2022. december 1., csütörtök

Malo Okwera Mabombe

Persze azt is írhattam volna, hogy Oshiponga Sho Mboma, de azt aztán tuti senki nem mondja meg az ismerőseim közül, hogy mit is jelent.
A Malo Okwera Mabombe* a gugli ferdítő (főleg, ha megadjuk azt, hogy Nyanja a nyelv), ezt hozza ki: the place where the bombs are raised, hát nem aranyos?
Az angol egyszerűen azt mondja: minefield.
Mi pedig: aknamező.
Angolában így jelzik:



Afrika sok országában voltak ilyen-olyan csetepaték, ez alól Angola sem volt kivétel. Ezért aztán mindenhova csak aknakutatók után tehetjük be a lábunkat, maradva az általuk megjelölt területen belül.
Ez úgy belevésődik az ember agyába pár hét itt tartózkodás alatt, mint mondjuk az, hogy guruló labdába nem fejelünk.

Persze megint kilovagoltunk, azért jutott eszembe a fenti találós kérdés, melyet vagy 15 éve cipelek magammal.
De előtte szigorúan: kávé.

A többi képekben, merugye egy kép többet mond ezer szónál - tartja a mondás.
Azt már elfelejti megemlíteni, hogy annak, aki a képet készítette, mert hogy csak ő tudja azt, hogy mi célból, hogyan és egyáltalán: mi van azon a képen.
Megtekintjük a járgányt, oh, bukócsövezett, ,fasza!
Fegyverzeti anyag. Ugyan jönnek velünk a katonák, de sosem lehet tudni, valami szárnyas krokodil ránk ugrik és itt a baj! Jól jöhet ez az Smith and Wesson kacorbicska mellé.
A lábak elhelyezése. Ennek még szerepe lesz a végén, most mondom.
Átkeltünk Cabindán, majd megindultunk északkelet felé az egyetlen aszfaltozott úton.
Első megálló egy megállónál történt: buszmegállónál. Be kellett várnunk egyik kocsinkat, velünk tartott ő is.
Elértük a folyót, masszív hidat építettek rá és szépen belegravírozták a nevét. A környéket egyébként Danielnek hívják, a közeli falu után.
A folyó meglehetősen széles, eléggé erős sodrású és barna színű:
A csónakokat közelebbről is meglestem, ugyanazzal a technikával készültek egy fatörzsből, mint az óceáni nagyobb testvéreik.
A híd közelében számos "halcsapda" állt ki a vízből: beúszik a hal, aztán valamilyen módon nem tud kiúszni, ügyes.
A parton kis banánültetvényt találtam, a hajnali eső cseppjei még nem párologtak el. Délelőtt 10 óra volt és még csak 26 fok körül jártunk.
És ekkor megjelent egy fecske raj. Ide-oda cikáztak, csakúgy mint otthon, begyüjtötték a szúnyogokat, legyeket és egyebeket, csakúgy mint otthon.
Vajon miért repülnek innen Európába, aztán meg vissza?
Kellemes, nem túl meleg az éghajlat télen/nyáron, akad szúnyog is bőven, szóval nem értem...
Egyetlen magyarázat lehetséges: ők európaiak, ide nyaralni jönnek akkor, amikor otthon beköszönt az ősz, a tél, és minden táplálékuk eltűnik.
Ha valakinek jobb magyarázata lenne, elő vele!
Indultunk tovább, lekanyarodtunk a műútról, be az erdőbe. Itt épp bambuszerdőbe.
Félóra erdei zötykölődés után elértük célunkat, a mocsaras részt.
Kaptunk az ott várakozó srácoktól ilyet. Többször elismételték a nevét, de amit sikerült kihámozni belőle, az valami ilyesmi: owe.
Vagy owa.
Esetleg a kettő között valahol. Mindenesetre finom volt, enyhén selymes tapintású, belül - hasonlóképp mint a csipkebogyónál - volt a lényeg, kellemesen savanykás ízű puha hús, és egy hatalmas mag. A fiúk szerint magas a C-vitamin tartalma, ha úgy van hát úgy van.
Megmutatták a fát is, amiről származott.
Ééés akkor a mocsár! Első blikkre semmi rendkívüli, simán begyalogolunk.
Mondjuk sok választásunk úgysem volt, mert bakancsban topogott az úri nép, gumicsimára nem is gondoltunk induláskor. Na most a fotón látható, szépen kitakarított rész ne ringasson senkit abba a tévhitbe, hogy itt minden rendben van. A srácok által macsétával összeszecskázott növényzet alatt tényleg ott lapul a mocsár, ki tudja milyen mélységben.
Amikor itt próbáltunk átkelni, csak térdig merültünk meg, azonban amikor a lábam lecsúszott a víz alatti faágról, nem éreztem az alját a trutyinak. A felszínt borító békalencse és egyéb dolgok között csápolva valahogy sikerült fél perc alatt visszavergődni a szárazabb részre, bár éreztem, hogy a víz alatt mindenféle dolgok próbálnak belém akadni és visszahúzni.
Naná, hogy a többiek nem követtek, itt fel is adtuk, menjen tovább az, akinek két anyja van!
Fotó nem készült! :)
Csak ez a szelfi, karomon a vízből rámtapadt ezmegazzal.
A kocsikhoz visszaérve levettem mindent, kifacsartam a vizet a nadrágból, pólóból, kiöntöttem a bakancsból.
A kísérő katona nagy vigyorral kunyerálni kezdte a telefonom, hogy úgyis elázott.
Én pedig nagy vigyorogva mondtam neki, hogy nem véletlenül vízálló az is és a karórám is.
A sofőr kerített alám egy esőkabátot, hogy ne áztassam el a szövet ülést, aztán irány visszafelé.
Persze a zoknit, bakancsot nem húztam vissza. :)
Kezdtek gyülekezni a felhők...
Egy mangót majszoló kislány integetett nekünk.
Felettünk sasmadár húzott el.
Már a műúton, egy baleset maradványai.
Érdekes módon, viszonylag kis terület égett le...
Még felhők, egyre komorabbak, de hát az esős évszakban vagyunk.
Aztán már a táborban, a hideg vizes cucc le a földre, én pedig be a forró zuhany alá.
A naplemente ma is szép volt...


Zene!



* Ez baromijó! Most ellenőrizve a gugli ferdítőt ugyanerre (Nyanja nyelvről fordítva ugyancsak) azt mondja: Water pump Station...
De ha a Water pump station-t szeretném nyanjára fordítani, akkor ez jön: Pompopompo Madzi.
Namost ha ezt visszafordítom angolra, akkor Instant Water lesz...
Ellenben angolról nyanjára az Instant water: Nthawi yomweyo madzi.
Ha megfordítom, akkor az angolul annyit tesz, hogy: Immediately water.
A kör bezárult...