben sőt, hamarosan új csapattaggal bővül a magyar maffia, hadd mutassam be mindenkinek:

Nem piskóta :)

Ó, majd elfelejtettem, naná hogy dugába dőlt a tervem, a terv hogy megkerüljük a hegyeket. Legalábbis egyelőre, ugyanis a partizánok csak kapkodják a fejüket hogy egyszer itt tűnünk fel, máskor pedig teljesen máshol, ezért aztán ma újfent megállították Mohamedet és lelkes csapatát, épp ott ahol dél felé vették az irányt :) Holnap ezért egyeztetés lesz a terepen, shrug... :)

És még valami... a filmből a dal... merugye erről szólt ez az egész. Vagy nem. :)

Just one look

Jorge ugrasztott ki az ágyból, kellenek az új pontok amit tegnap tűztek ki a fiúk, nosza, futás!
Beleugrottam a szandálba, fölkaptam a pólót és az egyik banánt amit Lui odakészített reggel míg aludtam (óóó, egyem a szívit:)), a shortot, a kulcsot, ki a sátorból,
banáhéj a kukába,
iroda,
GPSeismic,
kihelyezés ellenőrzés,
rebin (mert a fúrósok az új pontszámot szeretik),
kávé,
tejpor a bögrébe (barna McCafé még valami mekiből)
lista mentés excelbe, formázás,
vízmelegítő bekapcsolása,
küldés emailben,
közben befut Jorge hogy 4 darab térkép is kellene,
tegnapi Pop kek nyitása óvatosan,
Autocad civil 3d indítása,
perenco map betöltése,
plotter bekapcsol,
kettle kikapcsol,
4 példány plot, elindul,
hoppá, a dózer tracknek csak a fele jelenik meg a térképen...
grrrr, plotter stop, másik layeren van hogybasszamegavörösseggűördög,
előre hoz, új plot, 4 példány,
namostmár 95 fokosra visszahűlt a víz, mehet a bögrébe,
kiskanál, kever,
pop kek egy harapás (banánosvaniliáspiskótás),
első térkép elkapva mielőtt földre,
kávé,
jön a második térkép,
Jorge sztorizik,
én ébredezek,
hűűű,
Nigériában egyszer délután baleset, két howercraft össze, fekete srácok bajban, egyik súlyos, vérzik, de már este, repülő nem jön, térkép elkapva mielőtt földre, egy perc és vagy 25 fegyveres beront, ha a srác meghal, lelőnek mindenkit,
korty kávé,
a macedon orvos mindent megtett, egész éjjel, a többiek imádkoztak,
harmadik térkép, elkapva mielőtt földre
reggel lett, a srác még életben, repülő megérkezett, elvitte a fiút, de a fegyveresek nem mentek el, ha meghal, mindenkit lelőnek, három napig így, bezárva,
negyedik térkép is kész, elkapva mielőtt földre,
végül hír a városból, minden ok, srác túlélte jobban van, ők pedig mehettek,
kávé,
popkek,
Jorge (kolumbiai): muchos gracias amigo,
no problemo anytime, anything for you (especially for you 'cos you gave acces to your wifi so Lui is happy).
Kávé... utolsó korty,
közben egy email...



És egy dal, hamár





Kezdődik a nap...
(Első a négyből :))

