Bolero

Pár hónapja megejtették a kötelező HIV tesztet és azután megkaptam a rezindens kártyám, nem kell már vízum, jöhetek-mehetek Isten hírével (egyelőre semmi hír tőle, de ki tudja, hátha...).
Ma pedig drogtesztre lettem önként kijelölve, jelentem negatív az eredmény (legalábbis a gyorscsíkok azt mutatták, a labor később jön majd).
Persze hogy az, hiszen nem olvasok otthoni híreket (na jó, szőr mentén azért, de mielőtt elszállna az agyam, abbahagyom). Tuti telenyomnám magam minden szarral attól az eszement tombolástól ami otthon megy...
No, erről ennyi elég is, azt hiszem. Illetve még valami: már csak a terhességi teszt hiányzik és komplett vagyok :)

Egy bögre forró csoki hamár Aklü úgy írt róla, és mivel a net szokás szerint vacakol, ma este mozi.


Zenével :)

Aludni úgysem lehet

Gondoltam, ideje a blog címéről is írni. Nem más az, mint az egyik nagyonkedvenc könyvem, amely így kezdődik:


Akkor délután még nem sejtettem, hogy a föld néhány kurta napon belül újabb sírgödörré válik. Kár, hogy nem kaphattam el a golyót a levegőben, nem tehettem vissza a .22-es puska csövébe, kár, hogy nem pöröghetett vissza a csőben a töltényűrbe, nem bújhatott vissza a hüvelyébe, mintha sose lőtték volna ki, sőt be se töltötték volna a puskába.
Bárcsak visszakerült volna az a töltény a dobozba a többi negyvenkilenc öccse meg húga mellé, a doboz meg a fegyverkereskedés polcára, bárcsak elballagtam volna az előtt a bolt előtt azon az esős februári délután, bárcsak sose mentem volna be.
De jó lenne, ha golyók helyett hamburgerre fájt volna a fogam. A fegyverkereskedés mellett volt egy étterem. Kiváló hamburgereket árultak, de én nem voltam éhes.
Most már egész életemben erre a hamburgerre fogok gondolni. Ott ülök a pultnál, kezemben a hamburger, és könnyek fognak csurogni az arcomon. A pincérnő elfordítja a fejét, mert nem szeret síró gyerekeket látni, akik hamburgert esznek, és különben sem akar zavarba hozni.
Én vagyok az egyetlen vendég az egész étteremben.
A pincérnőnek már csak ez hiányzott.
Van neki gondja bőven.
A fiúja faképnél hagyta a múlt héten egy vörös hajú chicagói lány miatt. Ez már másodszor történt meg vele az idén. Elhinni is alig akarja. Ez nem lehet véletlen. Hány vörös hajú lány van Chicagóban?
Fog egy rongyot, és letöröl egy képzeletbeli foltot a pult túlsó végén, valamit, amit képzeletben kilöttyintettek. Én meg folytatom ezt a történetet:

Hogy el ne fújja mind a szél
Por... amerikai... por

Ez pedig: zene

Ma este

A zenéhez megy a szöveg.
Vagy fordítva?



Valamikor 2007-ben történt, Algéria, Szahara.

Délután egy óra óta homokvihar tombol.
Mi 12 után 10 perccel értünk be, gyönyörű napsütésben vakító kék ég alatt. Harcoltunk egy háromnegyed órás defekttel, két emelő, három kocsi, lapátok, deszkák, jackplate-ek, bevetettünk mindent ami csak akadt. Közben kétszer leszaladt a Land Cruiser az emelőkről, bummbele a homokba, de végül egy csavar hiányával begurultunk a táborba, ahol Mr. Beef Wellington fogadott minket az ebédlőben.

Mindenki beért szerencsésen, aztán az irodai forgófotelben (vagy ban) fekve, (láb az asztalon keresztbevetve, elvégre ez egy amerikai csoport) hallgattuk Joernnel (aki finn amerikai vezető geofizikus, és nálam rekedt 1 órakkor, mert átjött egyeztetni a kihelyezett pontokat) a szél hangjait, billegtünk a konténerrel együtt. Aztán valahogy bebugyolálta magát egy arab fejvédőnek kinevezett méter széles zöld vászon csíkkal, amivel a plottert védem úgy ahogy a por ellen, és eltántorgott az örvénylő kavargásban nyugati irányban, én pedig végighallgattam négy Led Zeppelin CD-t.
(Mellesleg eredeti funkcióját tekintve az a zöld vászon egy arab fejfedő volt, melynek célja az arc, fej, nyak por elleni védelme :))

A hat órai meetingre átküzdöttem magam a 15 méteren a főnöki trélerbe, és wáóó, megérkeztek Mars és Raider (vagy az mostmár Twix?) urak, aztán sörről is rebegtek a fiúk, de ma nem lesz kiülés a bárba, pedig Montananak szülinapja van, és megígértem, hogy kitekerjük a Chivas nyakát. Azt még az egyik arab srácnak hoztam, aki a Ramadan végét szerette volna méltóképpen (hehe, na igen) megünnepelni, de közben meghalt az édesapja, szóval így ránk maradt...

Mostanra már kezdett kényelmetlenné válni a hajamban a több napos gipszpor melyet a homok alól kavar elő a szél, de az előbb sikerült eljutnom a fürdőbe (25-30 méter). Jó szokásomhoz híven a konténerek mögötti homályban osontam, és hát basszus a papucs nem a legjobb ilyenkor a szél emelte homokbuckákon, de sebaj jó ninja nem taknyol el csak azért, mert sötét van :)
Persze a szél is alábbhagyott vagy 20 perce, még fúj, de már nem emelgeti a képembe a homokot, csak olyan térd magasságban dolgozgat.
Egyébként a tábor csodás olyan estéken, amikor nincs vihar:

Most pedig frissen mosott haj illata (eh, sampon illata) tölti be a helyet és Fleetwood Mac szól és Axe deo illat és a béjb énekli azon a bársonyos hangján és fekete CK illata, hogy
Oh, Thunder only happens when its raining
Players only love you when theyre playing
Say... women... they will come and they will go
When the rain washes you clean... youll know
Holnap kimegyünk újra a flycamp tervezett területén kijelölni a lakókocsik, konyha, generátorok, orvosi tréler, üzemanyag, víz, meg az ördög tudja még micsodának a helyét, hogy pár nap múlva amikor költözik a fél tábor, akkor a vontatók rögtön mindent a megfelelő pozicióba tudjanak húzni.
Hát...., time to bed.
Ez meg hadd szóljon....
Dreams of loneliness...
Like a heartbeat... drives you mad...
In the stillness of remembering what you had...
And what you lost...
And what you had...



Átváltott Foreignerre, I wanna know what love is, hát akkor erre alszunk el...
And what you lost...

Wonderful tonight

Tegnap péntek, az ugye hétvége itt, ebédidőben -miközben szorgosan böködtem a villámra a sárgarépauborkaparadicsomfokhagymaszársalátacsíkretek darabkákat, hozzá pedig valami istenien fűszerezett (szerintem a kentucky elbújdokolhat szégyenében) csirkemellet, felsőcombot-, azt hittem óvoda udvaron ricsajoznak a kiskölkök. Mint kicsivel később kiderült, a nagymise zaja keveredett a légkondi zúgásába és amikor kiléptünk a fényre, akkor láttuk is a rengeteg autót a mecset parkolójában.

Este pedig pontosan 6 óra 10 perckor csendül fel az Allah'u akbar, szépen szóló, elnyújtott bariton hangon, onnan, a búzatarlón túlról:

Így aztán vacsora után (feltéve hogy 9 perc alatt végez az ember szépséges, vagy nem annyira szépséges gyereke), ha kiállunk a kapuba akkor szépen hallhatjuk az alkonyodó ég alatt, igaz érteni csak a bevezetőt értem -la illah il el Allah, Mohammed raszul Allah-, mert '92 óta rengeteget hallottam rádióban, élőben, hangszórókon keresztül. Csodálkoznak is az arabul értő, vagy a Koránt ismerő népek, amikor szépen elpapagájolom, ha épp úgy adja a helyzet.
Mivel ma semmi dolgunk (jah, kivéve az eddig tologatott elmaradások himaláját verő halmának talajközelre történő gyalulása, legalábbis elviekben), tegnap este sokáig fenn volt a nép.
Mindenki ügyezett, vagy a családdal, vagy a jútubbal, vagy filmet nézett, vagy tankokat lőtt ki (már ha a ping 200ms alatt volt ugye és nem 6-800, mert akkor csak túrt bele a világba mint a vak vakond, míg vízbe nem szaladt).

Egyszóval, törpölt mindenki nagybuzgón,
amikor...
váratlanul...
hirtelen...
a semmiből...
egyszerre megjelent Stefan mint valami égből alászállt, de enyhén borostás angyal, körberepülte az irodát és mindenki elé lerakott
egy jéghideg...
fél literes...
zöldtüneményes...
dobozos...
Carlsberget...
azám!

Tikkadt szöcskenyájak legelésző hadát képzeljük el, forróság, kiégett kopár szik sarja ameddig a szem ellát és akkor megjelenik ez... fenomennyeinális volt!

Aztán egy lassú, lélekhanghegedűn játszott, hosszú és szerelemhangos beszélgetés (gyönyörű), majd egy halk, az éjszakában úszó dallam zárta a napot.
Szerelmesen...
mint
min
dig
.

Whiskey in the jar

Amikor az emberről este 11 után vékony patakokban ömlik a víz, persze nem vesz tudomást róla, hiszen nyújtott lábbal hever a műanyag kerti székben, a majdnem telihold világítja meg az asztalra állított Chivas Regal palackot, a pohárban a sárgás holdfénnyel keveredett sárgás ital oldja épp a jégkockákat, és amikor eléri majd a tökéletes hőmérsékletet, akkor csűűűűsz, Blago, Stephan és Oscar összecsendíti a sajátját az enyémmel.
Mert erre koccintani kell:

Hogy mi ez? Ez egy kinyomtatott felvétel egy a vibráláskor keletkezett rezgéshullámokról, visszaverődésekről. Látszik kis zaj rajta (pár kilóméterre kavicsbánya üzemel) de az nem számít, egy a lényeg, a geofizikusok szerint jó az anyag.
Szerintem is, bár tuti nem egyre gondolunk most épp, miközben a poharam a hold felé emelem :)



És naná hogy ez szól: Whiskey in the Jar

(Esetleg aki nem komálja a metált, annak legyen itt így e :)

Zene

Mióta beköltöztünk a villába, szinte folyamatosan ez a műsor:
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
(Pssszt... a szünetmentesek beszélgetnek egymásal)
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
.....
Aztán beindul a légkondi jobbra fönt, a szünetmentesek pedig elhallgatnak, visszajött az áram. Kb. 5-7 perc múlva kezdődik minden előről:
Csend, elhallgat a légkondi, majd felélednek a szünetmentesek:
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
.....
Ezért aztán a légkondi nem tudja rendesen lehűteni az irodát, többnyire ülünk itt mint görögdinnye az édes levében.
Bezzeg a szobában, ott 16 fokon nyomja a képembe a hideget (elem kellene a távirányítóba), ez a kettő aztán tornáztatja az immunrendszert rendesen.


Na most vagy énekeljük azt hogy Kurdisztán, Kurdisztán te csodás!... vagy fransziázzunk :)

Vicces :)

Mint kiderült a falu nem ezer dollárt követelt, hanem százezret akartak azért hogy 1-2 napig a vályogputrik között kanyarogjon egy durván 2cm átmérőjű és semmire nem veszélyes kábel, valamint ott csücsüljenek a gyereköklömnyi, talajba szúrt geofonok.
- Különben oda aztán be nem megyünk! - vette elő viharvert puskáját a szakállas öreg.
- Jóvan papa, csak nyugalom me' ráejti a lábára azt a darab vasat oszt leesik a köröm a nagylábujjárú, heee!

Nohátakkor, vonal vége levágva, a falutól 200m-re kezdünk oszt jónapot! Mellesleg ennek örülök, mert nem volt egyszerű kitűzni a vibró pontokat és neccessé volt a kimaradó (nem vibrálható) pontok száma, geofizikusügyileg.
Végre valahára eldördül ma az első lövés ami jelen esetben nem durranást jelent (a lövés a régi időkből maradt fenn, amikor még robbanóanyaggal keltették a rezgéseket). A vibrók egymás mögött állnak és teljesen egy ütemre püfölik a talajt 10 másodpercen át, négyszer. Minden egyes vibrálás (Mózes meg nem írt könyvében sweep-ként emlegeti) 8HZ-ről indul és felfut 72Hz-re, majd előre gurulnak 50 métert miután végeztek egy ponton, és ott is leengedik a lapot, vibrálás, szünet, vibrálás, szünet, namégkétszer, lap fel, gurulás... Ezen ügyködnek egész nap, dombra fel, völgybe le, ahol lehet nyílegyenesen ahogy a brigádjaim, - A FIÚK- kitűzték a pontokat. Este aztán a pénztárgép csenget nekünk, azt mondja ding-ding és leperkál... öö... ööö... xxxxx dollárt*.

Geofizikusok... mi most Stefant kaptuk aki svájci, és naná hogy van hóbortja. Az íróasztala (egyben irodája melyet a hátsó kijárathoz vezető folyosón rendezett be) mellett ott gubbaszt egy szerencsehozó cica. Mindene megvan ahhoz hogy szerencsehozó legyen, vékony piros nyakörv aranymedállal, és valami kínai írást tart a hasa előtt. A szőre is arany színű, mint minden rendes szerencsohozó macseknak, gondolom én.

Nem csak ücsörög és bámulja a világot nagy bölcsen, de a bal mancsával folyamatosan integet is :)

Hogy miként hoz szerencsét, ne firtassuk... épp elég hogy nem alulról lengeti a karját, feltartott középső ujjal. :)

És most..... egy klassssszikus, hehe :)




Oh, még valami... köszönöm Gareth a kávét amit az imént kutyultál! :)


*Az első x az 4-gyel helyettesítendő, a többi nem fontos.

As expected...

Great! Akarom mondani, fasza. Tegnap megkaptuk az első fenyegetést, ha arra járunk esetleg, a falu vezetése nem garantálja azt, hogy nem lőnek ránk. Este Gee-nek megemlítettem, mi lenne ha éjszaka meglátogatnánk őket? Vagy pár sniper odatelepülne a környező dombokra? Esetleg ha kaphatnék egy 120-as aknavetőt... Egyetértett.
Így aztán ma hajnaltól a délnyugati rész no-no zóna lett big time, esmét megerősítve a szabályt, miszerint az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek. Valamint a dominó elv: borult a napi terv a geodéta brigádoknál, a line clearance brigádnál (dózer, ami a vibróknak utat gyárt a sivatagban) a scouting csapatnál (ők derítik fel a bonyás részeket ahol esetleg módosítani kell a vonalat ok miatt) és ezzel együtt az aknakutatóknál is. A barátinak mondott faluból kihúzták a már telepített kábeleket és geofonokat, de mint kiderült ezer dodóért boldogan hagyják hogy azt csináljunk amit akarunk. Kedves népek :)
A fentiek miatt korán kelés, átszervezés, új file generálás, feltöltés, mifene ejtődött meg, mire eljutottam az ebéd... ööö most reggelizőbe, addigra a kenyér elfogyódott valahogy, így a két tükörtojás mellé Kiri sajtot csipegettem. Nem volt ugyanaz, mint friss bagettel.

Hab a tortán hogy 21-én választások lesznek itt, repülőtér zárva 24 órán át, utak blokkolva úgyszintén (21-22-én), na mondom, ezek megszervezik :) Szerencsére közelben a folyó, kiülünk majd a 39 fokban, szívjuk magunkba a napot mint gyík a farakáson, aztán lehet horgászni is, vagy hozatunk pizzát meg sört, ilyesmi (persze ez is csak terv ám :))


Most pedig: lazújjunk!

Föltámadott az ember

Vagy visszatért, vagy reinkarnálódott, vagy mifene az a reggeli kóválygófejes ...-ra/re* ébredés, melynek során a valóságnak hitt tárgyak, fények, madarak, legyek és emberek újra körülveszik. Szemeket most már nyitva tartani próbálva elszínuszgörbézik az ebédlőbe valahogy, lekűzdve az útjába kerülő akadályokat úgymint ajtó, forduló jobbra, nappali/iroda (g'móning Tim, móning Liam, int az íróasztalok felé), ajtó, (mnng Gareth, int jobbra az íróasztal mögé), forduló jobbra, ajtó, és hirtelen: BAAANNNNGGG!!!!
Mellbeveri a napfény amely így hajnali 8-kor már istenes bemutatót tart abból, hogy miként pörköli egy szem csillagunk a hidrogént héliummá (még 15 trillió évig ragyog, ha a tömegéből nyert energiát vesszük figyelembe, persze az üzemanyag ennek a 0.0007-szereséig elég, ami ugye durván csak 10 billió év).
Na mindegy, egyrészt az sem holnap lesz, aztán meg ugye a héliumot is el lehet égetni valami nehezebbé... majd megoldja.
Forduló 45 fok balra, 7 lépés* a sátor sarka, 45 fok balra, 5 lépés a bejárat, forduló 72.45789 fokon jobbra, 5 lépés és már ott is áll a naaagy vízmelegítő előtt az énem, zöld lámpa on, okiedokie hunkyandfuckindorie, váltok angolosra.
Bögre ugye már a kézben, benne a Gourment Café Mocha, eddig jó. A csap alá tartom, megnyitom, csorog a víz. Balra az asztaloknál egy helyi legény ücsörög, aztán feláll és épp amikor végzek és megfordulok, odalép hozzám:
- No hot water.

Lepillantok a kanalamhoz, amellyel lassan kavargatom az instant cuccot és tényleg... az oldódási folyamat szemlátomást sztrájkol.
- Thank you my friend - mondom kedvesen. De a bánatos beteg hőscicnér bajúszáé' nem szóltál előbb, gondolom kedvesen.
No akkor... hogy is legyen... okés -váltok south parkos tanárosra- és dobok bele két jégkockát: jegeskávé!

Már eléggé magamhoz tértem ahhoz, hogy az ajtóból 63 fokos bal fordulóval elsétáljak a kapuig (8 lépés), ahol Blago a horvát nagymaci szívja a Marlbóróját, merugye a villa területén nyista szmóking ám!
Vázolom neki a tényállást, vagyishogy még mennyi ideig lesz fényesség az égen és elmagyarázom neki azt is, hogy miként készült a jeges kávé - miközben a kanalammal leemelem a keveréstől sűrű, felhabosodott részt a tetejéről.
Vigyorog és a kezéből előtűnik egy kis műanyag pohár, hehe, Stefan már szólt, hogy nincs melegvíz, mert épp most töltötték fel a szamovárt, így ő is jeges kávézik a cigi mellé. Csukott szemmel nézzük a napot, ez most a közös nevező.
Vagy a kávé :)
Vagy a zene! :)



* ide mindenki behelyettesíti a saját valóságképét, mert azt mégsem írhatom hogy realitásra ébredünk ;)
** a lépések papucsban, slattyogósan számolandók



Heppiend nincs?! De van!!!
Az imént helyezett elém Blago egy adag szeletelt istenimennyeieszméletlenfinom és csípős horvát paprikás kolbászt. Jahaaaj, azt senki nem tudja elképzelni hogy milyen az, amikor lassan egy hónapja már hogy nem érez az ember jóféle kis füstölt ízt (na jó, talán a vegák, de ők meg a másik oldalt nem tudják elképzelni ugye), ízibe szaladtam fini paradicsomért, kurd lepénykenyérért éééééééééééééééééééés: reggeli. Aztán mivel most már lassan 10 óra lesz, ideje van a mun.... a szórakozásnak :)

Olajfák tövén

Méghogy otthon balfácánkodik az építőipar!
Hah, az elégedetleneknek üzenem, hogy látogassanak el egy arab házba, szépséges lesz, csodálatosságos -sőt csodálatosságosságos lesz- néhány meglepetéssel.
A miénk is gyönyörűségesnek indul, aranytapétás falak, alattuk hűvös eleganciával márvány mindenütt, imádok mezítláb mászkálni a hűvös kövön.
Aztán millió fény, különböző méretű és alakú világító szerkentyűkből, abban a nappalinak készült teremben például, amely most irodaként funkcionál: virágmintás csillárizé hat darab, emellett energiatakarékos falikarok, ebből kettő-kettő dupla néz farkasszemet egymással. No és hogy beleköpjön valami a levesbe, hogy legyen valami fejvakarásra késztető szocreál őrület is, az ajtók felett snassz másfélméteres neoncsövek, se burkolat, se ciráda, pfff.
Persze az első dolog amit meg KELL tanulni, ha arab országokba megy az ember: mindig... vagyis... ööö... soha de SOHA ne tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy: miért.
Mármint hogy ez, vagy az miért van így, vagy úgy... Soha!
És akkor nyugodt életed lesz, szakállad hosszúra nő majd, (egy szakállas nő azért nem olyan üdítő látvány, ebből őket inkább hagyjuk ki), tevéid szaporodnak (ez már nőkre is vonatkozik!), vízkútjaid sosem száradnak ki (meg ez is) és mindig lesz édes datoja (vagy datolya? imádom az ősi magyar szavakat) amit az arcodba tömhetsz (egyes helyeken: tömhetel, vagy mi :))

És most érkeztünk el a csúcshoz, ami jelen esetben a budi.
Ha valaki azt gondolja hogy áh, ez nem fontos, ugyanmár meg minek ezzel foglalkozni, annak kívánok párnapos szorulást, vagy öt perces hasmenést. Majd akkor megtudja azt, hogy hol lakik az úristen!
Na jó, nem épp ott... ez csak valamiféle mondás vagy mi:))
Szóval, ha most összeszámolom a szobák és nappalik számát, akkor kijön összesen tíz.
Csapjuk hozzá a balkonon (ugye az a neve a nagyerkélynek?) felállított két darab négy személyes sátrunkat (oké, ez szükségmegoldás), ebből kijön az, hogy 34-en lakjuk a putrit.
Erre van 1, azaz 1 darab akkora budi, hogy tolatva kell bemenni, ha le is szeretnénk ülni.
Még ez sem lenne baj, mert Londonban is akkora volt kb. egyszer a feredős szoba, napi 100 fontért a motelban, de az ugye London. Kultúrvidék.
A baj jelen esetben az, hogy a budi nem működik, illetve nem megfelelően: ha nyitva hagyjuk a tartályt feltöltő csapot, akkor úszik minden. Ha elzárjuk, akkor ott kell kotlani amíg megtelik, aztán lehúzni, és megint elzárni. Ez az egyetlen módszer vált be eddig, pedig nagybajuszú mesteremberünk naponta ott tüsténkedik, hogy megoldja a dolgot, de minden hiába. Ő nem tudja, hogy természet ősanyánk a rejtett hibák oldalán áll. Más szóval: természet ősanyánk egy ócska kurva és ott tesz keresztbe, ahol a legjobban fáj.

