Akarom mondani: dolog van, babám! Annyi, hogy napok óta éjfél körül esem az ágyba, és akkor futnak végig bennem a napi történések, ezért most úgy mondom el a azokat, mint amikor ott álmodom lehúnyt szemmel, vagyis: újra végigélem, hihi :)
Tehát, éjfél elmúlt ahogy a sötétben az órám kékesfehéren világító számlapjára pillantok, magamra csavarom a nedves törölközöt, a csendben ropogó kavicsokon eltolatok a szintén vizes Timberland szandálban a fürdőbe (papucs kifelejtődött, mezítláb pedig SOHA ne lépjen az ember common dagonyába - szabály), és a nedves törölközővel addig dörzsölöm magam amíg én vizes, a törölköző pedig száraz lesz, aztán felakasztom a türcsit és visszanyomom magamról a vizet a zuhanyrózsába, majd a szappannal ledörzsölöm magamról a szappant hogy nedves legyek, még egy kis víz vissza a zuhanyrózsába, a végén ugrom egyet amikor a meleg víz hirtelen hidegre vált, majd elzárom a csapot és a magam köré csavart száraz törölközőben kilépek az éjszakába.
Húúúúú, ez így bonyás lesz :)
Akkor ugorjunk az elejére, ugye ki kellett menni megnézni egy részt a hegyekben, de közben egy másik vonalat (gyöngyfüzért :)) is le kellett ellenőrizni, mert a műholdfotók készültekor puszta terület mára egy szépen megtervezett falucska (emeletes házak, négyzethálós utak, alácsövezés, minden, sőt még imagarázs is akad, ahova beparkol egy jó órára a jóhiszemű, azt hiszem itt dzsáminak hívják. Ott tehát nem robbanthatunk, nyilvánvaló. És ezzel együtt az is, hogy az addig elkészült szakasz a belefeccölt 4 nappal és megszámolhatatlan verejtékcseppel megy a lefolyóba.
Csáj (csak a neve olyan mint a teáé itt, különben inkább tojásszerű :)) a kocsinál várt, kezemben egy adag műanyagpoharas kávéval, és egyéb haszontalan cuccokkal odaslattyogtam a parkolóba, elgurultunk a konyháig ahova beszaladt és két szatyor kajával tért vissza, kiemelve hogy nekem négy banánt kért. De jó is az ha ismerik az ember szokásait :)
Kijelentkeztünk a journey management-nél (ők tartják nyilván az összes autó/ember gyakorlatilag pillanatnyi tartózkodási helyét, nehogy elvesszünk (vagy ellopjanak :)). Ehhez kell nekik a szokásos állandó és kötelező litánia: hova, mivel, ki, medig, mikorvissza, kommunikáció. Tisztelgés a kapuban álló katonanának, miközben elgurulunk az általa felemelt sorompó alatt, ráfordulunk a műútra és irány Amedi, onnan pedig tovább, keletre.
A hegyek nincsenek messze, jobbról és balról tornyosulnak fölénk könnyű párába burkolózva. Az út követi a közöttük megbúvó völgyben rohanó folyót, a víz piszkosiszapszínű és fehér tajték jelzi a mindenütt megbúvó sziklákat. Jót lehetne itt raftingolni, néhol zúgók, és a sziklás part beszűküléseinél mégjobban felgyorsuló szakaszok is előfordulnak, ráadásul szeszélyesen kanyarog, szóval kellene abba a csónakba kormányos is :)
Átkelünk Deralokon, kisváros, vagy nagy falu, a főút feltúrva, készül a víztisztító ami a folyóból nyert vizet teszi ihatóvá, és nyomja majd hatalmas csővezetéken Amedibe:
Upsz, még a hegyekből is látszik valami, a házak fölött az ott épp az északnyugati átjáró. Na nem az amudsenes, de azért megteszi (bár a tenger az nagyon hiányzik innen :))
Nagyjából 17km után lefordulunk jobbra, át a sárgára festett piros hídon, és a garminnal megkeressük a régi (3 éves) kutatás elhagyatott dózerolt nyomát. Néhány helyen kimosta a víz, van ahol szikla gördült le, de azért járható, a fekete Nissan erőlközés nélkül kapaszkodik egyre feljebb, egyre közelebb a csúcshoz.
Minden méterrel megspórol nekünk két-három méter gyaloglást :)
Aztán nincs tovább, vége a nyomnak, látszik a hely ahol fordulót alakított ki a dózer, leparkolunk. Egy liter víz elég lesz, gondolom, de aztán csak mellédugok mégegy fél literes palackot.
