Tea, rántotta, fogmosás után még egy ellenőrzés a garminon, oké, minden feltöltve, Trimble zsák és ebédes tatyó, kilépek az épületből.
A páncélozott Toyoták már kigördültek innen, balra a nyitott ebédlő ajtaja, jobbra a geofizikus mókusunknak felállított ketrec látszik, szemben pedig majd kell a nap, ott a mecset mögött:
Előbújt a parkolóból a műszerkocsi is (népszerű nevén a RECORDER), előtte pózol Shewan aki kiviszi a terepre és segít Jamesnek, az észlelőnek:
Szabad a pálya, indulhatunk.
Beugrok Luke mögé, ő a mai védőangyal (mellesleg paramedic szóval nem csak egyszerű puskás ember) és kigurulunk Oscart követve:
Lekanyarodunk a műútról a folyó felé, ideje van az inicializálásnak.
A srácok felrakják a mágneses talpra a GPS antennát azért, hogy amíg a kitűzendő pontokhoz érünk, addig oldja meg a problémáját a referencia jelet küldő műholddal.
A GPS műholdakkal semmi gondja, azokat pillanatok alatt elkapja, de ez az OmniSTAR...
Ez olyan mint az oltárhoz készülődő menyasszony, kell vagy 20 perc amíg elindul:
A műszerkocsit terelgettük az első pozíciójába, ott rácsatlakoznak a leterített kábelek, beindul a GPS-e, a rádiója, kommunikálni kezd a vibrókkal és ha a vonalon minden geofont felébresztett, mindegyik virgoncan figyel rá, kezdődhet a tánc, vagyis a felvételek készítése.
Itt elváltak útjaink:
Éééés ez már az első pillanat ott, ahol megáll az idő, Oscar, a segéderő (egyelőre ő cipeli a zsákot), az aknakutatók csoportvezertője, valamint a háttérben két sofőr.
A dombtetőn a távolban pedig a jószeműek felfedezhetik az OPF figyelő kocsiját (a mégjobb szeműek pedig a bal felső sarokban láthatják Buddhát, amint elhúz egy unikornison.
Persze ehhez előbb randevúzni kell jónéhány vodka-naranccsal. :
Na, inkább a virágok felé fordultam, itt a folyó mellett zöld a vidék:
És mire felnéztem, a macik már a málnásban tevékenykedtek, sőt megérkezett Mr. FEL is, vagyis a Front-End Loader, amit nem szabad szószerint fordítani:
Minden megoldódott, helyükre kerültek a dolgok szépen, hiszen azért jöttünk ide (tegnap a helyi geodéta nem jutott dűlőre a falu miatt eltolandó pontokkal).
Indulhattunk befelé, a srácok pedig folytatták a másik vonalon a napi ezmegazt.
Mi kikeveredtünk nagynehezen Saffiyaból, északnak fordultunk, majd nyugatnak és épp jókor érkeztünk vissza a parkolóba, mert már ebédhez
Úgy tűnik ma kihangosították az előadást, nem csak a hívogató részt élvezhetjük hát.
De már fél egy is elmúlt - tűnt fel a tudatalattiban, hiszen kiismertük a szomszéd szokásait - és még mindig mondja, mondja, mondja...
Illetve nem is mondja, mert nagy beleéléssel kiabál, üvölt, habzik, érteni nem értem azt, hogy miről van nagyba' szó, de valaki rettenetesen le lett szidva az hétszentség.
Ez itt nem úgy megy, hogy boruljunkleésköszönjükmeganagyjóságábanránkszórtganét, hanem ez harcos és kiabálós: hogyazaretkeslábúiszapbírkózóléggitárosjóédes féle dörgedelem, ahogy a hangokból kiveszem.
Még az irodában is hallatszik a légkondi és a Guns N' Roses ellenére.
A végén azért elhalkul és az utolsó mondatok már máshoz szólnak... nem mérgesen...
15:07 és épp kezdi megint: hatalmas az isten... hataaaaaaalmaaas az iiiiiisteeeeeeeeeeen*...
Mintha az ott fent (vagy mindenütt) nem lenne tisztában a dolgaival.
De most legalább szépen szól...
Csakúgy, mint ez a szimfónia:
*Tudom ám arabul is, csak most nem akarom...
