A Kutya Éve

Meghívódtunk.
Ha pedig az ember meghívódik, akkor menni kell, nincs mese, ez kötelesség. Mint mondjuk a gyomorrontás és a budi látogatás egyfajta összefüggése.
Más dolgunk úgysem volt, szinte minden munka leállt, egyedül az őrök és a szakácsok dolgoztak. Előbbiek helyi cégtől, utóbbiak Kínából, helyi kuktákkal... Ma volt a holdév utolsó napja, holnaptól már a Kutya éve lesz. Mármint Kínában, és a világ minden részén, ahol épp kínaiak tartózkodnak. Legalábbis én így képzelem el a dolgot.

Bepattantunk hát Emanuellel a 01-es hívónevű Toyota Land Cruiserbe, Cato beröffentette az 5 (vagy 6?) hengert, kigördültünk a kapun és jobbra kanyarodva ráfordultunk a meglehetősen zsúfolt útra, Savelugu felé.

Persze eddig történt még egy említésre érdemes dolog. Lemondtam az egységes omlett-konzervbab-sültvirsli-sültzöldség-toast-valamigyümölcslé egyenreggelit emiatt a szépség miatt:

Ugyanis tegnap este befutott a mikulás képében Jeff (persze nem Jeff-nek anyakönyvezték a srácot, ám kiejtve leginkább Jeff-re hasonlít a kínai neve, szóval mostanra írva is és mondva is Jeff lett), aki mindenféle beszerzések felelőse, így a mi nasi asztalunk és hűtőnk rendszeres karbantartása is a feladatkörébe tartozik. Hozott egy nagy láda ananászt, mangót, banánt és almát.
Minden isteni, napon érlelt, tökéletes állapotú. Végre igazi ananászt tömhetek a képembe, nem pedig azt az otthon ismert zölden leszedett, napot sosem látott és ezért éretlen (vagy állásában megrohadt) vackot. Ennek még a közepe sem fás, nem kell kivágni, egyszerűen isteni! Csakúgy mint a mangó. Imádom!


Na most már roboghatunk Savelugu felé, útközben apró települések mellett:

Termeszvár mellett:

Autóbóntó mellett:

Bontószökevény mellett:

Kecskéket szállító busz mellett (azt senki ne kérdezze, hogy mi módon vették rá a mekegő népeket arra, hogy szépen ott maradjon mindenki a helyén, nincs le-föl ugrálás):

Ruhajavító üzlet mellett (ebből rengeteg akad a falvakban):

Kenyérbolt mellett:

Vásárba tartó népek mellett:

Mivel mint megtudtam -és látható volt- Saveluguban épp hetivásár zajlott, jöttek és mentek a népek, mindenhol kirakott színes cuccok, tömeg az utcákon. Lőttem pár fotót, csak úgy vaktában az ablakon át, miközben araszoltunk a főúton:

Végül aztán csak befutottunk a táborba, ahol a kínai csapat már ünnepelni kezdte a holnap kezdődő új, mármint holdÚJévet; ágyő kakas, hello kutya (én patkány vagyok :)).
Kártyáztak. Csuda tudja azt, hogy ez is része-é a rituálénak, valamiféle szerencsehozó dolog, vagy csak elütötték az időt.
Aztán jött a tombola húzás, mindenki nyert valamit, én 20szídís telefontöltő kártyát, ami jól jött, mert épp venni akartam a telefonra. A fődíjat, egy Huawei okostelefont John nyerte meg, nagy ováció közepett:

Aztán elkezdődött az eszemiszom, ahol megtanultam, hogy evőpálcika mellett van bontópálcika is, a kínai country manager úgy szétkapta vele a sült csülköt pillanatok alatt, hogy annyit sem tudtam mondani:
Rindfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz.

Azért trükkösek, a töményt otthon szép, címke nélküli palackokba töltik, gyanútlan szemlélőnek, fináncnak, mifenének föl sem tűnne:

Egyébként valami rettenet, leginkább törkölyre hasonlító ízű spiritusz volt, onnan tudom, hogy illett koccintani. Kétszer. Gyanítható, hogy kissé megkavarta a metabolizmusom, mivel korábban helyi serital és némi délafrikai veresbor is bekerült a rendszerbe.
Az ételek miatt volt szükség kis alapozásra, mert nem tudtam azt, hogy mire számíthatok. Ha jól emlékszem, két esetben fordult elő a vacsi során az a rettenet, hogy vészsebességgel nyúltam a söröspohár után: ezt most gyorsan öblítsük le, le, LE!
A többi mindenség finom volt, egyedül azt a feketére színeződött júdásfüle gombát nem volt merszem megpróbálni. Annyit nem tudtam inni, hogy azt bekapjam. Sosem tudom meg talán, hogy milyen az íze, így elkészítve (wiki szerint ízetlen).

A végén a tradicionális, fűszeres darálthússal töltött és megfőzött tészta jött (a töltő kéz fölött látszik), belemártva a csípős szójaszószba (meglehetősen wasabira hajazott) meglepetésemre kellemes ízvilággal ajándékozott meg.

Aztán indulnunk kellett, mert a policy nem teszi lehetővé, hogy sötétben kocsikázzunk, a nagyfaluban a vásár még tartott:

Eléggé lent járt már a nap, amikor megközelítettük a hotelt.

Zene, majdhogynem stílszerűen:

Szerelem

Naplemente után, a szavanna:

Persze addig még történt egy 's más, először is visszajöttünk a táborból. Még mindig nincs kész a putrink, szorgos kezek tevékenykednek pedig szüntelen, vagyis nem lankadó igyekezettel azon, hogy valamiféle látszatát keltsék egyfajta tevékenységnek, amit talán "serény munka" néven illet a nagyszótár. A látszat megvan, de az istennek nem haladnak:

Így hát hazaszaladtunk a falun keresztül

És mit látok az ebédlőben? Kézmosó applikációt. Egyszerre hajat is lehet, ha a kedves vendég úgy óhajtja. Ahány ház, annyi szokás.

Először azt hittem, hogy egyedi az eset, de a bárban is hasonló a helyzet. Hm... hát ha így adta ki, akkor így adta ki. Az ÁNTSZ úgy sincs a közelben, mit vacakoljunk, gondolhatták.

Különben pedig semmi okom panaszra (amúgy sem itt mosok kezet), hiszen csak elmerengtem egy szép nagy csokitortán (két hete semmi édességet nem láttam) és mit ad isten Abdu, a hotel tulajdonosa? Elszalajtott tortáért. Igaz hogy nem nagy, igaz hogy nem csoki, igaz hogy nem szép, de a miénk!

Persze hogy sör az a bal alsó sarokban! Mit kell mindent észrevenni?! Muszáj volt, különben nem puhult meg az istennek sem a piskóta a szájamban. Talán még a fáraók hagyták itt ajándék gyanánt (ha egyáltalán erre jártak), azóta pedig a napon szikkadt. A marcipánszerűségről csak gyémántvésővel és bizmut foggal (esetleg bányaipari homlokmaróval) lehet valamit is fantáziálni, de talán jobb, ha nem feszegetjük a témát.
Megettem.
Ha már voltak oly kedvesek, ugye...
Na jó, a nagyját.



Múzika... ha már a szöveg nem a címről szólt.
Bár... ki tudja.
Én nem.

Entek (Ant-ek)

Hangyák.
Nagyon kicsik, kicsik, közepesek, nagyok. És bazinagyok.

Az irodában a nagyon kicsik a jellemzőek, szinte alig lehet látni őket. Egyedül gyors mozgásuk hívja fel a figyelmet arra, hogy az bizony nem légyszar a kávéspult környékén. Sajnos a cukortartó nem teljesen zárt és tegnap ott bulizott benne egy fél hadsereg. Kivittem az ajtó elé a bandát és tetszik, nem tetszik, kifújtam őket a dobozból mindegy szálig.
Illetve úgy tűnik, hogy nem mindet, mert ma reggel találtam egy úszóbajnokot a kávémban.

Gondot igazán a nagyobbak jelentenek, no nem a méretük miatt, bár éppen az is belekongat a kottába: mert a nagyobb ugye méretesebbet harap és többet bír cipelni.
Konkrétan az ezekben a termesz várakban lakó népekre gondolok most, ez az igazi fájdalom a seggünkben, ahogy a művelt angol mondaná (mondja is).

Elég gyakori látnivaló az utak mentén, látszik hogy szorgos népek lakják, már ha csak azt a szempontot vizsgáljuk, hogy valakinek ezt föl kellett építenie, ugye.
A szorgosságukat most a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, ugyanis kiderült, hogy a 3 évig Gabonban állomásozó teherautóink fa részeit -konkrétan a váz és a teherhordó rész közötti párna gerendákat- ügyesen felzabálták. A kocsi alá pillantva azt látjuk, hogy minden a megszokott rendben, szép kék festék az alvázon, fán mindenütt, de
WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! EGY BAZINAGY LEGALÁBB 4-5 CENTIS DARÁZS-SZERŰ FORMÁCIÓ REPKED FEL ALÁ!!! HOGY A FRANCBA JUTOTT BE?! MINDEN ABLAK ZÁRVA! A BEÉLESÍTETT LÉGYCSAPÓ A SZOBÁMBAN!!! Óvatosan a hátam a falnak vetve elsettenkedek az ajtóig, kitárom, kitámasztom a tűzoltó palackkal, majd vissza a fal mentén -közben a dög jön-megy, közeledik-távolodik- az ablakig, azt is elhúzom és jónéhány "takarodj" mantrát felé küldve várom hogy húzzon el, közben fél szemem rajta tartom, a másikkal pedig keresek valamit, amivel jobb belátásra bírhatom, ha épp az én dezodoromra vágyik.
Hirtelen elrepül, átvág a szoba közepén, majd a SOSEM nyitott ablakon át távozik! BASSZAMEG!!!
Reggel, míg a légkondik erőlködve felfű lehűtik a helységet, az ajtó és a szemben lévő egyik ablak nyitva. Ezeket 10 perc után bezárjuk. Az új srác, Ian, ezen változtatott, ezért aztán nem is vettem észre azt, hogy a bal oldalon IS elhúzta az ablakot és az bizony úgy maradt, mivel ezen akciója után fogta magát és elautózott kempelni. Pffffff...
Óvakodjatok az újaktól!
ha megbökjük csavarhúzóval, tollal, vagy akár az ujjunkkal, a fa porladva szétesik, és hirtelen realizáljuk: az egészet csak a vékony festékréteg tartotta össze.
Így pedig használni -főleg személyszállításra- életveszélyes (terepre ugyanis ezek a buszoztatják a lelkes segéderőt, a plató ülésekkel, biztonsági övvel felszerelve). Újabb gond szakadt hát a kínaiak nyakába és nem is kevés, ha megszámláljuk a kékeket.

Kaja:
Az rendben van, hogy a kínaiak fizetik az itt tartózkodásunk addig, amíg a tábor nem alkalmas a bedunyházásra, de hogy mi alapján, azt nem értem. Bármit rendelhetünk, bármikor (kivéve a töményet, az saját zsebre megy), benne van az árban, legyen az sör, üdítő, vagy a teljes étlap.
Soha nem írunk semmit alá, szóval honnan tudja a csóriseggű pénzügyes, hogy reggel/délben/este királyrákot ettünk seggébe dugott kaviárral, vagy csak rántottát? Aztán mennyi serital megy le esténként, ha a britek töltik magukba éjfélig, én pedig az első után kólára váltok?
Nagy kérdések ezek...
De a hal az finom :)

Ma a reggeli után kiszúrtam, hogy a serek és kólák alatt a hűtőben egy nagy füzér banán lapul. Kérdeztem, hogy nemelehetne-e, de határozott választ kaptam, NEM, az szmútihoz van elrakva. Bújkált bennem a kisördög, hogy akkor egy szmútit kérek, de inkább elhessegettem a gondolatot.


Zene :)

Idő

Medaase - köszönöm

Most is ez volt az első szó, amelyet a taxis sráctól megkérdeztem, miközben elhagytuk a repteret Accrába érkezésemkor. Aztán másnap a céges sofőrtől is megkérdeztem amolyan ellenőrzés gyanánt és teljesen mást mondott. Akkor derült ki, hogy van vagy 20 fő nyelvjárás, meg még ahány... Persze Nigériában 200-ról indulnak, úgyhogy itt ez még csak-csak.
Itt északon (vagy inkább az ország felső harmadának alsó részén) teljesen más a helyiek nyelve, az accraiak nem is értik. Nem meglepő hát, ha a tv-ben többnyire angolul beszélnek. Egyszer-kétszer átpörgettem a csatornákat, így aztán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a kb. 100 csatornából van 4-5 ami nézhető. Lenne, persze csak akkor, ha én is tv néző kisiparosok táborát szaporítanám: hírcsatorna, filmek, zene, ilyesmi. A többi vallási.
Vagy annak mondható, ha feltételezzük, hogy az Úr meghallgatja a táncoló, éneklő, transzba esett (vagy csak egyfajta révületben, csendben ücsörgő) híveket. Méne hallgatná meg? Úgyis mindent hall.
Persze ez esetben felmerülhet a kérdés, hogy ha hallja is és látja is, akkor mi a francér nem csap szét közöttük a hétrőfös gyűrgyömösszel. Oké, hagyjuk a táncolva élvez imádkozókat, akkor legalább a kézrátéttel, vagy távgyógyítással bohóckodókat csaphatná pofán.
Ugrálnak, mint majom a köszörűkövön, barominagy szivacsos mikrofonokba óbégatnak, tépik a levegőt -"mondja meg mi a baja me' hasbarúgom!"- a szerencsétlen meg ott fekszik a tűző napon, lecsupaszított hassal.
Az Úr pedig hallgat... Gondolom, nagy az Ő türelme*.

