Esik

Déli félteke, esős évszak, semmi meglepő nincs ebben.
Szeretem hallgatni a kopogását.
Legalábbis napközben, az éccaka az más tészta: akkor is szeretem, csak épp nem hagy aludni.
A kezdetek óta pöpecül letömítették a beázásokat, egyedül az ajtóval nem tudtak mit kezdeni, bár alulra felraktak egy vízvetőt. Így nem ömlik be teljes szélességben, csak a sarkoknál, azt sajnos szabadon kellett hagyni, mert befelé nyílik. Kis brainstorming után, amit magammal folytattam, megoldottam: pár papírszalvéta egy nylonszatyorba, laza hurkává tekerve, ajtórésbe illesztve, ajtót becsukva megoldotta ezt is.

Így aztán csak ül az ember, készít egy kávét, majd mégegyet, fal hozzá kis csokit, vagy kekszet, sütit, bár utóbbi épp most fogyott el. Pedig komoly kommandóakcióban sikerült organizálni majdnem egy teljes doboznyi Royal Danskot. (Megmártva a tálka vajban, hozzá kis házi kajszilekvár, így még kávé nélkül is etette magát.)

Esik.
Kikukkantva épp egyik takarítónénink gyalogolt bele a képbe:

Végülis két hétig hallgatott.
Mindenki ellazult, haladt a munka, aztán tegnap tuti idepislantott a nagy légnemű és azt mondta: hohó, hát itt mi ez a lazsálás? Esned kell vazze!
A felhők pedig mit tehettek? Elvégre ő az Úr - áldassék a neve - ezen a sárgolyón.
Amiben más az itteni eső, mint az otthoni az az, hogy amikor nem leszakad, akkor olyan óvatosan kezdi.
Már kopog a tetőn, de még szárazon eljutok az ebédlőig. Mintha nagyon nagy közök lennének a zuhanó cseppek között, valamint egyfajta permetszerű dolgot érzek a bőrömön.
Persze illik ilyenkor sietni, felkapom a reggeli bagettem, zsömlém, sajtom, ha rántott halrudak vannak azt is, néha egy-két omlett tekercset és iszkiri vissza, mert nem sokáig tart ez az álmosan csendes potyogás, hamarosan rázendít és akkor már tangáig ázik a paraszt, ha mondjuk épp abban műveli a földet ezidőtájt.

A táborban istenes a dolog, na de terepen...
A folyónk környéki mélyebb részeken egyre emelkedik a belvíz, a mocsár, a magasabb részeken gyakoriak a földcsuszamlások, a megáradt patakok elmossák a hidakat, vagy akár a műutat, a kocsik nem tudnak a csúszós felázott földutakon közlekedni, a dzsungelben pedig csupa öröm az élet.

Készültünk pedig, itt pl. még stairways to the heaven is épült, mert olyan meredek domboldalakba szalad bele a kutatási vonal - ami ugye nyílegyenesen kell hogy haladjon, tökön-paszulyon keresztül -, mára ezeket is megrendezték az esőzések:

Aztán a pöpec mocsáráthidaló berendezések, vagyis eszkábált hidak mára mind víz alá kerültek:

A srácok persze próbálják, de nem lehet mindenáron...

Esik.
Készül a kávé.
Hallgatom.
Vacsiig még 1 óra és 49 perc.



Addig zene!



Update:
Este sem hagyta abba, pedig a HSE alley ma is búcsúztatót tartott, a feldolgozó geofizikusunk utazik holnap hajnalban haza: