Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Vajon rövid a haja?
Kedves a mosolya?
Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Vállának íve?
Hogy' ver a szíve?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
Van-e gödröcskéje?
Elmerengőn szép-e?
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ujja is hosszú?
Dereka karcsú?
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Kezemet fogja?
Kemény a combja?
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Ölel szeretve?
Bújik nevetve?
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó
Kecsesen lépdel?
Sírni sem szégyell?
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)