Persze számomra a csúcsot még mindig az egyik bérelt lakás jelenti, amelyben pár hétig laktunk, Tunisz valamelyik peremkerületében.
Ott csak akkor jött melegvíz a tusolóból, ha közben folyattuk a hideget a mosdókagylóba... erre kössön valaki csomót!

Oh, hab a tortán, hogy egy "fürdőszobának" kell ellátnia a népeket (így aztán én délután kettő és három között szoktam ott toporogni). Ahogy az ősi mondás tartja: evvan, ezt kő szeretnyi :)
Hozzáteszem: az sem a villában található, hanem az udvaron egy külön kis épületben.
Ezért aztán nem meglepő, hogy amikor a sors úgy hozza, akkor mindenféle tiltás ellenére kinyitom a hátsó falon a vasajtót úgy, hogy nem viszek magammal puskás embert és golyóállót se terítek a vállamra. Aztán egyszerűen elballagok a 15 méterre kezdődő olajfa ültetvényig, és ott naaagy megkönnyebbülések között megöntözöm az egyik kedvencem tövét.



Zeneeeeeeeeee

Brit tudósok

Itt lakom látod...

A tetőn még látszik a négy Leica antenna, a tegnap esti -újabb- kalibráció után maradtak ott, alattuk az internet mikrohullámú antennája, mellette a két sátor a balkonon. Brit tudósok szerint így lehet növelni egy adott épületben elhelyezhető emberek számát. Lent az ebédlő -majdani, tegyük hozzá- ajtaját épp Gareth a hegymászóból avanzsált QHSE főnök csukja, jobbra pedig egy tag az éjjeli bátorok közül, most épp nappali szolgálatban. Csak remélni tudom hogy a kalasnyikovja nem löki hanyatt -ha neadj' a marxista isten- lőni kék.
Mint látható, egy kavicsdomb emelkedik fölöttünk, onnan már a sivatag jön, illetve pár olajfából álló kis ültetvény bújik meg az épület mögött.

Luxus: Konyha 3 michelin csillaggal (igaz hogy én rajzoltam és ragasztottam ki a falra :)), kávéfőző, Tim Horton kávéval, bár Oscar elővarázsolt tegnap a bőröndjéből egy csomag venezuelai cuccost, isssteni illata vót nekijje. Mármint a kávénak. Aztán, van hideg meleg folyóvíz, légkondi, ventillátor, az a nagy zöld vacak a bal szélen pedig saját generátorunk, villany legyen akkor is ha nincs. Ééééééés mindezeken túl a legfontosabb: internet!
Ó, és nem horkol senki... bár ez még csak az első éjszaka megfigyelésein alapuló -ámde brit tudósok által is igazolt- eredmény, messzemenő következtetést azért mégsem érdemes levonni ebből.

Kényelem: négyen települtünk egy szobába, a többi hat személyes, igazi Das Boot élmény, turista irodák így hirdetnék tuti. A miénk háló lehetett (illetve lehet, mert ebben nem lakott senki előttünk, minden új szagú), mert padlótól a menyezetig ér a beépített szekrény ami a teljes hátsó falat elfoglalja, fél szobányi tükör a tolóajtó, bent pedig fények világítanak a vállfa tartón, pöpec. A belépés utáni meghökkent kérdésre, hogy hát ez meg mi a wattafak két válasz érkezett, Basil szerint tükör, Oscar pedig -úgy tűnik ez a nyitottabb világkép hatása- arra szavazott hogy nyilván ez előtt élvezetesebb a svédtorna, mert van olyan nő, aki szereti így... Utóbbit fogadtam el, bár azért a brit tudósok véleményére erősen számítok ezügyben is.


És friss hír a városunkból, ahova lehet hogy hamarosan... igaz, az elmúlt évben sem volt akkora nyugi azért itt...





Zene!

Megjöttünk :)

Reggeli TRX:

Aztán még egy utolsó email, majd a laptop repül a hátizsákba, rohanás le a lépcsőn, fék a konyhában, kávé a kézbe, már nyitja Dez a kocsiajtót, ahaaa, a leglényegesebb, jegyzi meg és nyújtja a biztonsági övet, egyik kezemben a bögrét egyensúlyozom, másikkal bekattintom a csatot, miközben hátra rakja a zsákom, készen vagyunk, indulunk. Az EFES üzlet előtt kanyarodunk a főútra, hat vagy nyolc sávos, egyenesen dél felé tart (nem dél felé, hanem dél felé:)). A kávé elfogy, nyelvemre csepegtetem a maradékot, aztán megy a válltáskámba a mekis bögre, ezt még otthonról hoztam :). Elhúzunk a reptér mellett, sóvárogva nézem a távolban a beszállás épületét, a tornyot. Egy pillanatra lehunyom a szemem és látom azt, amikor majd Ferihegyen kilépek (Liszt? Túrót!!!) az előcsarnokba és... hajj, de addig még...
Gurulunk a tömeggel tovább, balról egy meggypiros X6-os marad el, szőkésbarna nő vezeti, eszembe jut a régi vicc, mi az, ha a szőke nő barnára festi a haját? Mesterséges intelligencia, háhá. Jobbról elhagyunk egy szép, míves mecsetet, az ablak tükröződik picit:

A következő nagy körforgalomnál nyugatra fordulunk, Khabat és Mosul a táblán. Bedugom a telefon fülesét és felnyomom a zenét, lehunyom a szemem, magamba merülök mint egy katona... A döccenőkből tudom hogy most kelünk át a csekpointon, nem nyitom ki a szemem, minek, úgy sem látnák a napszemüveg mögött és velünk semmi gondjuk. Csak akkor emelem fel a fejem amikor már Kalak délelőtti zsúfolt utcáin gurulunk. Ideje ébredezni.
Lekanyarodunk jobbra, majd befordulunk a két bérelt villához, a város szélén a nyúllal szemben, "itt lakom látod, ez az a hely...", hopsz, nem sátor... bár sátor áll az udvarban a betonfalon belül, az lesz az ebédlő amint elkészül, egy másik a két épület között, abban lakni fognak, és az első emeleti nagy teraszon is áll két négyszemélyes. Olyan... futurisztikus az egész, mint valami Noé építette űrhajó amelyik épp elhagyni készül a Földet.
Bepakolunk az irodába, harcolunk a légkondival, elindul a nap, és mire észbekapunk már esteledik. A biztonságiak készülnek az éjszakára, kipakolóvásárnak nézné az ember a placcra kirakott cuccost, eztetetet vigye jóember, ennek jó fogása van itten e!

Közben elkészül a vacsi, még nincs hova leülni, így az irodában zöttyenünk le, mindenki a laptopja mellett csikkenezik :)

***

Most pedig most van, valamint ideje egy zenének ;)



*** A képen balról jobbra, majd fel és jobbról balra, majd fel és balról jobbra, csak az értés miatt:
- kajcsi csirkemell és csirkemell szárnnyal (nem szárnyal, és nem is a szárny nyal), hozzá kis gilisztaöllő veszetterős csili, meg a cullangok, mellette a kacorbicska, merugye a férfi olyan kés nélkül, mint a hal esernyő nélkül. Ja és csipegetünk, kézzel, indiaiasan, ahogy illik!
- MRE kanalának zacsija, a kanállal még délben pusztítottam el egy csirke-pasta raguszerűséget, hogy hogyan került ide, meg nem mondom, mellette 4 darab CF kártya, az imént hozták a srácok, a mai Leica kalibrálás mérési file-jai találhatók rajtuk, balra egérke, a jó öreg Logitech M705.
- Citizen, jó késői vacsi... lassú volt a tűz :), jobbra egy Trimble TSC3 kontroller, sír, nevet, fáramászik és olyan szép búgó hangon mondja hogy ábbszövéijsön sztóóóód, egyszer tuti fölveszem.
- napszemcsi, mindenes tok még Afganisztánból, sok zseb, hasznos (most találtam benne 20 angol fontot meg 25 us dollárot, mondom hogy hasznos :)) éééés a mekis bögre, amelynek bárki által történő elmosása szigorú tökönrúgást von maga után! Ebben nem ismerek tréfát :) -

Hogy el ne fújja mind...

Holnap elköltözünk Erbilből, pakolunk ki a táborba, hát jöjjön egy kis romantika, melantika, lássuk mi történt az elmúlt évek során, körülbelül ezen a napon:

2012, Afganisztán

2011, Marokkó

2010, Kurdisztán

2009, Algéria

2008, Pakisztán

2007, Anglia

No és most, a szokásos... zene :)

Hogy is mondjam...

Sponge Bob...
SpongeBob vigyorog, SpongeBob pucsít, SpongeBob fut, SpongeBob hülye szemüveges képet vág, SpongeBob...
A baj csak az, hogy mindezt budipapíron teszi. Nem tudom ki volt az a beteg állat akinek ez eszébe jutott. Aztán amikor visszanézek, akkor azt látom hogy hol bajsza van, hol szakálla, hol csak maszatos az arca... hát elmennek a mélabús francba! :)

Jó hogy ez a legnagyobb problémánk itt és most, bááááár, olvasom hogy valamiféle nemrég lezuhant meteorban szerves molekulákat találtak, és hogy az őslevesbe dobva mindenféle cucc előmászott... akarnám mondani hogy ne tegyék, de most már késő...


Hát akkor... zene!

És eljöve a hetedik nap...

És túrót pihenénk meg, sőt, végre tegnap éjszaka valamivel éjfél előtt sikerült elérni azt, hogy az R7-es GNSS/HP módban kapcsolódik a korrekciós jelet sugárzó műholdhoz, ami az IOR névre hallgat a keresztségben. Hosszú volt az út és már elkezdtük a Leica-t használni, mivel hamarosan nyakunkon a kábeles nép, a vibrós nép, és még sehol nem álltunk.
Így aztán ma teszt egy ismert ponton:

Aztán jött az inicializálás, a két zsák már útra készen csipeget, egyre közelebb kerülve a 10 centi alatti pontossághoz:

És az ebéd... jahaj, a Taza étteremben az útszélen, túlexponálva kissé, vagy hogy :)

Vegyes nyársak, jaj volt ott máj, nyami, aztán csirkemell, nyaminyami, no és birge, finomnyaminyami, valamint borjú kebab, húaztaztánnyaminyami! A sokféle saláta és mifene rá sem fér a képre, hanem van ezeknek egyféle előételként tálalt, de szerintem deszertjük, ami isssssteni! Almát szeletelnek le, egész apró kockákra vágják, megforgatják valamiféle édesbűbájos fűszerekben, és keményre vert, kókuszos tejszínhabba kell mártogatni. Bele. Hát az valami fölséges!!! (No majd elkérem a receptet, mert a Hassi Messaoud-London járaton rendszeresen felszolgált apple crisp annyira magával ragadott, hogy kénytelen voltam otthon elkészíteni (régebben a TGIF-ben is szerepelt az étlapon, jó tányérnyi forró almaságosság, szépséges vanilia fagylalttal a közepén, de jóideje nincs, hogy cseszné meg őket a vörös seggű ördög!).
A recept annyira egyszerű, hogy le sem írom, még az ilyen antikonyhatündér mint én is símán összehozza (persze nem árt ha egy igazi konyhatündér is ott csicsereg a közelben, na az nagyon nem árt! :))
Aztán indult a csipet-csapat befelé, de még megálltunk az egyik kis falunál diskurálni a népekkel:

A kocsiban diszkréten lapul a két kendő alatt egy-egy AK-47, csak a béke és boldogság kedvéért:

Elhúztunk a falu temetője mellett. Itt mindenütt sok a sír, nagyon sokan nem természetes halállal haltak, szinte minden ismerősünk családjában van olyan, akit Szaddam idején a módszeres etnikai tisztogatás -micsoda körbeírása ez a dolgoknak- során öltek meg...

Elsőre kissé ripacsosnak tűnik talán, de nem az... át kell állni erre a világra, és meglátni az okokat, és akkor, csakis akkor választ kapunk a miértekre...

No és bent mi fogadott minket? Na mi?! Hát egy baziúj bbq apparát! Firnyákos fajta, cserépből készült, benne már ott izzott a faszén, épp a csikken készülődött nagyban, a sirloin steak szeletek már az alufólia alatt lapultak a sült krumplikarikák, sült paradicsom, gomba és citrom mellett. Na ehhez nem kell több szó, csak pár fotó, hehe, melyhez hasonló jókat kívánok - hogy göregáborosra vegyem itten végül a figurát :)

No de azért...
ha már ilyen békés nyugalom van itt...
csend...
és...
valami...
valami...
jóféle...
valami...
ideillő...
valami...
zene...

Spring is in the air...

Tavasz van....
Legalábbis a 9-es vonal déli végén a faluban két összeragadt kutyát láttunk, másik 4-5 pedig a sorára várt. Az a kettő meg csak állt ott, háttal egymásnak, és vigyorgott.
Te is azt csinálod ilyenkor, még ha csak belül is, tudom.
Én nem, én felemelem az ujjam... ja és vigyorgok.

Mint kiderült, ebben a faluban nem muszlimok laknak és nem is keresztények. Valami furcsa szót mondott a kurd srác, el is felejtettem rögtön*.
Ellenben az megmaradt bennem, hogy ez a vallás a bajuszt - vagyis annak nemnyirbálását -, írja elő, nem a szakállat.
(Anyám, nők miért nem kö... izé... növeszthetnek bajuszt? Mert írva vagyon!)
A kérges kezű kisembernek is hatalmas, tömött, hosszú, sosem vágott, majdnem hófehér bajusz lobogott az orra alatt, ez rögtön feltűnt akkor, amikor huncut szemmel felnézett rám és mosolyogva kezet ráztunk.

15km-rel északabbra a másik faluban pedig elfogtak négy alkaloidát**, így a területet felügyelő ezredes tanácsára holnap átvonulunk másik kontrol pontra (az OmniSTAR még mindig olyan, mint egy rossz kurva: a pénzt elrakta már, de szolgáltatás nincsen).

Most pedig nem maradt más hátra mint egy dal :)
Ó és még valami: itt köszönném meg annak a jótét léleknek a rántottát, aki istenire sütötte, majd (gondolom a maradékot) berakta a hűtőbe.
Még éreztem az illatát a konyhában amikor beléptem, még langyos volt a tányéron, amikor felhajtottam a fóliát és az arcomba pakoltam.
Mindet.
Finom helyi kenyércipócskával.
A kis paprikadarabok nagyon feldobták, épp annyira lett csak csípős, amennyire szeretem.
Szóval: respect :)


Now that the spring is in the air...




* Kakei, kákei, vagy kákáei a vallás neve, mint megtudtam ma Hanah-tól aki Kurdish, vagyis kurd is. Mármint a teljes neve: Hanah Kurdish. Bár épp tegnap hallottam más elnevezést is, érdekes módon nyoma sincs a wikiben említettek között (6 különböző vallásról írnak).

** Ismert alkaloidák: kapszicin, kinin, morfin, kodein, papaverin, LSD, kokain, meszkalin, novokain, stb.

Szél van babám :)

Hátbasszus. Remeg a levegő körülöttünk a felégetett búzaföldön, halkan duruzsol a légkondi a kocsiban, laptop a térdemen, ücsörgök a hátsó ülésen. Lenin páncélvonata sem volt biztonságosabb, az oldalüvegeket bokszolhatom, meg sem rezzennek, mintha betonfalat ütnék. G6-os a páncélozottsági szintünk, bármit is jelentsen ez. Full security cover around us, akarom mondani teljes a biztonsági fedezet körülöttünk. Kocsik a magaslati pontokon, mindegyikben ex military népek (most csak britek). Röpködnek az éterben a roger that-ek és a katonai szlengek, a srácok a völgyben előttünk mehentek nyugodtan. Ott ballag Oscar (ejtsd Ááászker) és Basil (ejtsd Baszil) a két rover zsákkal a hátán, rakosgatják a kis kék zászlókat ahogy beérnek a GPS rover kijelzőjén mutatott 30 centis körbe, geofizikásan mondva: tűzik a vonalat. A kilencest. És ugye a geofon pontokat, mert a zászlók kékek (a narancs majd holnap jön, azokkal jelöljük a vibró pontkat), esmét tanultunk valamit :)

No, azért indulás előtt egy fotó, háttérben Gee az exSAS mate :)



A falvak a környéken nem igazán barátiak, ez a határvidék Iraq és Kurdisztán között. Emellett ugye azt látják hogy nagy fehér autók haladnak toronyiránt a búzatarlón, naná hogy kíváncsiak. És jönnek ugye... szamárháton, gyalog, birkák közé vegyülve. Nem tudják hogy távcsövek szegeződnek rájuk, követik minden mozdulatukat, a kalasnyikovok betárazva, a glockok készen, mi van még... ó, a kacor bicskám megélezve :)
Persze 99% hogy csak pásztorok terelgetik békésen bégető népüket, de mi van akkor, ha az az 1% közeledik? Ma, amikor harmadik napja álltunk meg ugyanannál az útmenti kebab étteremnél, Dez a seggemre vigyázó megjegyezte, hogy jó lenne váltani, mert kifigyelhetik a szokásainkat, és az európaiak mindig jó célpontok minden tenor szervezetnek (pedig esküszöm, fahangom van :)). De jó hogy otthon eszébe sem jut az embernek ilyesmi. De jó hogy itt van akinek eszébe jut az ilyesmi.

41 fokot mutat a külső hőmérő, persze itt nincs árnyék, csak az ördög tudja mennyi lehet igazán, az meg nem árulja el, csak bújkál itt körülöttünk. De maradjunk annyiban, hogy meleg van. Vagy mondhatjuk azt is hogy forróság, ez olyan biztos mint az, hogy a tehénszar mindíg lapjára esik (ezt városi népek tuti nem értik, nincs mit tenni, el kell hogy higyjék ha én mondom, mert az mindig lapjára esik :)). De legalább senki nem lő ránk. Oscar és Basil már csak apró remegő foltok a távolban, néha megcsillan az őket követő kocsikon a nap, ahogy forgolódnak, pásztázzák a környéket, keresik a veszélyt. Aranysárga búzatarlóval borított lankák ameddig a szem ellát, néhol felperzselve, fekete üszkös foltokkal, ideális terep szeizmikára.
Egy kis izelítő a figyelésről, angol gyakorlásnak sem rossz. Aki minden szót ért, jöhet egy nyalókáért :) Letöltéshez klikk ide.

Tehát, geofizikázni ez ideális terep, csak hát a szomszédság... Reggel óta a Killing me softly-t dúdoljuk, fütyörésszük, hümmögjük Dezzel aki ma a testőröm (a videjón is ő figyel a kukkeren át :)). Nyitja az ajtót mielőtt kiszállnék, nyitja amikor beszállnék, és még le sem tettem a seggem már húzza a biztonsági övet rám, tuti be is takargatna ha épp fekvéshez készülődnék. A dal pedig? Imádja... és mint kiderült, vele is előfordul néha-néha, akár vezetés közben is hogy elered a könnye egy-egy zenétől, és a fia ránéz olyankor, mi van apa? majd megérti egyszer... :)
Ma ez szól egész nap a belső hangverseny teremben, hadd szóljon hát itt is, hamár egyszer... :)
Killing me softly...


(Ja, és tényleg szél volt, elfújta a hajam, hehe :))

Röviden

Ma felugrott Phil a villába egy rövid csit-csetre és megemlítette, hogy nem az aknáktól tart a területen, ami szép is, hiszen ő az aknakutatók szupervigyora. Ami igazán aggasztja, az az IED, ugye mindenki tudja mi az? Aki nem, az visszalapoz :)
(Na jó, súgok: klikk )

Pár napja egy török kamion konvojt kínáltak meg ilyennel, kissé északabbra a területtől.
Minket is megajándékoztak Afganisztánban hasonló huncutsággal a homokdűnék között, eredmény 3 halott.
Aztán Irakban is Basratól északra, eredmény egy halott, egy láb.
Itt nem kellene, hogy ilyesmi megtörténjen, de hát nem rajtunk múlik teljesen a dolog.
És ne feledjük azt sem, hogy a múlt évben épp errefelé, Mosultól délre robbantották föl a vibróinkat az egyik szép, csillagokkal teli éjszaka.

Felmerült az is a meetingen, hogy esetleg robbanóanyag kereső kutyákkal végigszaladni reggel a vonalon.
Ők mindent észrevesznek, igazán szolgálnak és védenek.
Persze ez még a jövő zenéje, el is kell addig jutni, ehhez tesszük meg holnap az első lépést: ellenőrizzük a GPS hátizsákokat, veszik-é rendesen az OmniSTAR korrekciót?





Most pedig, zene!

Érintés

Avagy...

Vissza az időben.

Gyengéden.

Vissza a földre:







Talán ezt alá kellett volna vági, dejsze megtettem vón' én ha értenék hozzája, heee:

Short (cut)

"Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén"

Ezt nem is fogalmazhatta volna meg jobban Sándor Gyuri. Persze még az elején vagyunk, szóval kár ríni :)

Azért lassan haladunk a barzani úton: ma megérkeztek az aknakutatók, rögtön két csapattal, főnökük ugyanaz az ex brit haditengerész - pontosabban ex brit haditengerészeti aknakutató -, akinek az első munkája a Szuezi-csatorna egyik oldalának a megtisztítása volt, valamelyik 1-2 napos háború után, hajdanán-danán.

Hogy azért ne legyen unalmas a nap, a srácok átrándultak a határfolyón, és épp most két vonalon az arabok lakta falvak felé tartanak. Térkép/műholdfotó szerint elkapjuk a szélét mindkettőnek, ezért odébbtolunk rajtuk 500 métert.
Na nem a falukon, hanem a kutatási vonalak pontjain. Remélhetőleg elég lesz...

Addig is kávé és zene! :)




(A kávémban még fel-felbukkanó citrommagokat ma már szép ívben röptetem a plotter melletti szemetes kosárba, a tüdőmben létrehozott pár száz megapaszkál túlnyomás segítségével. A -minden szmpontból tökéletesen - csücsörített ajkaimon keresztül. :)))