Állófogadást tartottunk tehát a bbq körül, méretes sirloin steakek bújtak a pácban, érlelődtek, majd a faszén fölött valami mennyeivé alakultak (gondolom a manna ilyesmi lehet ott fönn, legalábbis ha szorult beléjük kis emberi érzés, illetve pontosítsunk: ha rám is gondoltak), és mellé saláták kerültek és a nan nevű apró, hótaposóra hajazó kenyérke. Nyami!
Az ápetájzerként bedobott 5 centnyi sétáló János után most érkező serital (franc tudja hogyan materializálódik ide, de mindig előkerül valami kellemesen hűvös helyről, tán a luxusfluxuskondenzátorunk generálja) feltette az i-re a pontot.
Mostan nyugvás van és jóféle blúzok szólnak a halkan forgó ventillátor alatt.
Öten maradtunk. No és a biztonságiak a szomszédban.
Ma már volt időm arra, hogy körbenézzek. Több mint két hónap telt el, pontosan 65 nap mióta beleültem ebbe a székbe amely akkor, augusztusban vadi új volt. A BMW ülése 10 év után is makulátlan:
emmegugye hát ilyen lett, ennyi idő alatt:
Ilyenkor mindig olyan szomorédes, vagy inkább keserédes egy picit a hangulat, elhalkul mindenki, lélekben már készülünk haza. Még a jelentések, összegzések, papírmunka, leltár, pakolás, firlefranc, de már megjöttek a repülőjegyek, már mindenki ismeri az utolsó napot, már mindenki tudja hogy a karneválnak vége...
Majd jön egy másik :)
