2013. szeptember 21., szombat

Wonderful tonight

Tegnap péntek, az ugye hétvége itt, ebédidőben -miközben szorgosan böködtem a villámra a sárgarépauborkaparadicsomfokhagymaszársalátacsíkretek darabkákat, hozzá pedig valami istenien fűszerezett (szerintem a kentucky elbújdokolhat szégyenében) csirkemellet, felsőcombot-, azt hittem óvoda udvaron ricsajoznak a kiskölkök. Mint kicsivel később kiderült, a nagymise zaja keveredett a légkondi zúgásába és amikor kiléptünk a fényre, akkor láttuk is a rengeteg autót a mecset parkolójában.

Este pedig pontosan 6 óra 10 perckor csendül fel az Allah'u akbar, szépen szóló, elnyújtott bariton hangon, onnan, a búzatarlón túlról:



Így aztán vacsora után (feltéve hogy 9 perc alatt végez az ember szépséges, vagy nem annyira szépséges gyereke), ha kiállunk a kapuba akkor szépen hallhatjuk az alkonyodó ég alatt, igaz érteni csak a bevezetőt értem -la illah il el Allah, Mohammed raszul Allah-, mert '92 óta rengeteget hallottam rádióban, élőben, hangszórókon keresztül. Csodálkoznak is az arabul értő, vagy a Koránt ismerő népek, amikor szépen elpapagájolom, ha épp úgy adja a helyzet.
Mivel ma semmi dolgunk (jah, kivéve az eddig tologatott elmaradások himaláját verő halmának talajközelre történő gyalulása, legalábbis elviekben), tegnap este sokáig fenn volt a nép.
Mindenki ügyezett, vagy a családdal, vagy a jútubbal, vagy filmet nézett, vagy tankokat lőtt ki (már ha a ping 200ms alatt volt ugye és nem 6-800, mert akkor csak túrt bele a világba mint a vak vakond, míg vízbe nem szaladt).

Egyszóval, törpölt mindenki nagybuzgón,
amikor...
váratlanul...
hirtelen...
a semmiből...
egyszerre megjelent Stefan mint valami égből alászállt, de enyhén borostás angyal, körberepülte az irodát és mindenki elé lerakott
egy jéghideg...
fél literes...
zöldtüneményes...
dobozos...
Carlsberget...
azám!

Tikkadt szöcskenyájak legelésző hadát képzeljük el, forróság, kiégett kopár szik sarja ameddig a szem ellát és akkor megjelenik ez... fenomennyeinális volt!

Aztán egy lassú, lélekhanghegedűn játszott, hosszú és szerelemhangos beszélgetés (gyönyörű), majd egy halk, az éjszakában úszó dallam zárta a napot.
Szerelmesen...
mint
min
dig
.