Juice

Azt ugye tudjuk hogy a fizika nem csak egy jó ötlet, jóval több annál, mindenféle szabályok meg törvények, törvényszerűségek halmaza, és ezeket nem egyszerű dolog kicselezni a való világban. Ezzel felvértezve vonul az ember az ebédlőbe és felsőbbrendűségének teljes tudatában rakja az asztalra a dzsúzos (ananász, szőlő, mangó, sárgarépa, tök, meg az ördög tudja minek a keveréke, de legalább iható) dobozt,no és az eldobható műanyag poharat.
Letekeri a piros kupakot. Azaz letekerné, mert ráheggesztették, no de nem most látunk először ilyet, szalvétával megmarkolva simán megadja magát és letekerve rögtön feltűnik a következő akadály, az a kis tépő bizbasz. A műanyag hurokba bedugja az ember a kisujját (hiába na, itt ez arábiában valószínüleg női munka, odaméretezték), majd lassú (vagy gyors - tökmindegy) mozdulattal letépi a műanyag zárat. Az esetek 99%-ban az alatta lapuló műanyag fólia nem szakad fel, a fennmaradó egy százalékban felszakad, de úgy, hogy ha önteni akarsz a dobozból akkor mindenfelé spriccel majd, csak a pohár irányába nem. Nyilván erre is van valamiféle jól csengő fizikai magyarázat, de inkább hagyjuk most, hívők esetleg rákenhetik az ördögre.
Tehát elő a kést, bicskát, tőrt (mert valamelyik csak akad ugye mindenkinél, hiszen a férfi olyan kés nélkül, mint a hal esernyő nélkül) és kivágjuk, kitágítjuk a nyílást. Azt hinnénk most hogy a harc nehezebb részével végeztünk, de ez nem igaz. Ha önteni próbálunk, akkor először nem jön semmi, megdöntjük jobban, még mindig nem jön semmi, még döntünk rajta, megindul, túllő a poháron, úszik minden.
Aha, a nyílásnak fent kell lenni ahhoz, hogy a levegő bejuthasson, ejj, no, nem figyeltünk erre az alapvető dologra. Tehát most úgy próbáljuk, hm, az eredmény ugyanaz, úszik minden. Akkor hát oldalra fektetve tartjuk a dobozt, most nem úszik ugyan az asztal mivel a tányérunkba ömlött egy adag, de sebaj, a curry elvisel minden szart.
Álljunk meg Béláim, gondolkodjunk: akárhogy tartjuk, nem jut be a levegő, annélkül pedig egyenletesen nem fog kifolyni az anyag ez nyilvánvaló, tehát alkalmazzuk a szifonos trükköt, odahelyezzük a pohár fölé a dobozt, és megnyomjuk. Jön is a lé, nagy erővel, túllő a poháron, úszik minden. Nem adjuk föl, még közelebb rakjuk a kiöntőt a pohárhoz, eeeenyhe nyomáááás, fioman... érzéssel.... Hohó, szépen ömlik a dzsúz, de ahogy fogást váltunk meglódul, és megint minden az asztalra kerül. Már tudjuk a módját, jön a következő próba, most már tökéletes lesz minden, szép, egyenletes sugárban jön a lé, deaszencségit eltalálja a pohár oldalát, az felborul, úszik minden - mosolygunk.
Nagy levegő, tízig számolunk, majd szépen, nyugodtan megmarkoljuk azt a kurva poharat, okosan tartjuk a tetves dobozt, egyenletesen nyomjuk a rohadékot, pontosan bele a pohárba hahá, minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve, csorog a lé, tele a pohár, tip-top minden, lazítunk a doboz szoritásán, ami ugye fizikai ismereteink szerint most levegőt szív majd be a kinyomott anyag helyére, tehát semmitől nem kell tartanunk. Ebben a pillanatban a doboz köp egy kurvanagyot, sugár irányban szétterítve, úszik minden...

No, hát ezért preferáljuk az ásványvizet: letekerem a kupakot, a számhoz emelem és kész :)

Coleho, Cohelo... Coelho?

Ejj, mindig összekeverem!
De állandóan belefutok, mint most is:
"Vannak olyan kiválasztott lelkek, amelyek különleges fényt árasztanak magukból, és ezeknek találkozniuk kell egymással."
(Paulo Coelho)

Hát, komám, én meg azt mondom - innen a zárt osztályról -, hogy mindazok, akiknek találkozniuk kell ebben az életben egymással, azok találkozni fognak. A megfelelő időben és a megfelelő helyen*. Tökmindegy, hogy lesz ragyogás, vagy nem lesz ragyogás, világítanak a sötétben, vagy nem világítanak a sötétben, jók lesznek egymáshoz, vagy rosszak...
Mert ez a fejlődés istene.
(Meg a sípcukor - mondaná esmét csak Géza barátom:))




* (Ugye mindenki tudja mit gondoljon ide... vagy oda? Aki esetleg mégsenem, az jöhet korrepetálásra :))

Politika

Utálatosoabb annál nincs! Inább egy mese, az eredetit is imádom, a taósat is imádom, meg eztetetet is imádom :)
(Korábbi bejegyzés, de remélem nincs itt olyan elvetemült aki addig visszaolvas :))

Különben is: ismétlés a tudás anyja. Apja ismeretlen ;)

Naszóvalakkor... hallgassuk...vagyizé: lássuk!

Orbán János Dénes

A Micimackó székelyföldi bukása után a Csíki Székely Pedagógiai Tanács összeült és megállapította, hogy ebben a formában a Micimackó érdektelen a székely nebulók számára, nem az ő nyelvükön íródott és ráadásul nem hordozza azzokat a morális tanulságokat, melyeket a székely gyermek fejébe kell ültetni, hogy továbbvigye a hírhedt ősi virtust. Változtatni kell! döntötték el a pedagógusok, és a munkát Málna András Alajos csíkszentgölöncséri tanítómesterre bízták. Málna András Alajos mindenekelőtt Misimackóra változtatta a mű címét, mivel a Micimackót túl buzisnak találta. Utána lerövidítette és átdolgozta, mert minek annyit lacafacázni, mikor egyszerűbben és célratörőbben is lehet.

