Először is nem mehettünk a földúton, mert lehet hogy a rosszfiúk odaraktak valamit, valami olyat ami oszlásnak indul nagy sebességgel és akkor felfordulást okozhat. Mint tudjuk még a disznó is képes repülni, ha megfelelően felgyorsítjuk. Azt hiszem ez a fizika, vagy mi. Namármost ha a disznó képes erre, akkor a Toyota is, márpedig erre egyikünk sem vágyott :)
Így hát komótosan követtük a dózereket, ahogy ballagtak a vonal felé, de mivel baromi lassú volt a hátsó amely mögé a mi kocsink besorolt, inkább kiszálltam és gyalogoltam Mike mellett aki a újzélandi srác, megjárta Irakot és pár éve Afganisztánban alkalmazza egy biztonsági cég. Nem mentünk gyorsan, így is hamar magunk mögött hagytuk a dózert és a kocsinkat, Lui már rádiózott volna hogy hééé, ne hagyjatok itt, de arra odaértünk ahhoz a ponthoz, ahol pár napja a csetepaté zajlott, ami mára bevonult a történelembe mint a Tutachi csata :)
Megtapogattuk az első aknagránát becsapódási helyét:
Nem nagyon látszik már, de ott borzolta a kedélyeket azon a rögös részen Lui lába előtt :)
Itt pedig a falu a háttérben, a Tutachi Hős jobb válla melletti dombon álló ház alól lőtték a fiúkat aknavetővel, balról és jobbról pedig kb. 15 kalasnyikov és 3 PKM osztotta az áldást. Kb. ugyanakkora eredménnyel, mint amekkorát a templomi változat képes okozni (hála annak a marxista istennek :))
Húzhatunk vissza, de még egy fotó, a kemény mag. Harcedzett srácok, akik megjárták Vukovárt, Dubrovnikot, Irakot... és Sárrétudvarit :)
Most pedig kávé és naplemente :)
Zenére :)
