A Land Cruiser csak három hónapos, újszagú, vagy illatú... hm, inkább utóbbi. A napellenzőkről még nem szedték le a gyári fóliát. GPS, tracker, rádió, fegyvertartó beépítve.
Elindulunk, a biztonsági srác rádión tartja a kapcsolatot a másik ugyanígy berendezett Toyotával, abban lapul a nehézfegyverzet. Halkan informálja őket a jobbra-balra látható "gyanús" dolgokról. Kikanyarodunk Erbilből, irány majdnem kelet. Mellettem Oscar a venezuelai geodéta folyamatosan beszél, egyik témáról úgy vált a másikra hogy észre sem veszi az ember még akkor sem ha rá figyel. Én csak bólogatok -közben figyelem a garmint hogy épp merre járunk, mikor érjük el az első vonal tervezett helyét-, közben azért néha arra gondolok, hogy micsoda öregasszonny lehetne belőle:)
A folyó előtt belefutunk leendő lakhelyünk főutcájába. A városka neve, mintha csak a Vuk-ból lépett volna ki valamelyik szereplő: Kalak. Nem állunk meg, lekanyarodunk dél felé. A hídnál épp elkészült a hatalmas halat formázó szobor, vagy emlékmű, vagy mi a túró.... szimbólum, na! Biztosan ez a kisváros jelképe is, mi más lenne, hiszen Kurdisztán második legnagyobb folyójáról van szó, amely kissé délebbre szalad bele az első számúba, ami ugye -maradva meséskönyveknél- a Micimackóból léphetett volna elő: a Tigris.
Kissé visszaugrom az időben, és a város-hal asszociáció eszembe juttatja Kiskunmajsát: milyen baromi jól mutatna a főtéren egy hatalmas sündisznó** :))
A folyóval párhuzamosan haladunk majdnem dél felé (nem dél felé, hanem dél felé, bár az is igaz hogy dél felé is:)), a jobb oldalon öntözött földek, parcellák, sok zöld, bab vagy borsó, aztán gyümölcsfák, ajj! A műút másik oldalán kopár lankás dombok kísérnek bennünket egy ideig, de aztán kisímulnak azok is, itt nem lesz gond. Hanem a földek... pár négyzetméteres kis területek, a vibró után nem sok marad... bízunk abban hogy lesznek utak, vagy legalább ösvények.
Bekanyarodunk az első kavicsos úton, egy sor nehéz teherautó jön szembe hatalmas porfelhőket kavarva, súlyosan megrakva sóderral. A kapáló ember földje után a másik fő akadály ez lesz, az építő embert ellátó rengeteg kavicsfeldolgozó földje. Odatelepülnek a folyómeder mellé, mert tudják hogy a kanyarokban lapakolja a folyó a terhét. Itt egymást érik a bányák, viszont utak kígyóznak mindenfelé épp emiatt, kerülgetik a maguk vájta gödröket amelyekben összegyűlik a talajvíz és kis tavak pettyezik be a vidéket, és ez jó nekünk. Zötyögünk egy jó ideje, elérjük a folyót, cigiszünet.
Leballagtam a vízhez és hoppá, egy vörös szitakötő :)
Indulunk tovább, még mindig követve a folyót és belefutunk egy falucskába, ami ugyancsak egy rajzfilmből lépett ki: Szaffiya a neve :) Igazi kurd falu, gondozott, leaszfaltozott utcák, takaros házak, apró boltok, csend és nyugalom. Az egyik nyitott kapun át belátunk az udvarba, pickup áll ott, a kapu előtt szőnyegen, kurd népviseletben könyökölve fekszik két ember, intünk nekik, ők pedig visszaintenek, ahogy magunk mögött hagyjuk a helyet.
Még több kavicsbánya húzódik délen, de itt is találunk egy utat, épp az egyik vonalon, naccerű. Elkanyarodunk nyugat felé, hm, itt egy kis falu, arabok lakta és a biztonságink szerint egyszer innen hátbalőtték az egyik őrmesterüket. Bejelölöm a térképen pirossal, megy az aknamezők mellé majd a jelentésben. A srác szerint a másik két falu sem biztonságos, abban is arabok laknak. Francba, azt hittük eddig hogy a folyó túloldala lesz mizerábilis csak!
Ecsetelem a megoldást, egy sniper balról, egy jobbról, kb. 60 fokos szögben, aztán ha valami mozdul akkor... tetszik neki az ötlet.
Már a műúton haladunk ez délről visz be Erbilbe,persze először ellenőrző pont, ezzel a kocsival ez síma ügy, semmit nem kérdeznek csak intenek, mehetünk. Elhúzunk egy autószalon előtt, a biztonsági srác megjegyzi, ide egyszer el kell mennünk. Csuda kocsik állnak bent, még Szaddam valamelyik limuzinja is látható.
Este pedig: szusi! A wasabi istencsászárosat rúg a szájamban, a gyömbér rózsaszín ahogy szeretem, no és mennyei a hal, rák, meg a többi. Majd kifigyelem honnan hozzák, bár ma már nem gond itt akármilyen éttermet találni. Erbil rohamléptekkel fejlődik, emlegetik második Dubai-ként is. Bezony! :)
Ó és mégvalami, ezt leszállás előtt fotóztam, épp elrepültünk Amediya fölött, no akkor ott a terület alattunk, az a rész ahol a partizánok matatnak. A fotó szuvenyír Luinak :)
És még valami: jobbulást :)
Ja és mégegy:
múúúzika :)
**Ha valaki látta a város címerét, talán észrevette a sünit... nem véletlen került ám az oda! Egyszer éhinség idején rengeteg embert mentett meg. Hogyan, hogyan... hát sütve. Ja hogy most egy kecske látható a címeren?! Hm... hát ugye, az sem rossz :)
***
