Az annyi mint 6236.61km, merugye a repülők is hajók bizonyos formában, ezért tengeri mérföldben mérik a távolságot. Vagy az időt.
Mint itt, Ghánában, ahol az idő a távolság mértékegysége, így aztán sosem tudtuk azt, hogy Tamalétől milyen messzire lapul a bokrok tövén a tábor. Néha félórányira volt, aztán elugrott egy órányira, majd visszasettenkedett picit és akár negyven perc alatt már ott is voltunk.
Ennek most vége, beköltöztünk. Így aztán a fenti távolsághoz (oké, még hozzáadva az Accra - Tamale repülőutat is, ami durván 430km) hozzáadódott 35 perc és végre ott vagyok, ahova indultam.
Home sweet home.
Reggel.
Persze ez a junior camp rész, mi bádogbódékban szardíniásodunk, szerencsére olajat azt nem adagolnak.
Azé kissé megszeppentem első blikkre, amikor elhúztam a tolóajtót és 3 kakaslépést mértem az ajtótól az ágyig a 43-as surcival. Hogy az ördögbe fér ide be minden cuccom (és Paul dobozai), vetődött fel rögtön a kérdés, de ebbéli aggályaim fénysebességgel távolodni kezdtek, amikor megtudtam, hogy két konyha is látogatható (a valóságban 3, de a helyieké nem a mi territóriumunk), egy echte kínai és egy "western".
Nosza rögtön berontottam a kínaiba, ahol a korábbi bbq partiról már ismert srác a séf, épp hozták ki a cuccost és mindjárt szedtem is, amikor megemlítette, hogy beef curry. Az evőeszköz rész kissé meglepett, lejátszottam magamban, hogy a husit még csak-csak kipálcikázom, na de a szószt?!
Pedig az is isteni.
Megoldották. Kenyérrel.
Javába nyammogtam és morogtam -mint rendesen, ha ízlik valami-, amikor kihozták a levest. Basszus, hiába nézett rám akkor már kérdőn a főnök, nem volt mit tenni, curry után nem ehetek levest. Pedig mióta itt vagyok, az hiányzik legjobban.
A vasárnapi húsleves.
Tiktestből.
Vagy kucuból.
Háziasan.
Ahogy a Mamma készíti...
Jahajj!
Aztán már kissé megnyugodva (szobám méretein aggódó részem most hagyhatta el az Androméda ködöt, úgy tűnik begyorsított) átslattyogtam a tér (óóó, pöpec tér épül ám, de erről később) túloldalán a Westendbe és mit ad isten? Ott is marha curry volt!
Egyszerűen muszáj volt szednem egy picit (hozzá egy gusztaolvasztottcukorszínűre sütött csirkemell szeletet is ugye), na és ekkor kész voltam.
Visszaérve a szobámba bekapcsoltam a légkondit, átverekedtem magam a doboz/bőrönd/hátizsák rengetegen és elpihentem a majdhogynem baldachinos ágyamon, lassan csukódó pillám mögül még elmerengve néztem kicsit a szúnyoghálóra varrott nett kis csipke részt (hogyaztmiafasznak...), békesség...
Két óra szieszta van törvényügyileg előírva a táborban, a korai ebéd (fél 12) miatt gyakorlatilag kettőig megáll az élet, csak a generátor dübörög egyenletesen.
Bele a fülembe. A légkondi kompresszorát erősítve, ha lúd, legyen kövér!
A szobában közben rendeződtek a dolgok, sakkszobának hívom azóta. Ugyanis ahhoz, hogy valamit tudjak csinálni, tologatni kell a bábokat. Teszem azt, felállok a székből, amiben ülve most pötyögök. Ehhez hátra kell tolnom egészen a kisszekrényig, akkor épp ki tudom húzni a lábam az asztal és a szék közül. Most előretolom a falnál álló nagy bőröndöt, ekkor be tudok lépni srévizavé a szék mögé. Most eltolom az ásványvizes dobozt az ajtó elől (megy a bőrönd helyére) és ekkor elhúzva az ajtót, ki tudok lépni a kis előtérbe, ahonnan jobbra a kijárat, balra a budi/tusoló, szemben pedig a másik szoba nyílik.
Ez a kivonulási procedúra. Ha most belépek és a kisszekrény/dobozok mögül leszedem az ágyról a két hátizsákom és a cuccos dobozt, berakom a székbe, majd a széket visszatolom az asztalhoz (nem megy be alá, sajnos), akkor a kisszekrény és a szék között van annyi helyem, hogy az ágyamhoz lépek, és mit ad isten, akár le is fekhetek. Csudás, nem?
De hogy lássuk is:
(Rob, a szomszédom, aki angol létére Tajvanon él -nagyon okosan- rosszabbul járt. Mivel csak egy hétre érkezett, laza, laptop cipelésre alkalmas hátizsákjával szinte táncolhatott a szobájában. (Idézem: minek több cucc, két póló meg két gatya belefér ebbe is).
Egészen éjfélig, mert akkor hirtelen megadta magát a légkondija. Így éjszaka jó ha 2 órát tudott aludni.
(Egyébként én is kipróbáltam, kb. 4 percet lehet kibírni hűtés nélkül).
No de vissza az életbe, este még soká lesz.
Három körül visszatértek a tér építő fiúk, szaporán folytatták az egy csinálja öt nézi kommenista módit.
Tuti órabérben vannak itt, látva a serénykedést. A térből egyébként kinti bár lesz, a rossznyelvek szerint. Minden út ott fut össze, ez is megerősíteni látszik az egyelőre még csak rumor szintű infót
Délután végére elkészült:
A környéken látható betonozott utaknak majd akkor jön el igazán a szerepe, amikor ránk zuhan az esős évszak. Hogy aztán egy év múlva vagy hogy, amikor elköltözünk, miként lesz visszaadva a terület, arról nem szól a fáma, de lehet hogy a törzsfőnök (itt chief-nek hívják), akitől béreljük a területet majd azt mondja: legyen itt egy üdülőtelep. Vagy bevásárló központ. Vagy akármi.
Este végre leveshez jutottam, helyi különlegesség, robbantott bőrös malac, csípős paradicsom levesben. Legalábbis én ezt a nevet adtam volna neki ha mondjuk azért jöttem, hogy michelin csillag ügyileg teszteljem a felhozatalt. Ámbár a paradicsom leves nem igazán jó szó rá... olyan halászlészerű volt, currys beütéssel: kenyérrel finom!
Még egy dolog, a 12-es barakk lelkes lakója lettem, nem én választottam, a sors keze van a dologban. Gyorsan utánanéztem a 12-es számnak, volt amire emlékeztem is:
12 majom
12 dühös ember
12 Strong (ez most jön)
12 hónap, 12 zodiákus, 12 istenség, 12 törzs, ésatöbbi.
Szóval 12-es, utolsó oszlop, utolsó sor, sarki.
Esti hír:
Már vagy öt kígyót találtak a tábor kerítésén belül, egyet sátorban. Volt közöttük mamba is. Kezd gyanús lenni a kerítésre aggatott kígyó kerítés, no és a tövére spriccelt kígyó elriasztó anyag. Kezd nagyon gyanús lenni...
Zene:
