A magam általi rábeszélédéssel szemben egyszerűen tehetetlen vagyok. Biztosan mindenki összefutott már ezzel a dologgal, lénnyel vagy szellemmel, nem is tudom minek nevezzemmel.
Könnyű felismerni, én legalábbis mindig pontosan tudom azt, hogy mikor támad.
Ballagok mondjuk a körúton és csak úgy lazán futnak a szemem előtt az üzletek: lakástextil, női divat, bizsu, vasedény, könyv, divat, órás, elektroni... hoppá, órás.
Na, csak egy picit menjünk oda a kirakathoz (ez már ő!).
De hiszen csak pár hónapja vett...
Csak megnézzük, naaaa, abban nincs semmi...
De tudod hogy múltkor is...
De az az óra már régi volt, több mint fél éves!
Na jó, de csak kirakatot nézegetünk!
Persze, dehogy megyünk be!
Hm... az ott jól néz ki...
Baromi jól néz ki!
A számlap, meg a forma, meg a mutatók...
Azám! Az a számlap, meg az a forma! Na és a mutatók! Látod a másodpercmutatót?!
Ó igen, hűazannya! Olyan breitlinges!
Bizony hogy olyan! Sőt, pilótásbreitlinges!
Be kellene nézni, megtapogatni kicsit.
De be ám!
Gyerünk!!!
Bemegyek, az eladó gondolom rögtön látja azt, hogy ez a balek nincs magánál, egyfajta révületben szemléli a cuccost, naná hogy rám tukmálja.
Kijövök.
Ahogy az ajtó csukódik mögöttem, már végig is fut rajtam:
Hát ezt most mi a búbánatos lisztbe forgatott pék faszáért vettem meg?
Mert egy ostoba, felelőtlen, hülye barom vagy, azért! Látni sem bírlak! (és magamra hagy)
És most...mmmm...akárhányszor mmmmm... kinyitom mmmmmm... a szekrényem mmmmmm... mindig megcsapja az orrom mmmmmm... a Dolce Gabbana Light Blue illata az érkezõs ingemről, csak azt tudnám, hogy a parfűmöt hova az ördögbe pakoltam el!
Szagok, illatok...
Emlékek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)