ELSŐ ÉS EGYETLEN FEJEZET,
melyben Misimackó székely módra rendet csál a Gölöncséri Pagonyban

Alig es pitymallott, hogy Misimackó kitüsténkedett a dunyha alól. Fáin, hímzett harisnyanadrágot húzott magára, met rendes székely medve nem menyen ki csóré seggel a zerdőbe, mint a pestiek. Vasalt ing, lájbi, hosszúszárú csizma, rendesen megpucolva, pörge kalap, árvalányhajjal, szóval ahogy kell. Még a bajszát es megpödörte egy kis suviksszal. A csizmaszárba bécsúsztatta a kacorbicskát, met sosem lehessen tudni, mi minden történik. Azzal kilépett a Gölöncséri Pagonyba, hogy ő aztán most rendet csál, met a vacakságból elég vót.

Egyenest a méhekhez tartott. Dógoztak az istenadták, hogy majd megszakadtak belé, csak úgy csepegett róluk a verejték. De azétt ők es vasalt csíkos ingbe' vótak, met a székely mán csak így dógozik.
Mikó meglátták Mackó uramat, megálltak az iparkodásban s nezegették nagy csúful, met rögtön tudták, hogy mit akar.
- Adjon isten magiknak szép jó reggelt - emelintette meg Misimackó a pörgekalapját, ahogy illik. - Aztán azt akartam magiknak mondani, hogy eztántól arrafelé többet nem leszen herregés meg acsarkodás, ha gyüvek a mézért, met istenuccse csúfot csálok magikból, értike-e?
- Hanem aztán ugyanbiza mivel csálja maga azt a csúfot? - röhögtek a méhek. - Ejszen meginn azzal a rozsdás kacorbicskával mind nyeletlenkedik, mint a múltkoriban? Vette-e észre, hogy nekünk küssebb ugyan a bicskánk, de ezerszer annyian vagyunk?
- Há nem mondom, észrevettem - vigyorgott huncutul a bajsza alatt Misimackó - , hanem magik meg észrevették-e, mekkora bünagy permetezőt cepeltem haza tegnap a barassói Praktikerből? No, isten áldja magikat!
Ahajt, egy terebély makkfa alatt Füles, a zákhányos szamár hersegtette a burungot. Mán messzirül láccot a szemin a bestének, hogy meginn zsimbes napja van.
- Na aggyon Isten szép jó napot! - köszönt a medve.
- Há magának lehet, hogy ad, de nekem biztos nem, met engem utál, mint a szart, mint a geszádát, mintha egy ótvaras görény lennék.
- Netené... Há minnyár káromolni kezdi az Úristent, hogy mind a maga faszával veri a csihányt. Hásze hogy a súj suvajsza sze meg, mi maga? Kálvinista, gelevőgyi öszvér? Me asszem, allett, a csíksomlyói búcsún sem láttam az idén... Hanem megfejtem én a maga baját, hitvány guruzsmás fajzatja! Az a baja, hogy nem dógozik, csak mind lopja a napot, hersegteti a lapit, s gugujkodik, mint az eszement. Mars dógozni! A csűrben ott vannak a csebrek, mennyen el velük a méhekhez, s hordja be a mézet. Aztán este a napszámot es megbeszéljük.
- Micsoda?! - visított a szamár. - Méghogy én dógozzak? Ráadásul neked, te senkiházi?
- Hinnye, rusnya fajzatja, há te mit képzelsz? Hogy a szamárcsipogás fölhallaccik a magos mennyekbe? Adok én neked! Azzal Misimackó a kacorbicskával jókora dorongot nyesett, s tángálni kezdte a naplopót. Szaladt is a hitvány dógozni, mint annak a rendje.
- Na azétt... dohogta Misimackó. Méghogy én senkiházi... A senkinek nincs es háza, s akkó hogy legyek én onnan, ha eccer nincs es? Bezzeg az enyim meg akkora, hogy csak a torony még hiányzik róla, hogy templom legyen. Az annya bélésit!

Tigris eppeg a fűben tespedt, és úgy bámult egy nagy veres mezei verágot, mintha ez lenne egy igazi fenevad legfontosabb dóga a velágon.
- Há hallja-e, koma!? - így Misimackó - Aztán egeret fogott-e ma, vagy csak azt a veres verágot mind bámulta, mint Világtalan Ábrahám a tyúkszemit?
- Egeret? Há métt kéne nekem egeret fogni - háborgott amaz.
- Azétt, komám, met tejet nem ad, tojást nem tud tojni, s akkó csáljon maga es valami hasznosat.
- Én? Méghogy én? Ahonnan jöttem, a dzsungelből, én vótam a császár. A császár meg nem fog egeret.
- Komám, a fenét sem érdekli, hogy császár vótál, vagy csíkos lábtörlő. Itt, felénk egy jöttment vagy, akit béfogadtunk, s akkó úgy kell éljél, ahogy itt szokás. Itt pedig csak egy bünagy cirmos macska vagy...
- Micsoda - bömbölte Tigris - méghogy én macska?!
- Abbiza, komám, há mi más? S ha erősebben belégondolok, akkó olyan, mint az oláh macska, hogy megvárja, amíg a székely macska megfogja az egeret, aztán ellopja. Vagy mint a pesti, hogy mind nyivákol s várja az ingyentápot... Megszégyellte magát Tigris, de erőssen. Azt se tudta merre nezzen, hogy a mackó szeme ne mind böködje az övét. El es kullogott, hogy ő aztán nem csak az egeret, de a patkányférget es megfogja ezentúl.
"Na ezt es elintéztem" bőcselkedett Misimackó, s azzal ment tovább.

Egészen Bagolyhoz.
- Mondtam mán, komám, hogy azokat a fránya deák bötűket szedd mán le, s faragd újra rovásírással, ahogy kell, illedelmesen, hogy KPGTSS ZNYD MNDNT. S előre megaszondom, hogy ne mind turálj idegen szavakkal, met isten bizony, hezzád veszek, akármilyen jó komám vagy es - állított bé.
- Nyugodj le, komám! - csitítgatta Bagoly, aki tudta, hogy haragos székely medvével agyarogni nem tanácsos. - Igyunk inkább egy csepp jóféle szilvapálinkát!
- Nem bánom - enyhült meg a bundás. No, szedegették es béfelé az oroszhegyi háziszőttest, s osztották a velág dógait. Bagolynak akkora gülü szemei lettek, hogy mán minnyán csak két nagy szem vót. De mackó uramét es elöntötte a dühü, s úgy forgott, mint Erős Mózsi bicskája az oláh vakbeliben.
- Aztán lesz itt rend! Elég vót a dögségből, a zákhányból, a csemerségből. A méheket, a szamarat meg aztat a rusnya tepelák macskát mán móresre tanítottam. Nyusziékból olyan paprikást rittyentek, hogy Szent Péter is békunyerálja magát ebédre. Hát mit képzelnek, hogy csak úgy szökdösnek, berregnek s eszik hiába az Isten füvit? Azannyuk... Malackából es az lesz, amire az Úristen szánta: füstölt kolbász, tepertyű meg abált szalonna.
- Node komám - mondotta Bagoly - ha mán ilyen szépen elrendezted a dógokat, arra gondótál-e, hogy az életedet es el kéne, s hogy ejszen fehérnép es kellene a házba...
- Azta, komám, hogy neked milyen igazad van... De nem erőst tudok errefelé fáin eladó cinkát...
- Hát aztat én se tudok... De ott van Kanga asszonyság... Elvált asszony ugyan, s kölke es van, de rendes, dógos, tisztességes fehérnép.
- Bizony hogy, drága komám. Arról aztán senki nem mondhatja, hogy nem egy tűzrőlpattant jószág, met még most es csak úgy pattog, ahogy halad... S a gyermek es formás, csak egy cseppet mutuj meg sokat nyeletlenkedik, de majd én meghutyuruzom a mogyorófa-vesszővel. No, komám, menyek es, met béültetted a szerelem kukacát a fejembe.

Nagy pukéta virággal állított bé Misimackó a kénguruhoz.
- Kezicsókolom, drága asszonyság.
- Isten hozta, Misimackó. Mi járatban errefelé?
- Nézze, naccsága! Én egyenes medve vagyok, nem mind teketóriázok, hanem megaszondom magának a nagy igazságot a szemibe. Úgy szép az élet, mint a harisnyanadrág szára: párosan. Két bicskával es jobban meg lehet kergetni az oláht, mint eggyel. S egy jóféle vacsora után monyókolás nélkül elszunnyadni szomorúságos, s magamat küpülni bizony restellem, s a Szentírás sem helyesli. Azirányba vónék itt, hogy legyen ízibe az én hites, drága feleségem!
- Azta, de eleresztette kijed a gyeplőt, Mackó Uram - pattant fel Kanga asszon. - Há mit mind képzel? Hogy elvált fehérnép mindenre kapható? Hogy csak úgy béállít ide, egy pukétával, mormog néhány mézes szót, s máris kiküpülöm a lőcsit? S aztán kimosom a szaros gatyáját, s szülök magának egy szekérderék medvét, erszénnyel, hogy legyen miben vigyék a mézesbödönt az óvodába?
- Hinnye, a ribanc mindenedet, de felvágták a nyelvedet! - turálta fel magát Misimackó. - Ahelyett, hogy örülnél, hogy ilyen derék kérőd akad, azután, hogy kajtár vót a likad, s csak akkó vérezed essze a lepedőt, ha megnyisszented beretvával a peckedet... Há tudod mit? Akkó vegyen el téged az a zsémbes szamár, ugribugrizzál együtt a naplopó macskával vagy pislogjon ki az a rusnya vén Bagoly a bugyellárisodból, a gülü szemivel. Met én innen úgy elmenyek, hogy többet nem lácc... Azzal indult es kifele nagy dohogva, de Kanga asszony elibe került.
- Na jó na, csacsi öreg medvém, ne mind berdózz itten nekem, met csak bezgettelek egy cseppet, hogy nehogy azt mind higgyed, hogy olyan könnyen adom a bugyellárisomat. Hát hogyne lennék a hites feleséged, mán holnap es, ha olyan erőssen akarod. Lett erőst nagy ölelkezés, csókolózás, s isten biza, még monyókolás es lett vóna a dologból, ha bé nem állít Zsebibaba. Márpedig székely a gyermeke előtt nem csálja. Úgyhogy Misimackó uram aztán nagy bódogan hazaballagott. Édesen elaludt, s csak úgy csepegett a nyál a szája széliről, mikó aztat álmodta, hogy Kanga asszony ledobja a karincáját, hogy rejapattanjon a meredo lőcsire. Kanga asszony pattant es, s há, Uram, há nem felrángatta az édes álmából medvénket az a fránya Róbert Gida...
- Misimackó! Mi történt itt? Nem ismerek rá a Gölöncséri Pagonyra...
- Hogy mi történt? - ordította Misimackó. - Az történt, te hitvány, mucskos kölök, hogy végre rendet csináltam a szobádban, és ha ez nem marad így, akkor úgy megsiríttelek egy törpefenyővel, hogy egy hétig állva iszod a bihaltejet. Értetted-e?