Az idő csodálatos, még kilenc óra sincs, és harminc fok alatti a hőmérséklet. Viszonylag gyorsan felérünk a csúcsra, onnan pedig lefelé kell ereszkedni, az aknakutatók által kékre festett kőrakások között. Fél óra innen, és elérjük a keresztutat. Érdekesek itt az utak: viszonylag sokat látok a térképen és műholdfotón, művelt földeket is fel lehet fedezni a völgyekben, de kivezető az nincs. A third party népek élnek itt, ha kimennek innen azt gyalog teszik. Szerencsére azért hamarosan hozzáférhető lesz a terület kocsikkal is, csak ki kell várni amíg elkészül a tervezett fúráshoz vivő út. Minden este az a kérdés a meetingen hogy naholtartanak? A dózerjük az utolsó 200 méterrel kínlódik napok óta, mi pedig arra várunk hogy végre felérjen a platóra és kölcsön kapjuk, mert egyelőre állnak az aknakutatók, emiatt a geodézia, emiatt pedig a fúrósok, ugyanis ha az ambulanciás kocsi nem tud velünk tartani legalább 2-3km távolságban, akkor nem kockáztathatunk senkit. A szabál az szabál, az emberélet pedig még annál is fontosabb.
A garmin szerint 2147méterrel, szerintem pedig 1 liter vízzel odébb megtaláljuk azt a térképen jelzett csapást, amit majd ki kell szélesítenünk a dózerral. Ballagunk rajta kicsit just for fun hiszen csodaszép minden, és még csak 32 fok van. A gerincet követi, egyik vége a mélyfúráshoz vezető majdani útba csatlakozik, a másik lekacskaringózik a völgybe, átkel két kis patakon, majd felkapaszkodik a hegyoldalba épp jó helyen ahhoz hogy az egyik fontos vonal közelébe juttassa majd a kocsikat.
11 óra lesz, kezd forrósodni a talaj, visszaindulunk. A hegytetőn elfogy a víz, de innen már nincs messze a kocsi, zötyögés a csapáson majd újra műút, áldja meg az úr a kitalálóját :)
Az ebédet már nem érjük el a táborban, a zacskós kajához senkinek nincs kedve, így a Felipe által jónak mondott kis útszéli éttermet célozzuk meg. Délen a folyó, északon az út, a kettő közé beszorulva kis egyszerű épület, csodás több lépcsős kerttel, az árnyékban asztalokkal.
Inkább itt telepszünk le, az eperfa alá cipelve egy asztalt. Az eper érik még, többnyire piros, de már találunk pár szem feketét, apetájzernek megteszi. Csáj kebabot kér, én ha már kiszabadultam a táborból akkor csakis halat, tehát lazac lesz, ami igazándiból pisztráng:
Ez így kiterítve először fura, de aztán rájön az ember a hogyisesseknekire. Finoman alányúlni villával és leemelni a bordákat, gerincet, persze leszopogatni róla a jó kis faszénillatúízű részt, és aztán nyamiiiiiiiiiii!!! :) Mellé isteni leves jár és salátatálak. A hagymásat le kellett kapni, az valamiféle extrahiperszónikusanszuperistencsászáros volt :)
Ezután a táborba érve mi jöhetett más mint egy kis szunya - jaj már, hát nem sírhatok mindig hogy mennyi a munka :) - de négytől keményen nyomtam ám éjfélig :)
Ez meg.... hadd szóljon, elvégre nyár van, babám! :)
(Remark: boldogok azok akiknél gyors a net és nem kell baszakodni negyed órákat hogy megjelenjen egy ilyen kis vacak írásuk, hah!)
Húúúúú, ez így bonyás lesz :)
Akkor ugorjunk az elejére, ugye ki kellett menni megnézni egy részt a hegyekben, de közben egy másik vonalat (gyöngyfüzért :)) is le kellett ellenőrizni, mert a műholdfotók készültekor puszta terület mára egy szépen megtervezett falucska (emeletes házak, négyzethálós utak, alácsövezés, minden, sőt még imagarázs is akad, ahova beparkol egy jó órára a jóhiszemű, azt hiszem itt dzsáminak hívják. Ott tehát nem robbanthatunk, nyilvánvaló. És ezzel együtt az is, hogy az addig elkészült szakasz a belefeccölt 4 nappal és megszámolhatatlan verejtékcseppel megy a lefolyóba.
Csáj (csak a neve olyan mint a teáé itt, különben inkább tojásszerű :)) a kocsinál várt, kezemben egy adag műanyagpoharas kávéval, és egyéb haszontalan cuccokkal odaslattyogtam a parkolóba, elgurultunk a konyháig ahova beszaladt és két szatyor kajával tért vissza, kiemelve hogy nekem négy banánt kért. De jó is az ha ismerik az ember szokásait :)
Kijelentkeztünk a journey management-nél (ők tartják nyilván az összes autó/ember gyakorlatilag pillanatnyi tartózkodási helyét, nehogy elvesszünk (vagy ellopjanak :)). Ehhez kell nekik a szokásos állandó és kötelező litánia: hova, mivel, ki, medig, mikorvissza, kommunikáció. Tisztelgés a kapuban álló katonanának, miközben elgurulunk az általa felemelt sorompó alatt, ráfordulunk a műútra és irány Amedi, onnan pedig tovább, keletre.
