... énekli a Tankcsapda.
Sikeresen letudva az otthon-Budapest-Párizs-Luanda-Cabinda-tábor utat, végre kibonthattam a kis elemózsiás batyut és bepakolhattam a szalámikat, kóbászokat, némi sajtot a hűtőbe.
De haladjunk szépen, mint csillag az égen.
Először is, a bürokrácia sikeresen megtorpedózta az első repülési próbálkozásom.
Kellett új útlevél, mert 2-3 lapot is lefoglal a vízum és annak itt, Angolában történő hosszabbításai. Meg is érkezett időben, csakugye az e-Vízum korábban, az előző útlevélhez készült.
A különbség csak annyi lett volna, hogy nem SFxxxx, hanem BTxxxx útlevélbe kerül majd érkezés után a vízum, de hát a rend bürokrácia éber őrei nem hagyhatták szó nélkül ezt az aljasságot, hiába bizonygattam én is, és a felhívott angolai irodavezető is, hogy ennek immigráció szempontjából semmi jelentősége (és akkor az afrikai viszonyokról még nem is beszéltünk), nem, így nem utazhatok.
Még aznap ott volt az új vízum az új útlevélhez, de ugye cseszhettük, mert az előbbi diszkurzus közvetlen indulásnál zajlott, a gép pedig elreppent nélkülem.
A 684 jó angol fontos jegyből lett egy 1364 fontos, két nappal később...
Ágyő Budapest, még Ferihegy is látszik kicsit, jobbra fent:
Aztán CDG, ahol az E terminál L lounge-ban töltöttem a poharam, a pocim, a telefonom és az időm. Utóbbit kivéve rendszeres, valamint rendszertelen időközönként...
Az út eseménytelenül telt, bár Algéria felett tettünk egy jó kis kitérőt a viharzóna miatt, azért így is istenesen rázott és dobált vagy 10 percen át minket a természet. See? Még a kép is bukdácsol!
Mivel az új utazós/dolgozós topánokban ücsörögtem ott 11 ezer méter magasan, nagy kárt nem tudott bennünk tenni. :)
Az etetési időig megnéztem újra az Apollo 13-at, ismerve a valós történetet inkább csak azért, hogy lássam, mennyire követte azt a film. Meglehetősen. Bár elnagyolva.
Aztán feltűnt Inamenas, megannyi emlékkel (itt szoktunk leszállni tankolni a kis géppel, amikor kifelé szaladtunk a sivatagból, Hassi Messaoudba).
Megjelöltem azt a helyet, ahol kb. az alant látható fotó készült, nyugat felé nézve.
Aztán már Luanda következett, templom és stadion... mit is mondhatnék...
Még egy utolsó pillantás a nagy dudura, aztán irány a vendégház.
Persze a tonhalas pizzáig (isteni itt is) még volt két és fél óra sorbanállás a döglesztő forróságban (32°-ot mutatott a kinti hőmérő), a vízumért.
Igazán kellemes úgy állni egyhelyben, hogy a hajam alatt csorog, a hátamon csorog, a lábamon csorog a verejték. Persze van légkondi, de ilyen kellemes időben (nekik) nem kapcsolják be (nekem).
Aztán tusolás, alvás és este lett és Luena vitt minket Cabindába:
A reptéren a biztonsági főnökünk várt és irány a tábor, ahol micsoda meglepetés: szépen kipakolt kajcsi az íróasztalon, a hűtőben még joghurtok és jégkrémek is! Ilyen sem volt még. :)
Én is kipakoltam, szerencsére az Uncle Bean's szószos üvegek (csípős szecsuáni), a mamma házi kajszi lekvárja és a konzervek is mind épek maradtak.
A szobám is átrendeződött, ilyen volt:
És... tadaaaam! Ilyen lett:
Azért éccakára gondosan behálóztam az ágyam - mert mint otthon is olvasva az itteni napi híreket -, pár hete a HSE főnökünk vérében malária genyókat találtak úszkálni, aminek következtében meglehetősen rosszul érezte magát egy ideig...