Értettétek, büdös kölkök? Rend legyen aztán, ahogy kell, nem ám úgy, hogy ahogy nőttök, egyre kevesebb örömünket leljük bennetek, mint az anyátok picsájában!

Átlagos nap

A fiúk nekiugrottak a hegynek. A pár napos pihi nem elvette az erőt, inkább megsokszorozta, kozák ostorozza így Isaac Babel Lovashadseregében támadás közben a lovát ahogy Lui bíztatta a kapott sofőrt, gyááá!!! Persze a srác gyanúsan méregette, mert a cégnél nem díjazza senki a gyorshajtást, Lui sem akart a szakadék aljáról fölfelé nézegetni, de a hatvan azért lassú, még itt a hegyi utak nagy részén is. Egyébként szinte minden nap látunk valami bátor terminátort az út mentén, szerencsére eddig mindegyiket megúszták. Allah Korosun, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna törökül.
Persze nem itt, Kurdisztánban:



Mivel a dózerek már egy kilóméterre megközelítették a 116-os vonalat, kitódultunk a táborból. Előttünk szokás szerint az aknakutatók járták a topogóst, nem csak azért mert a szabál az szabál, de senki nem vágyott az emergency service semmiféle formájára (még ha ebbe a hordágyon cipelés is beletartozik). Eltűntek a fák között, de bőszen jelölték a 10m széles sávot amelyet végigellenőriztek a műszereikkel: kék spray a kövekre, kék vagy narancs szalag a fákra, bokrokra.
A fiúk is fölkapták a GPS zsákokat, rádiót (nem szokol), garmint a kézbe, a segítők pedig az egyéb cuccokkal teli hátizsákokat. Mindenkire jut kettő sherpa (ha már hegyezünk :)), egyikük a pontokat jelölő zászlócskákat szúrja le, illetve körbefesti a köveket körülötte, a másik a vizet cipeli, hiszen itt a legfőbb dolog a folyadék ugye (ezt elvileg tudta Erőss Zsolt is).
Sajnos ma reggel nem érkezett jég a hűtőládákba, 10-kor már forrt minden, szerencsére a víz nem romlik meg, csakhát... de higgyétek el, van olyan helyzet ahol a lóhúgymeleg víz is isteni mannává válik, és még Jézus sem kell hozzá (hm... talán ha bort akarnánk... de ebben a forró pokolban ki az a marha aki bort inna... sört azt még csak-csak... jó hideget :))
Mentek. Szótlanul. Lihegve. Már jó ideje maguk mögött hagyták a kocsikat és a lassan munkába lendülő bulldózerek zakatolása is elhalványult, megszűnt, csak a felszerelés okozta neszek, az odébbguruló kövek és a lihegés hallatszott az ösvényen:

A GPS szerint elérték a kitűzendő vonalat, elindultak felfelé, neki a meredeknek. A feladat az volt hogy elérjék a csúcsot, és mivel a gerinc másik oldalán már korábban kitűzték a pontokat, most összekötjük azokkal és jöhetnek a fúrósok, robbantósok, kábelesek. Előző este megnéztem, kb. 600 méter előre légvonalban, és több mint 600m felfelé, vagyis 45 fokos átlag... Na ez az átlag úgy materializálódott, hogy Luinak sokszor be kellett kapcsolnia a négykerék hajtást (néha a felezőt is) és úgy kapaszkodott fölfelé a töredezett pala borította meredek oldalon (aki lát legalább 3 kék jelet, az... nos annak jó a szeme :))

A talaj nem könnyítette meg a dolgát, állandóan kicsúszott, kigördült a bakancsa alól, és hogy élvezetesebb legyen a dolog, a nap is odavágott. 10% páratartalom, rekkenő hőség, minden remeg és porzik, a száj pár lépés után száraz, hiába iszunk bármennyit. 1495m magasan feljutottak a sziklapárkány alá, mely falként tornyosult föléjük, azt majd a hegymászók megoldják.



