Lázálom.
Először azt hittem, hogy macska nyávog... Tényleg olyan volt a hangja a hajnali csöndben, mint egy keservesen éhes kandúrnak, de amint befordultam a sarkon az etetőhely felé tartva, meglepetésemre ott hegyelt egy nagy madár:
Nézegette magát a tükröződő üvegben, gondolom azt hitte hogy társra lelt és most szólongatta cefetül. Persze az nem válaszolt, így aztán engem pécézett ki magának, támadólag megemelve a fejét. Idejösszmegruglak, közöltem vele gondolatilag, és úgy rémlik, hogy még azt is hozzátettem: otthon a kakas tudja ezt. Csak néha elfelejti.
Megértette, nem jött közelebb, maradt a sosemvolt társával beszélgetésnél, én pedig leadtam a rendelésem a konyha ablak rácsán keresztül: reggeli.
Vigyorogtak mindketten, a séf és a szakácsnő. Vagy fordítva, mármint a séfnő és a szakács. Még nem sikerült kiderítenem azt, hogy ki a főnök, de amolyan demokratikus anarchiára tippelek, amelyet valamilyen formában a munkamegosztáson tart egyben.
Bár már láttam bent Clemenszet, a mosodás fiút is. Mindegy, néha jobb, ha nem tudunk dolgokról.
Szóval mindketten mosolyogtak, bólogattak, és csak akkor csapott ez át éktelen kacagásba, amikor kérdőn néztem rájuk:
- Öt perc?
A sztorihoz tartozik az, hogy általában bő egy órát szoktam adni a kajarendelésre, mert azért nincs tömeg a szállodában. Rajtunk kívül csak ágyrajárókat figyeltem meg, este jönnek, reggel mennek. Azonban minimum fél nyolcra készülődthetek, ha mondjuk hatkor azt kérem, hogy hétre legyen vacsora.
De hát ez Afrika... így szeressük :)
Aztán van ugye a malária, melyet a szúnyogok terjesztenek itt (is) és ha nem lenne elég az, hogy a policy ismét a jól bevált: öljünk meg minden rohadékot*, kiderült hogy cseszekedhet velünk itt fönt északon még egyfajta új rohadék is, amit a helyiek csak egyszerűen "black fly"-nak neveznek.
Valamiféle folyami vakságot okozhat, ha jól tévedek. Pompás.
Doktornéni -még otthon- elmagyarázta, hogy a Malaront használják klínikai szerként is -ez épp jól jött nekem, mivel utálok minden gyógyszert-, így nem kell naponta szedni, mivel megöli a kis genyákat akkor is, ha majd (esetleg) át akarják venni a hatalmat. Persze Ian és John szedik, de az az ő dolguk. Nekik nincs policy-jük.
Ma meleg volt, amolyan afrikai párás meleg: kilép az ember a hallból és rátelepszik, mintha sűrű, párával átitatott paplant terítene ránk egy nem látható ajtónálló. Mintha nedves levegőben járnánk, ami azért érdekes, mert a páratartalom alacsony (legalábbis az Accuweather szerint, az S6-os szenzora 66%-ot mutat), mégis áztatja a pólót:
A sivatagban más volt a helyzet, úgy 40-50+ fok környékén. Az mellbevágott rendesen olyankor, amikor kiléptünk az életbe valami légkondis helyiségből, még a lélegzetünk is elakadt. Aztán kész, ennyi. Itt azonban teljesen más, itt olyan... hogy is mondjam: lassítós. Olyan nehezenlélegzős, mindenüttnedvesítős, ottegyemegafeneazegészmindenségetgondolós.
Valami ilyesmi:
"It had been a hot day when they put the walls up and three bottles of gin and Lee Mellon kept putting it away and the other guy, a deeply disturbed religious sort of person, kept putting it away. It was of course his gin, his land, his building material, his mother, his inheritance, and Lee Mellon said, "We've dug the holes deep enough, but the posts are a little too long. I'll saw them off."
Then you begin to get the picture. Four words to be exact. I'll saw them off. But the guy said all right because he was deeply disturbed. Sun, gin, the blue sky and the reflection of the Pacific Ocean were spinning in his addled brain: Sure, let old Lee Mellon saw them off. No use... anyway, it is too hot... can't fight it, and the cabin had 5' 1" ceiling and no matter how small you were, BANG! you hit your head against the ceiling."**
Ma a második kígyót fedezték föl a táborban. Gyanús a baobab, oppárdóóón: majomkenyérfa!
* Ez Boris Vian volt
** Ez pedig Richard Brautigan
Ez pedig egy földolgozás:
