Abból pedig elég sok van a kalendáriomban, még a helyiben is. :)
Tegnap meg kellett lesni a dózereket munka közben, mert a teljesítmény enyhén szólva is elmarad a várakozástól. A terep viszont meghaladja a várakozásainkat - amelyek a helikopteres felderítésen alapultak -, csak sajnos keményen negatív irányban. Így aztán a pozitív elvárás kiegyenlítődik a negatív valósággal, helyreáll az egyensúly. Újabb ékes példája annak, hogy a természet nem siet sehova. Nekem jutott az a hálás feladat hogy megértessem ezt a számsorok, táblázatok, grafikonok alá temetett népekkel :) Igazán komolytalan feladat, de legalább kiruccanhattam.
A körforgalomnál már eltakarították a tegnap reggeli vért: vagy lelőttek ott valakit, vagy felrobbantottak. Az utóbbi pár napban öt darab IED tette a dolgát a városban. Ajj de szép szó, emlékszik még rá valaki az iraki buliból? Na jó, elmondom mégegyszer, de utoljára. IED, vagyis Improvized Explosive Device, ami annyit tesz magyarul hogy sebtében, individualista módon az épp fellelhető anyagok felhasználásával összetákolt robbanó szerkentyű. Előszeretettel rejtik az út mentén található mindenféle alá, vagy be. Döglött állatok, várakozó járművek, roncsok, kőrakás mifene a legelterjedtebb, de láttunk már betonba öntött tüzérségi repeszgránátot is. Úgy tűnik itt semmibe nem fektetnek annyi energiát mint elpusztítani a másikat.
Ott van persze a másik oldal is. A hegyekből induló kis folydogáló ér, pár centi mély és nem sokkal szélesebb, de ez az életet jelenti azoknak a nomádoknak akik mellett letáborozott az egyik dózerünk. Fekete sátraik még a google earth-on is látszanak, ha valaki becopypasteli ezt a helyet és entert nyom:
34.836353° 62.064264°
oda viszi a program, fel sem kell emelnie a seggét a fotelből: kis fekete pontok. Az északabbra pár száz méterrel látható tábor már nem létezik, csak a megmaradt itató vájú (a kép jobb alsó sarkában - panellakóknak) jelzi hogy itt is éltek valamikor:
A kis fekete pontokból alacsony termetű, idős, hófehér szakállú fehér turbános bácsikák bújtak elő jöttünkre, idő és szárazság és az egyhangú étel aszalta arccal, pergamenszerű kézfogással, de a szemükben valami földöntúli békével kínáltak hellyel maguk mellett.
Miénk volt az egész vidék.
Elképzeltem milyen lenne ha egyszer európába hoznánk őket. Itt nincs fa, bokor, fű, csak valami sárgára száradt szúrós gazféle, ezen tengődnek a kecskék. Ahogy láttam, egyedül a búza terem meg itt, illetve nagyritkán egy-egy dinnyeföld. Nincs víz, hiába minden...
Az előóvatoskodó gyerekeknek odaadtam az egyetlen csokis muffinom, az öregúr akkurátosan kibontotta a zacskót, és igazságosan elosztotta.
Arra gondoltam, vajon Ő tudja-e milyen íze lehet a csokinak?
Visszaballagtam a dombtetőre, épp akkor futott be a fő csapat a másik táborhelyről:
A tolmács elkezdte az MRE-k kiosztását, láttam hogy sebesen pakolja a dobozokból a sorban állóknak: egy MRE és egy zacskó csokis süti, következő! Egy MRE, egy zacskó csokis süti, következő! Egy MRE... hé, szóltam oda neki, ugye tudod azt, hogy két menű is akad, amelyek disznóhusit tartalmaznak?
Mintha villám vágott volna bele.
Ettől kezdve elolvasta mindegyiket. :)
Aztán a szokásos fotózkodás, itt épp a három benetton grácia:
Majd megnéztük a másik dózert is, jó kis helyek vártak rá:
MizerábilisAztán elindultunk befelé. Közben láttam azért fákat is. Mint kiderült, ott fúrt vízkutak látják el a falut, az állam támogatásával még jóképű nyomós kutakat is kapott a nép.
Hallelujja:
Ez pedig:
... és egy zene:
