2023. február 15., szerda

Mostly harmless

Csak ezt ragaszthatták az ajtómra a kínaiak, esetleg a nyúl évével kapcsolatos valamiféle kívánságokat. Mindenesetre amikor megérkeztem kis kuckómba, ez fogadott az ajtón:
Ahogy láttam, más is kapott, de nem mindenki:
Az ünnepség megmaradt részletei még látszottak a másnapi BBQ során is:
Apetájzer, ebből ha becsókol valaki, a sütögetés eredménye csak jó lehet:
Csirke és bari nyársak:
És szokatlan dolog, a hal mellett akadt boci is, pedig azt csak a hotpot nájtokon szoktak prezentálni:


Másnap:

Szeizmikánál ha valami változás áll be az etetéshez felhasznált anyagok területén, és ez erősen pozitív, mondhatni ugrásszerű, az ember gyanúsan néz körbe: ki az ördög látogat a csoporthoz. Általában a mosodásfiúkat szoktuk kérdezni, valami ismeretlen oknál fogva ők mindent tudnak.
Itt azonban lányok takarítanak és kezelik a mosodát, szóval ez az opció kiesett.
Mindenesetre a dolgok változása kezdődött ezekkel az üvegtésztával bevont, kellően fűszerezett rákocskákkal (a téttát elhajítottam, mert számomra csak az olasz tétta az ehető tétta):
Másnap ránkszakadt a jóság (és legalább lett néhány hamutartóm, bár nincsen bagós a családban):
Én parasztgyerek módra, sültkrumplival merészkedtem neki a feladatnak:
Vacsi mellé pedig kis szivornya, bár rumot nem töltöttek bele:
A jobbszélsőt először céklának gondoltam, de kiderült, hogy a sárkánygyümölcsnek egyik fajtája. És nem is rossz...
Aztán belefutottam az egész fölfordulás okozójába, a kínaiak country managere látogatta meg a csoportot.
Hallelujja!




Zene!