Nem úgy mint az enyém, ha mondjuk a kávés csészéről van szó! Sikerült egyet organizálnom a szobámból, azóta azt neveztem ki különbejáratű bögrének. Ma reggel is bevetésre került:

Az a havas táj hűűű de jól jönne most ide (lenne riadalom, azt hiszem... :D)
Csakugye itt is mindenki tisztaságmániás és ha kell, ha nem, elmosnak mindent. Erre a második napon jöttem rá, amikor óvatlanul az íróasztalon felejtettem a bögrém és elszaladtunk a tábort meglesni. Azóta rejtem, eddig még sikerült is megakadályozni mindennemű tisztogatást :)

A hotel egyébként nem rossz, sőt...

Welcome drinks:

Elférek az ágyon is:

Sőt, akár csobbanni is lehet:

A kaja is finom, már ha sikerül megértetni azt, hogy mit szeretnénk az arcunkba tömni. No és az is lényeges szempont, hogy mikor! Altalában 7-re szoktuk kérni, az ember 6-kor bezárja a bótot, félre összeszedi magát: ledobja a katonai cuccot és shortba meg shirtbe öltözik, majd leslattyog a flip-flopban a bárhoz és megkapja az első hideg sert (máraki, ugye), tehát 19:00-kor fanfárok zenéje mellett bevonulnak a megrendelt étkek. Ide.

A tegnapelőtti próbálkozásunk pl. majdhogynem totális bukás volt mind a kivitelezés, mind az időben történő szervírozás terén:

Ugye mindenki látja azt, hogy ez bizony egy angolos fish and chips lenne. Nem látja?! Tanulatlan népség!
A megmosott, hosszában vágott és megsütött krumpli finom volt (városba kellett szaladni érte, mert nem tartanak, csak fagyasztott vackokat), a mellé applikált yum is (ez hasonlít a krumplira, sütik, főzik, kissé krémesebb íze van talán). Hanem John leírása úgy tűnik nem talált értő fülekre, pedig a hotel tulajdonosa még a szakácsnőt is odahívta, hogy ne legyen semmi gubanc. Az eredmény látható, a bunda inkább golyóálló páncélra hajaz (olyan kemény is volt), a halat pedig nagyon kellett keresni. Úgy értem: NAGYONNAGYON.
Én becsülettel betoltam azt amit elém raktak, a britek csak piszkálták. Furcsa népség.

Egy dologért haragszom a hotelre, mint korábban említettem, megölte a laptopom töltőjét.
Ian, aki skót és most érkezett, hallva a segélykérő szót, elhozta nekem az egyik régi töltőjét. Az még nem is zavart volna, hogy amerikai konnektoros, mivel ilyen aprósággal nem lehet sarokba szorítani még egy gurámi harcoshalat sem, nemhogy engem. Rettenetes módon fölszerelkeztem adapterek minden fajtájával, tudok ide-oda és vissza is konvertálni. A bajság az, hogy a töltő csak 65W-os, nekem pedig 120W-ra lenne szükségem, főleg akkor, amikor beindul minden a laptopon... A kör négyszögesítettte magát, majd bezárult.

Asszem mára nem is maradt más.
Már csak a jogart és az országalmát (páncélban tartom őket):

kell összehoznom a trónnal és megalapítom itt a Második Magyar Banánköztársaságot.

Az első már áll.
Otthon. :D


* (Igaz, gyógyítani sem gyógyít... hát... van aki így tanít :)).


És egy szép...

Apróságok

A geodézia már töri az utat, bulldózerek támogatják a csapatot, azaz csak támogatnák, ha nem döglenének le pihenni kétnaponta. Három napra...
A mellékelt fotográfián látható, hogy nem egyszerű csak úgy pampogni a pampán, arról nem beszélve, hogy mindenféle kígyókat prognosztizáltak itten és ha ez nem lenne elég, akkor még az is kiderült, hogy jónéhánynak veszélyes az egyik vége. No most ezeket ismerve, caplasson az egyszerű halandó itt, a refitől mondjuk 10 méterre:

Ugyan fölszerelkeztünk láthatósági mellénnyel, de nem tennék föl egy törött sliccgombot egyhavi fizum ellenében arra, hogy ez nagyon meghatja a kígyóállatot. Főleg, ha az mondjuk egy korábban említett zöld mamba, amiről azt olvastam hogy rosszabb mint egy nő, akinek épp megjött. Hajajj!

Egyébként kígyómarás esetén itt láthatók a teendők. De talán még fontosabbak a mit nem teendők, azok közül is az első. Bár láttam már itt golyóállóvá tévő varázsolót is, a számtalan vallási csatornán pedig -bár egy szót sem értettem az óbégatásból- mintha műtött volna a felhevült dok izé... prédikátor.

Tegnap a táborban ahogy befordulok a sarkon, szembejön velem egy tarkaruhás legény, kezében jókora ernyővel. Bár összecsukott állapotban tartotta, azt kifigyeltem, hogy valami mintás, súlyos, selyemszerű anyagból készült, a nyelének a kézreeső végén hatalmas, bordázott gömbszerű bunkóval. Az ember fia/lánya ilyet látva gondolatban megvonja a vállát, aztán továbbmegy, esetleg pár másodpercig morfondírozva azon, hogy ez meg miazöregistenkénkövesmegfekedettnyilalehet?.
Nemsokára megjött a válasz Liu-tól, a szakácstól, aki épp kilépett a dokinktól: látogatását tette nálunk a területen élő törzsek vezetősége. Persze ennek akkor még nem volt kapcsolata az ernyővel, hanem ahogy kb. 20 perc múlva a kedvenc baobab fám felé néztem, tömeget láttam, amelyben rögtön kiszúrtam az ernyőt, amelyet akkor már rendeltetésszerű állapotban tartottak, sejtésem szerint a fő-fő fő fölött.
Sajnos nem akartam közelebb merészkedni, így ezzel kell beérnie most mindenkinek, proof gyanánt:

Annyit azért megtudtam, hogy itt a törzsi területeken mozogva a főnökök az igazi urak, a törvényeik pedig felülírják az állami törvényeket. Pompás...

Aztán a hotelba visszatérve örömmel tapasztaltam, hogy valamiféle túláram megölte a laptop tápegységét. Jeff a kínai mindentbeszerző elszaladt Tamalébe, de sajnos csak fele akkorát talált, pedig minden kuckóba benéztek (a mall még építés alatt áll). Az bírta fél napig, majd örökre lehunyta kék szemét*. Ezután a hotel vett egy ugyanolyat, arra most vigyázgatok, ha forrósodik akkor kikapcsolom, persze ez így nem élet, talán Accrában sikerül egy minyimum 120W-osat beszerezni.
Emellett megölte mindkét telefon töltőm, valamint a routerünket. Az sem tett igazán elégedetté, hogy a hotelnak is eldurrant pár tévéje, izzója és menyezeti ventillátora.
Megoldást majd az jelent (vagy egy szünetmentes táp jelentene, aminek szépséges doboza ugyan itt áll mellettem a falnál, benne overálokkal), ha végre kiköltözhetünk a táborba.
Sajnos a putrink elég lassan alakul, utolsó ottjártamkor a feredőszoba és a budi már üzemelt ugyan, de mindkét szoba csak lelinóleumozódott állapotban árválkodott, asztalra, székre, szekrényre, ágyra, hűtőre várva.
Tehát belépünk, szemben a fürdőszoba és jobbra/balra egy-egy szoba. Egyelőre nem tudom ki lesz a másik lakó (hárman vagyunk itt az EPI-től, tehát elvileg az olajvállalat egyik szupervigyora fog valakivel együtt lakni), de felvetettem Andynek, hogy ha enyém a budis oldal, akkor pl. barterben megengedem hogy dumpoljon, tusolás fejében.
Azonban ha a másik oldalt kapom, akkor megengedem hogy lecsapja magát, aminek ellenében én üríthetek :)

Elmélkedés vége, a szakács istenes tonhalas szendvicset rittyentett, látva bánkódásom az energiaforrásaim elhalálozása miatt.
Ez is valami, minek hát bánkódni? Azzal jobb lesz? Na ugye!
Együnk, abból nem lehet baj!** :D

* Tényleg kék volt a led, na!
** Dehogynem! :D



Zene, na abból nem lehet baj...