Memento mori...

Angel.

Hallgasd...



Négy éve történt, majdnem sikerült lemaradnom mert túlbúkolták a gépet, de a harmadik sorban azért még jutott hely.
You.
Are.
My.
Angel.
A gépen ülve a felhőkre lenézve azon gondolkodtam: valyon milyen lehet meghalni?
Nyugodt, fájdalmas, fájdalommentes, elalvós, házasságos?
Tegnapelőtt Bea rosszul érezte magát, vizet akart tölteni a poharába, de mellé ment, mert akkor már rengeteg poharat látott, így hát a szomszédos ágyon (ez az a szoba ahol a halni várók...) fekvő segített neki, de mire átadta volna a poharat
Love you love you loveyou loveyou loveyouloveyouloveyou
ráborult az ágyra és halott volt,
még egy hangos sóhaj sem...
You are my Angel
come from way above.
Ha megfulladunk az más, még harcolunk, akarjuk azt a következõ lélegzetet, de ha meghalunk, csak úgy, vagy nem csak úgy, hanem a bennünk elburjánzott milliárdnyi kis rohadék miatt, akkor már nem kell az utolsó utáni levegővétel, nincs kínlódás, légszomj, vágyódás a valami után.
Her eyes...
És mivel már régen elváltak, két pici maradt utána.
És mivel már négy éve rákos volt, számukra minden nap ajándéknak számított.
Kaptak a picik több mint ezernégyszáz napnyi ajándékot, hogy aztán az legyen mindenük.





Ha lenne menyország, akkor 10ezer méterről lenézhetnének onnan, lenézhetnének a Földön maradottakra.
De számukra micsoda kín lenne az...
Angel.