Angel

Negyed órán át túrták a biztonságiak a bőröndöm, már mindent kipakoltunk, sőt én is kíváncsi voltam arra, hogy mi az ördögöt láttak a képernyőn, ami lövedékekre hajaz, végül azt javasoltam, hogy küldjük át megint a radaron, csak épp kivettem a mütyüröket tartalmazó táskám. Nem lettünk okosabbak, így odahívtak egy idősebb kollégát, aki megkérdezte, hogy nincs véletlenül csavarhúzó készletem?
Hoppá, de az bizony akad, csak megfeledkeztem róla, mivel elő sem vettem. Most már céltudatosan matattunk és mindenki megnyugodott: a szépen sorakozó csavarhúzó fejeket nézte a fiatal versenyző valamiféle lőszereknek.
No ezután rájöttem, hogy a széttúrt bőröndre is vonatkozik Murphy giliszta törvénye (legalábbis majdnem), vagyis hogy egy gilisztakonzerv tartalmát nem lehet ugyanabba a dobozba visszarakni. Elsőre nekem sem sikerült lecsuknom (merugye a fene nem fog megint mindent behajtogatni, jóvanazúgy), de erővel, szuszogással, nyögéssel és még erővel megoldottam.

Aztán a csekin után a mekiben megleptés ért, mivel jurót nem fogadtak el, csak helyi pénzt, vagy kártyát. Persze mindez azután történt, hogy megrendeltem a bigmeket. Néztem mint a vett malac, hogy akkor most menjek vissza az automatához, váltsak, vagy hogy?
A tőlem balra a menüjére váró alacsony, kopaszodó, kék dzsekis úriember mintha azt mondta volna hogy I'll pay és átadta a kártyáját, a mekisember pedig lehúzta. Még tétován álltam ott, amikor a kisöreg rám mosolygott és annyit mondott (oxfordi kiejtéssel), hogy minden jót a burgerhez, majd elballagott a tálcájával a székek, asztalok felé.
Megkaptam a cuccom (ketchup-pel, pedig azt nem is kértem), kerestem a jótevőm, de eltűnt.
Később az útlevélellenőrzésnél épp előttem állt, váltottunk pár szót, mosolygott, amikor megelmlítettem, hogy utoljára én ilyet egy othontalannal tettem, kifizettem a tecsóban a szalagra rakott cuccait.
No, hát mint látható, nem fontos az égi zene, fanfárok vagy mi az ördögök és a fehér hálóing meg a glóriás nagy szárnyak, mert egy igazi angyal az ilyen...




Stílszerűen: