Imához szól a...

5:20, megszólal Oscar beszélő órája és papagájhangon ismételgeti még akkor is, amikor a talpam a puha szőnyegre ereszkedik és a nadrágomért nyúlok. Tea, rántotta, fogmosás után még egy ellenőrzés a garminon, oké, minden feltöltve, Trimble zsák és ebédes tatyó, kilépek az épületből. A páncélozott Toyoták már kigördültek innen, balra a nyitott ebédlő ajtaja, jobbra a geofizikus mókusunknak felállított ketrec látszik, szemben pedig majd kell a nap, ott a mecset mögött:

Előbújt a parkolóból a műszerkocsi is (népszerű nevén a RECORDER"), előtte pózol Shewan aki kiviszi a terepre és segít Jamesnek, az észlelőnek:

Szabad a pálya, indulhatunk. Beugrok Luke mögé, ő a mai védőangyal (mellesleg paramedic szóval nem csak egyszerű puskás ember) és kigurulunk Oscart követve:

Lekanyarodunk a műútról a folyó felé, ideje van az inicializálásnak. A srácok felrakják a mágneses talpra a GPS antennát azért, hogy amíg a kitűzendő pontokhoz érünk addig oldja meg a problémáját a referencia jelet küldő műholddal (a GPS műholdakkal semmi gondja :)):

A műszerkocsit terelgettük az első poziciójába, ott rácsatlakoznak a leterített kábelek, beindul a GPS-e, a rádiója, kommunikálni kezd a vibrókkal és ha a vonalon minden geofon felébredt már, akkor kezdődhet a felvételek készítése. Itt elváltak útjaink:

Éééés ez már az első pillanat ott, ahol megáll az idő, Oscar, a segéderő (egyelőre ő cipeli a zsákot), az aknakutatók csoportvezertője, valamint a háttérben két sofőr. A dombtetőn a távolban pedig a jószeműek felfedezhetik az OPF figyelő kocsiját (a mégjobb szeműek pedig a bal felső sarokban láthatják Buddhát amint elhúz egy unikornison :)) :

Na, inkább a virágok felé fordultam, itt a folyó mellett zöld a vidék:

És mire felnéztem, a macik már a málnásban tevékenykedtek, sőt megérkezett Mr. FEL is, vagyis a front end loader, amit nem szabad szószerint fordítani:

Minden megoldódott, helyükre kerültek a dolgok szépen, hiszen azért jöttünk ide (tegnap a helyi geodéta nem jutott dűlőre a falu miatt eltolandó pontokkal). Indulhattunk befelé, a srácok pedig folytatták a másik vonalon a napi ezmegazt.
Mi kikeveredtünk nagynehezen Saffiyaból, északnak fordultunk, majd nyugatnak és épp jókor érkeztünk vissza a parkolóba, mert ebédhez harangoz... ööö... óbégattak a szomszédban.

Úgy tűnik ma kihangosították az előadást, nem csak a hívogató részt élvezhetjük hát. De már fél egy is elmúlt -tűnt fel a tudatalattiban, hiszen kiismertük a szomszéd szokásait- és még mindig mondja, mondja, mondja... Illetve nem is mondja, mert nagy beleéléssel kiabál, üvölt, habzik, érteni nem értem hogy miről van nagyba' szó, de valaki rettenetesen le lett szidva az hétszentség. Ez nem olyan: boruljunkleésköszönjükmeganagyjóságábanránkszórtganét, hanem ez harcos és kiabálós: hogyazaretkeslábúiszapbírkózóléggitárosjóédes féle dörgedelem, ahogy a hangokból kiveszem. Még az irodában is hallatszik a légkondi és a Guns N' Roses ellenére. A végén azért elhalkul és az utolsó mondatok már máshoz szólnak... nem mérgesen...

15:07 és épp kezdi megint: hatalmas az isten... hataaaaaaalmaaas az iiiiiisteeeeeeeeeeen... de most szépen szól...

Csakúgy, mint ez a szimfónia: