Olajfák tövén

Méghogy otthon balfácánkodik az építőipar!
Hah, az elégedetleneknek üzenem, hogy látogassanak el egy arab házba, szépséges lesz, csodálatosságos -sőt csodálatosságosságos lesz- néhány meglepetéssel.
A miénk is gyönyörűségesnek indul, aranytapétás falak, alattuk hűvös eleganciával márvány mindenütt, imádok mezítláb mászkálni a hűvös kövön.
Aztán millió fény, különböző méretű és alakú világító szerkentyűkből, abban a nappalinak készült teremben például, amely most irodaként funkcionál: virágmintás csillárizé hat darab, emellett energiatakarékos falikarok, ebből kettő-kettő dupla néz farkasszemet egymással. No és hogy beleköpjön valami a levesbe, hogy legyen valami fejvakarásra késztető szocreál őrület is, az ajtók felett snassz másfélméteres neoncsövek, se burkolat, se ciráda, pfff.
Persze az első dolog amit meg KELL tanulni, ha arab országokba megy az ember: mindig... vagyis... ööö... soha de SOHA ne tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy: miért.
Mármint hogy ez, vagy az miért van így, vagy úgy... Soha!
És akkor nyugodt életed lesz, szakállad hosszúra nő majd, (egy szakállas nő azért nem olyan üdítő látvány, ebből őket inkább hagyjuk ki), tevéid szaporodnak (ez már nőkre is vonatkozik!), vízkútjaid sosem száradnak ki (meg ez is) és mindig lesz édes datoja (vagy datolya? imádom az ősi magyar szavakat) amit az arcodba tömhetsz (egyes helyeken: tömhetel, vagy mi :))

És most érkeztünk el a csúcshoz, ami jelen esetben a budi.
Ha valaki azt gondolja hogy áh, ez nem fontos, ugyanmár meg minek ezzel foglalkozni, annak kívánok párnapos szorulást, vagy öt perces hasmenést. Majd akkor megtudja azt, hogy hol lakik az úristen!
Na jó, nem épp ott... ez csak valamiféle mondás vagy mi:))
Szóval, ha most összeszámolom a szobák és nappalik számát, akkor kijön összesen tíz.
Csapjuk hozzá a balkonon (ugye az a neve a nagyerkélynek?) felállított két darab négy személyes sátrunkat (oké, ez szükségmegoldás), ebből kijön az, hogy 34-en lakjuk a putrit.
Erre van 1, azaz 1 darab akkora budi, hogy tolatva kell bemenni, ha le is szeretnénk ülni.
Még ez sem lenne baj, mert Londonban is akkora volt kb. egyszer a feredős szoba, napi 100 fontért a motelban, de az ugye London. Kultúrvidék.
A baj jelen esetben az, hogy a budi nem működik, illetve nem megfelelően: ha nyitva hagyjuk a tartályt feltöltő csapot, akkor úszik minden. Ha elzárjuk, akkor ott kell kotlani amíg megtelik, aztán lehúzni, és megint elzárni. Ez az egyetlen módszer vált be eddig, pedig nagybajuszú mesteremberünk naponta ott tüsténkedik, hogy megoldja a dolgot, de minden hiába. Ő nem tudja, hogy természet ősanyánk a rejtett hibák oldalán áll. Más szóval: természet ősanyánk egy ócska kurva és ott tesz keresztbe, ahol a legjobban fáj.

Persze számomra a csúcsot még mindig az egyik bérelt lakás jelenti, amelyben pár hétig laktunk, Tunisz valamelyik peremkerületében.
Ott csak akkor jött melegvíz a tusolóból, ha közben folyattuk a hideget a mosdókagylóba... erre kössön valaki csomót!

Oh, hab a tortán, hogy egy "fürdőszobának" kell ellátnia a népeket (így aztán én délután kettő és három között szoktam ott toporogni). Ahogy az ősi mondás tartja: evvan, ezt kő szeretnyi :)
Hozzáteszem: az sem a villában található, hanem az udvaron egy külön kis épületben.
Ezért aztán nem meglepő, hogy amikor a sors úgy hozza, akkor mindenféle tiltás ellenére kinyitom a hátsó falon a vasajtót úgy, hogy nem viszek magammal puskás embert és golyóállót se terítek a vállamra. Aztán egyszerűen elballagok a 15 méterre kezdődő olajfa ültetvényig, és ott naaagy megkönnyebbülések között megöntözöm az egyik kedvencem tövét.



Zeneeeeeeeeee