Könnyű belátni azt, hogy visszafelé sem volt könnyebb az út, egyedül a seggen csúszás lett volna megoldás, ha nem tüskés minden. Néhány esés árán azért lejutottak.
Persze ezt az ereszkedést nehogy összekeverjük egy egyszerű "jussunklevalahogy" féle csápolásos lezúdulásos bukfencezős lejutással, mert ne feledjük hogy 25 méterenként meg kellett állni és megkeresni a kitűzendő pontot úgy, hogy 30cm-es körön belül legyen a GPS antenna a tervezetthez képest. Plusz jegyzetelni minden második pontnál mert az a hegy tetejéről ide helyeződött, vagyis ekkor nem jelent meg a szálkereszt, hanem a távolsági és oldalhibával játszva kellett megkeresni a pont helyét, mert ez szép kifejezéssel inline offset lett.
Közben persze delet ütött, majd lassan egyet is az óra és a nap ettől rendesen beindult, amolyan tarhonyaszárítós stílusba adta elő magát.
A víz már régen elfogyott, szerencsére elérték azt a pontot ahonnan a kocsik felé indulhattak, és tudták hogy a dózerek közben dolgoztak, tehát nem kell 1km-t gyalogolni.
200m után belefutottak a csapatba, a dózer pusher vagy öt méterrel magasabban vezette a nagy dögöket, és amikor mellé értek, ívásszerű mozdulatot tett.
Lui odakiáltotta hogy sajnos nincs vízük, mire a kis ember benyúlt a zsákjába és mint a reklámokban (vagy a mesében? esetleg menyországban?) kihúzott egy jéghideg dobozos kólát és odadobta. Lui úgy elérzékenyült, hogy ha nem lett volna az az öt méter közöttük, odaszalad és megcsókolja :)
Befelé megálltak a kis út menti bazárnál és vett nekem cseresznyét, meg kajszi barackot is egy kilót, hajj!

A táborban a meeting után vettem észre az új kínzó eszközt, ezt a hegymászók szerelték föl, de gondolom az nyilvánvaló. Itt épp James a dokink mutat be fordított denevér állást, megspékelve egy kicsit a gatyalecsusszantós dizájnnal:



Aztán már csak a napijelentés maradt, amit mindenféle pozitív sugarakkal megtámogatva sikeresen lekűzdöttem (köszönet a fotós klub épp aktív tagjainak:)), ó és még valami! Kistow mai napi jelentése is megér egy misét, lefotóztam mielőtt leadtam:



Durva fordításban (ez egy olyan a nap folyamán felmerült problémát leíró kártya, amely azt a célt szolgálja hogy biztonságosabbá tegyük a mindennapi életet az esetleges hibák feltárásának segítségével. Hijjnye de kacifántos:))
Tehát:
A veszély leírása:
Lövések dördültek amikor a 120-as és 116-os vonal között haladtunk.

A veszély oka:
A partizánok (Mindenki tudja ugye azt hogy kik azok? Jóóóó!:))

Milyen módon csökkentette a veszélyt:
Imádkoztam.





És mégegy, ez a hír most esett be... (véletlenek persze nincsenek :)) és aznap épp Londonban leszünk éééés szabadok: Rolling Stones koncert a Hyde parkban... papamm :)

Namaste

Avagy: Gooooooooooooooooooooooooooooood mooooooooooooooooooooooorning Vietnaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaam!
Valaki megkérdezte a minap: hogy bírja Lui? Hát...
Így e!



Valahogy így ébredünk mostanság, mivel egyelőre semmit nem tudunk csinálni a reggeli, ebéd, vacsora és a közbeeső kávék, teák, jégkrémek elfogyasztásán kívül.
Bár van aki a nyújtón, ugrókötelezésen, súlyos súlyok emelgetésén, vagy épp a PSX (van ilyen? arra a fára, falra akasztható hevederizére gondolok, de lusta ööö.... most túl elfoglalt vagyok ahhoz hogy elgyalogoljak a negyedik konténerig és megnézzem) nyaggatásán vezeti le fölös energiáit.
Vagy ül a légkondis irodában és pötyög ilyesféle marhaságokat hajnali fél kilenckor, miközben - már megint, MÁR MEGINT, szencség a bótba!!!- kihül a kávéja.



És egy angol vicc:
A little Irishman gets into an elevator, looks up and sees this HUGE black guy standing next to him. The big guy sees the little Irishman staring at him. He looks down and says:
"7 ft tall, 350 pounds, 20 inch penis, 3 pounds of testicles, Turner Brown "
The little Irishman faints dead away and falls to the floor. The big guy kneels down and brings him to, shaking him......The big guy says:
"What's wrong with you?"
In a weak voice the little guy says:
"What EXACTLY did you just say to me?"
The big dude says, "Well, I saw your curious look and I figured I'd just give you the answers to the questions everyone always asks me... I'm 7 ft tall, I weigh 350 pounds, I have a 20 inch penis, my testicles weigh 3 pounds each....and my name is Turner Brown "
The Irishman says:
"Turner Brown?! Sweet Jesus...I thought you said, "Turn around!"

Nyelvlecke

A sátorban rajtunk kívül a két őslakó, Kistow és Fernando. Délután a szieszta idején eltűntek valahova. Az ebédlő zárva, a budin csak nem ücsörögnek, mégis akkor hova? Megemlítem hogy Fernando kolumbiai, szóval ő át szokott ugrani a bolíviai fúrósokhoz, mert elvileg mindkét nép a spanyolt beszéli, de Kistow trinidadi, ő vajon milyen nyelven beszél? Mire Lui:
- Trinidadiul.*

Ó, hogy ez nekem nem jutott eszembe!
Persze a horizontal checking (magyarul fekszel az ágyon, vízszintesen) sem volt ma olyan egyszerű, a takarítónők hipóztak... azóta eltelt ugyan legalább hat óra, nyitva hagytam az ajtót és a légkondi is kavarta a műszelet, senki nem érzett semmit, kivéve engem...
A cápa orra k.f. az enyémhez képest ha erről a k.sz.-ról van szó.
Állítólag az egy futbalpályányi területen megérez egy csep vért. Piha! Én egy futballpályányi területen megérzek egy hypó molekulát.
Ráadásul többször is :)

Csak úgy tudtam megmaradni a szobában hogy hasra fordultam, és a Lui által majszolt narancs héjját az orrom elé pakoltam, de hiába fúrtam bele a fejem, éreztem a háttérben a k.k. hypó semmivel össze nem téveszthető szagát. De legalább így tudtam kalimpálni a lábaimmal, és lássuk be, azért ez is valami :)





*Megkérdeztük: angolul, némi tájszólással :)
k.f. - Kutya fasza
k.sz. - Kibaszott szar
k.k. - Kibaszott kurva

Reggeli :)

Ülünk Luival az ebédlőben, ami perpill reggeliző, mert hajnali nyolc múlt még csak. Komolyan azt hittem hogy legalább 10 van már amikor kiléptem a sátorból és pofánvágott a fény, de olyan erővel hogy alig láttam valamit a kaviccsal felszórt sátrak közötti részből, miközben a vizescucc felé osontam a ninja csapáson (nem igazán szeretem ha bámulnak egy szál törölközőbe csavarodottan :)). Letusoltam, hajat mostam, borotválkoztam, merugye meg kell adni a módját az útlevél várásnak: ma jön meg 11-kor a kilépő vízummal együtt (mármint ha Allah is úgy akarja - tegyük rögtön hozzá*).
Előttem a Rákóczi paprikás, kezemben darab kenyér és épp azt magyaráztam hogy a margarin nem jó, ugyan nem tudom miért, de nem jó az tuti, mert a vaj az igazi. Legfőképp az, amit előző éjjel köpültek szűzlányok, miközben vidám énekeket mantráztak halkan csobogó hegy patak mentén. Közben a kés élével szép kis csíkot sikerült lekaparnom a hófehér margarinból és rákenni a kenyérre, aztán jött a másik késsel (illő disznóságos késsel nem érinteni nemdisznóságos fogyasztókkal közös kaját) vágott szalámikarika és hami, megint egy falattal közelebb kerültünk a megváltóhoz (ööö... ez most itten szabadon értelmezhető, nekem megvan a jól bejáratott elképzelésem, de azt nem kötöm senki orrára :)).
Lui épp felhagyott a tej kereséssel, mert ugyan három dobozt is felfedeztünk három különböző helyen (hogy pontos legyek egy állt a kávés pulton, egy a mikró mellett lapult, egy pedig a szomszéd asztalon árválkodott), de mindegyik üresnek bizonyult a megemelem, megrázom próba után.
Leült mellém, és ekkor, pontosan ekkor az egyik konyhás srác behozott egy karton tejet, de arra már nem vállalkozott Lui hogy lekűzdje a köztünk és a tejcsi közötti távolságot. Lehetett az vagy 3-4 méterre tőlünk :)
Aztán felhajtottunk egy kis zsebpénzt: összeírtunk pár dolgot amivel kipótolhatjuk kevéske fizetésünk, nekem sikerült is 525 zöldhasút összekaparni azokon az utakon felmerült költségekként, amelyek otthontól a reptérig vezettek, merugye onnantól kezdve minden benne van a szeretet csomagban. A főnök aláírta, lepecsételte, a pénztáros meg kifizette.
Ezután összeállítottuk a time schedule-t, ennek szintén van magyar neve de nem terhelem a központi rendszert azzal hogy megkeressem. Elég az hozzá hogy bárhogy forgattuk, mindig az lett a vége, ide bizony kell még valaki... na de ki legyen az a bátor, terminátor? Persze adta magát, a nevét ugyan nem árulom el csak annyit mondok hogy sz-szel kezdődik és abolcsra végződik. Aztán reméljük a legjobbakat, a többit Allah úgyis elintézi.