A hegyek nincsenek messze, jobbról és balról tornyosulnak fölénk könnyű párába burkolózva. Az út követi a közöttük megbúvó völgyben rohanó folyót, a víz piszkosiszapszínű és fehér tajték jelzi a mindenütt megbúvó sziklákat. Jót lehetne itt raftingolni, néhol zúgók, és a sziklás part beszűküléseinél mégjobban felgyorsuló szakaszok is előfordulnak, ráadásul szeszélyesen kanyarog, szóval kellene abba a csónakba kormányos is :)
Átkelünk Deralokon, kisváros, vagy nagy falu, a főút feltúrva, készül a víztisztító ami a folyóból nyert vizet teszi ihatóvá, és nyomja majd hatalmas csővezetéken Amedibe:
Upsz, még a hegyekből is látszik valami, a házak fölött az ott épp az északnyugati átjáró. Na nem az amudsenes, de azért megteszi (bár a tenger az nagyon hiányzik innen :))
Nagyjából 17km után lefordulunk jobbra, át a sárgára festett piros hídon, és a garminnal megkeressük a régi (3 éves) kutatás elhagyatott dózerolt nyomát. Néhány helyen kimosta a víz, van ahol szikla gördült le, de azért járható, a fekete Nissan erőlközés nélkül kapaszkodik egyre feljebb, egyre közelebb a csúcshoz.
Minden méterrel megspórol nekünk két-három méter gyaloglást :)
Aztán nincs tovább, vége a nyomnak, látszik a hely ahol fordulót alakított ki a dózer, leparkolunk. Egy liter víz elég lesz, gondolom, de aztán csak mellédugok mégegy fél literes palackot.
Az idő csodálatos, még kilenc óra sincs, és harminc fok alatti a hőmérséklet. Viszonylag gyorsan felérünk a csúcsra, onnan pedig lefelé kell ereszkedni, az aknakutatók által kékre festett kőrakások között. Fél óra innen, és elérjük a keresztutat. Érdekesek itt az utak: viszonylag sokat látok a térképen és műholdfotón, művelt földeket is fel lehet fedezni a völgyekben, de kivezető az nincs. A third party népek élnek itt, ha kimennek innen azt gyalog teszik. Szerencsére azért hamarosan hozzáférhető lesz a terület kocsikkal is, csak ki kell várni amíg elkészül a tervezett fúráshoz vivő út. Minden este az a kérdés a meetingen hogy naholtartanak? A dózerjük az utolsó 200 méterrel kínlódik napok óta, mi pedig arra várunk hogy végre felérjen a platóra és kölcsön kapjuk, mert egyelőre állnak az aknakutatók, emiatt a geodézia, emiatt pedig a fúrósok, ugyanis ha az ambulanciás kocsi nem tud velünk tartani legalább 2-3km távolságban, akkor nem kockáztathatunk senkit. A szabál az szabál, az emberélet pedig még annál is fontosabb.
A garmin szerint 2147méterrel, szerintem pedig 1 liter vízzel odébb megtaláljuk azt a térképen jelzett csapást, amit majd ki kell szélesítenünk a dózerral. Ballagunk rajta kicsit just for fun hiszen csodaszép minden, és még csak 32 fok van. A gerincet követi, egyik vége a mélyfúráshoz vezető majdani útba csatlakozik, a másik lekacskaringózik a völgybe, átkel két kis patakon, majd felkapaszkodik a hegyoldalba épp jó helyen ahhoz hogy az egyik fontos vonal közelébe juttassa majd a kocsikat.
11 óra lesz, kezd forrósodni a talaj, visszaindulunk. A hegytetőn elfogy a víz, de innen már nincs messze a kocsi, zötyögés a csapáson majd újra műút, áldja meg az úr a kitalálóját :)
Az ebédet már nem érjük el a táborban, a zacskós kajához senkinek nincs kedve, így a Felipe által jónak mondott kis útszéli éttermet célozzuk meg. Délen a folyó, északon az út, a kettő közé beszorulva kis egyszerű épület, csodás több lépcsős kerttel, az árnyékban asztalokkal.
Inkább itt telepszünk le, az eperfa alá cipelve egy asztalt. Az eper érik még, többnyire piros, de már találunk pár szem feketét, apetájzernek megteszi. Csáj kebabot kér, én ha már kiszabadultam a táborból akkor csakis halat, tehát lazac lesz, ami igazándiból pisztráng:
Ez így kiterítve először fura, de aztán rájön az ember a hogyisesseknekire. Finoman alányúlni villával és leemelni a bordákat, gerincet, persze leszopogatni róla a jó kis faszénillatúízű részt, és aztán nyamiiiiiiiiiii!!! :) Mellé isteni leves jár és salátatálak. A hagymásat le kellett kapni, az valamiféle extrahiperszónikusanszuperistencsászáros volt :)
Ezután a táborba érve mi jöhetett más mint egy kis szunya - jaj már, hát nem sírhatok mindig hogy mennyi a munka :) - de négytől keményen nyomtam ám éjfélig :)
Ez meg.... hadd szóljon, elvégre nyár van, babám! :)
(Remark: boldogok azok akiknél gyors a net és nem kell baszakodni negyed órákat hogy megjelenjen egy ilyen kis vacak írásuk, hah!)