* Nem akarta úgy... hát majd legközelebb úgy akarja... ha úgy akarja :)

Addig is valami nyugis zene:

Megint...

...hééétfőőő :)
Mármint a szabad világban...
Mert itt ugye ez valami távoli ködbe vesző fogalom, vagy van ilyen nap valahol egy messzi-messzi galaxisban, vagy egyáltalán nem is létezik. A pénteket megismerjük, mert előtte a safety meetingen mindig felhívják a figyelmet a piknikező "vasárnapi" autósokra, akik ilyenkor ellepik a környéket. Aztán új módi itt a réti lakodalom, velük is vigyázni kell: kicipelnek egy csomó széket a zöldbe, aztán ott tartják a lagzit az úttól kissé beljebb, a szabadban. Olcsóság (ugyanakkor egy menyasszonyi smink 200-500US). Még szerencse hogy a teától nem nagyon lehet becsápolni!
Ma pihi van (akkor ez vasárnap? :))
Alszanak a bakancsok, mindenki papucsban flangál, Mari néni pedig a hátsó lábain ugrál, mert micsoda dolog mégis az, hogy dologidőben nem dologcipőben, he?!

Persze tudja ő is mi az ábra, de hár a client, a client! No és az ő dolga hogy vigyázzon ránk, ne essen bajunk, épségben hazajussunk, hogy aztán megismerjük újra az igazi vasárnapot, szóval respect. De a papucs marad :)
Ó, ezt el kell mondanom: tegnapelőtt amikor kirongyoltunk (hogy aztán a partizánok visszaküldjenek mindenkit oda ahonnan jött) megálltunk Amedi magasságában ott, ahol a hegyről lezúduló forrás vízét megregulázzák. A szűk kanyon minden talpalatnyi helye beépült, folyamatosan váltják egymást a kis kebab éttermek, a vízipipa teázók és a bóvli árusok. Az éttermekből jó pár a vízbe telepít asztalokat, ül az ember, eszi a csülkösbabot (már ha hozott otthonról, mert itt tuti olyat nem kap :)) és a lábát bokáig birizgálja a sebesen áramló, kristálytiszta és jéghideg víz. Szerintem ez valamennyire morbid, emellett baromira idegesítő lehet...
Szerencsére normális hely is akad, ide csüccsentük le és néztük amint a haladó ifjúság nagykabátban vidámkodik, pancsol és ugrál azon a helyen, ahol vízgyűjtőt alakítottak ki (és a zakho-i híd kicsinyített mását... nem Mását, hanem a mását... nem, nem a Mását, hanem... amását, na!):

No és itt futottunk bele ebbe a bazsalikom-mag alapú italba, ami leginkább a békanyálra hajaz mind kinézetre, mind viszkozitásra (úgy kell belerázni a szánkba az üvegből), szerencsére az íze az almáé... legalábbis ennek (igaz, fogalmam sincs hogy milyen lehet a békanyál íze... brrrr :)):

A neten utánajárva kiderült hogyan készíthető el otthon: 2 csésze vízbe fél csésze cukor, elkeverni, majd egy evőkanál magot beleszórni (kell még valamiből egy teáskanálnyi, de azt elfelejtettem...:)). 3-4 perc után a magvak megduzzadnak, és a trutyi elnyeri végső formáját. Lehet mézet is hozzáadni, és -mint itt is látható- valamilyen formában egyéb ízesítőket is.

Mára nem is maradt más, mint a virágunk bemutatása, amely az iroda konténere mögött pompázik. A kígyók elleni akció keretében kigyomlálták ugyan a füvet, de ezt meghagyták... azóta öntözöm is, bár tegnap este azt mondta, ugyan már, nincs erre szükségem :)

Ja és még egy dal, Angel :)



És a kérdés: miért cseszi el a képek megjelenítését ez a szép új világ?